Egy új család

Bizalom, igazság és szeretet. Súlyos és túl nagy szavak – ezt gondoltam először az iráni férfi válaszáról, amikor arról kérdeztem, mi a legfontosabb, amit át akar adni honfitársainak a keresztyén bibliaórákon.

De azt nem sejtettem, hogy a miértre a saját történelmem lesz a válasz.

Huszonéves fejjel nincs saját tapasztalatom a rendszerváltás előtti időkről. A besúgórendszert csak hírből ismerem, és a csengőfrász számomra inkább a váratlanul betoppanó rokonokat jelenti. Mégis, amikor Karim az iráni rezsimről beszélt, úgy éreztem, tudom, mire gondol.

– Iránban az emberek nem tudnak bízni egymásban. Ezért nagyon fontos lenne, hogy minél többen megismerjék Jézus Krisztust, mert az Ő szeretete által tudjuk mi is egymást szeretni, és nem gyanakvóan nézni a másikra. A mi kultúránkban az emberek nem szeretik megosztani egymással a teljes igazságot, mert akkor úgy érzik, kevesebb tiszteletet kapnak. Sokan azt gondolják, hogy egy kis hazugsággal már több tiszteletet szerezhetnek maguknak. De amióta ismerem Jézust, megtanultam, hogy mindig az igazságot mondjam és ne érdekeljen, ha ez másnak nem tetszik – mondta a Hollandiában élő férfi.

Hollandia lakosságának csaknem egyötöde bevándorló családból származik. A keresztyén egyházak felismerték, hogy ajtajaikat szélesre kell tárni a más kultúrákból érkezők előtt is, mert sok bevándorlónak és menekültnek okoz problémát, hogy egyedül kell újra kezdeniük az életüket az ismeretlenben. A reformátusokra is jellemző ez a nyitottság, sok gyülekezetben az istentiszteleteken kívül helyet nyújtanak a nemzetiségi bibliacsoportoknak is.

– Azért vagyok keresztyén, mert szerintem a keresztyénség egyszerűen jó. Az iszlámban nincs szó arról, hogy az emberek szeressék egymást. Az ellenséggel meg kell küzdeni vagy meg kell ölni, Jézus viszont azt mondta, hogy az ellenségeinket is szeretni kell, meg kell bocsánati. Iránban főleg csak irániakkal érintkezhettem, de mióta keresztyén vagyok, érzem, hogy egy sokkal nagyobb közösség tagja vagyok – meséli Darius. Látom rajta, őszintén beszél, mégis arról kérdezem, a sok minden nyereség mellett van-e valami, ami hiányzik neki.

– A családom nem akar tudni rólam, nem tartják velem a kapcsolatot, mert keresztyén vagyok. Ez valóban nehéz számomra. Ezért is fontos nekem ez a közösség, mert itt új családra találtam és nem érzem magam egyedül – mondja Darius.

A Közel-keletről érkező keresztyének helyzete hasonló. Ha valaki mégis tartani akarja a kapcsolatot a családjával, titkolnia kell, hogy áttért az iszlám hitről, ami az egyik legsúlyosabb bűnnek számít. Egy fiatal asszonyt ezért arról kérdezek, miért volt mégis vonzó számára a keresztyén hit. Ő azt mondja, soha nem gondolt arra, hogy más vallást válasszon az iszlám helyett. Bár külsőségekben nem követte a vallási előírásokat, de rendszeresen imádkozott, és úgy gondolta, valóban Mohamed volt az utolsó nagy próféta. Jézus személye azonban az ő gondolkodását is átformálta.

– Nem volt felesége és nem követett el bűnt – ez volt az, ami először megragadott Jézusban. Más prófétáknak akár több felesége lehetett és nem volt tiszta az életük. Keresztyénként nem azért engedelmeskedem Jézusnak, mert muszáj, hanem azért, mert szeretem Őt és nem akarom megbántani.

– Az iszlámban Isten szellem, aki őrködik feletted és azt kémleli, mi az, amit jól, mi az, amit rosszul teszel, mindent „felír” és ez alapján jutalmaz vagy büntet minket. A keresztyénségnél ez teljesen más – mondja Fakhri, aki szerint nem mindegy, hogy mások iránti szeretete honnan táplálkozik.

– Korábban csak a saját szeretetemből adtam az embereknek, és mindig vártam, mit kapok érte cserébe. Most viszont már nem várok viszonzást, mert én is Istentől kapok szeretetet és ezt adom tovább – magyarázza Fakhri.

– Kongóban nagyon gyakoriak a háborús konfliktusok, nincs igazán a nyugalmas időszak, könnyen felszínre tör a feszültség – mesélte Bahati Leonard egy afrikai bibliacsoportban.

– A katonák egyszer engem is börtönbe zártak és arra készültem, hogy ott fogok meghalni. De imádságban azt az ígéretet kaptam Istentől, hogy nem hagy minket egyedül. Korábban nem voltam hívő, a börtönben tértem meg keresztyén társaim hatására. Körülbelül százan voltunk abban a börtönben, és majdnem mindenkit megöltek a csoportból, de tíz társammal együtt én is megmenekültem. Ez az én nagy bizonyságom – mondja Bahati.

A fiatal férfitól ezen az estén búcsúztak el barátai, mert hamarosan családjával együtt az Egyesült Államokba utazik.– Azért megyek Amerikába, hogy teológiát tanuljak és még többet foglalkozzam Isten dolgaival. Jézus jelent számomra mindent, mert Ő önmagát adta a bűneinkért. Az Ő szeretete inspirált arra, hogy kövessem Őt, és dicsőítsem, mert nem tudok nélküle élni, nem tudok nélküle semmit cselekedni – mondja a fiatal férfi.

– Azzal az érzéssel jöttem ide, hogy sokan nehéz időszakon mennek keresztül az életükben, és az a kérdésük, hogy Isten mikor teljesíti be valóban azt, amit megígért – mondja Bosco Bangura Belgiumban élő lelkipásztor, aki többször prédikált már ebben a közösségben.

– Az instant dolgok világában elvárjuk, hogy rögtön, azonnal megkapjuk, amire vágyunk, és a legjobb, ha mindez csak egy gombnyomásba kerül. Istennel is hasonlóan viselkedünk, mert ha kérünk Tőle valamit, de Ő nem cselekszik azonnal, akkor elveszítjük a hitünket. Pedig az idő nem azt jelenti, hogy Isten késlekedik, csak azt, hogy Isten számára mást jelent az idő, mint nekünk. Ha valaki hosszú ideig állandóan nehézségek között él, a várakozás terhessé válik számára. Ezért fontos, hogy keressük más hívők társaságát, akiben megbízhatunk és megoszthatjuk velük a problémáinkat, ők pedig tudnak imádkozni, bátorítani a kitartásra – ezt magunkban sokkal nehezebb végezni. De ugyanúgy szükség van arra is, hogy időt töltsünk Istennel, rendszeresen olvassuk a Bibliát. Nem biztos, hogy mindent megértünk, de lehetőséget teremtünk arra, hogy Isten újra megerősítse az ígéretét, és jobban viseljük a várakozást – magyarázza a lelkipásztor, aki maga is kilencgyerekes családban nőtt fel.

– Afrika hatalmas kontinens, és számos eltérő kultúrának ad otthon, mégis van, amiben az afrikai mentalitás alapvetően különbözik az európaitól – mondja Jettie van der Wijk, aki több évig Sierra Leone-ban dolgozott egy orvosi laboratóriumban, és férjével, Paullal is munkája során ismerkedett meg.

– Itt Hollandiában keresztyén családban nőttem fel és szívesen jártam templomba, de amikor Sierra Leone-ba mentem és teljesen lenyűgözött, hogy az emberek milyen lelkesedéssel és örömmel élik meg a hitüket. Csodálatos volt átélni, hogy lehet ilyen szabadon, akár tánccal is dicsőíteni Istent, az Afrikában töltött éveim alatt sokkal erősebb lett a hitem – mesélte a fiatal orvosnő.

Van, amire nem lehet felkészülni. Például hogy az iráni közösségben a többi új taghoz hasonlóan nekem is be kell mutatkozni az egész csoport előtt. Vagy hogy az afrikai bibliaórán nem a bőrszínem, hanem a nemem okoz nagyobb meglepetést, hiszen a sűrű emailváltások közben nem gondoltam arra, hogy a Márti névről Hollandiában nem mindenkinek a szorgos bibilai nőszemély jut eszébe. De arra sem, hogy zavarom épp olyan gyorsan eltűnik majd, mint a rizses hús a tányéromról.