Férfi, nő, szeretet, nyelv

Szeretsz? Igazán szeretsz? A szemöldökömet is? A szemhéjamat is? A nőnek nem elég egyszer hallani, nem elég annyit hallani, igen, szeretlek. A férfi megadóan, türelemmel, nem túlozva, nem kijátszva válaszol újra és újra. Azt hiszem, tényleg szereti.

A következő kérdés persze az: melyiket jobban? A bal vagy a jobb szemhéjamat? És a férfi bölcs, tudja, nem szabad egymás ellen fordítani a becses testrészeket. A férfi fáradt, hiszen keményen dolgozik a nőért, a nő igazi vágya azonban az, hogy együtt legyenek. A nő beszélgetni akar, a férfi nem tud érzéseiről beszélni. A nő tudja – és épp ezt kifogásolja: tudja, de nem érzi –, hogy a férfi nyelve a gondoskodás. A nőé a beszéd, a mosoly, a simogatás, és szerencsés vagy inkább áldott, aki ezt olyan hamar felismeri, mint a Szeretetnyelv című irodalmi est főszereplői, akiket Oberfrank Pál és Kéri Kitty mintáztak meg. Legutóbb éppen a Barabás Villában, a szakrális művészetek hetének egyik estéjén.

Hogy ő is megértse
Mire van igényem? Hogyan szerethetem jól, vagyis hogyan szerethetem a másikat? Szabad-e korholni a férfi vonzódását a női testhez – kívül van-e ez a szereteten? Mit jelent, amikor egy kis ember elkezd növekedni egy női testben? Mégis mit csinál a nő otthon egész nap a gyerekkel? Mit lehet kezdeni az előző kapcsolatok emlékével, a közös múlttal, az öregedéssel?
„Meg kell tanulnom úgy szeretni, hogy ő is megértse” – tesz elismerésre méltó elhatározást a nő. „Ne szeress meg, hanem szeress” – kéri komolyan, alázattal a férfi. A Szeretetnyelvben modern és kortárs költők versei alkotnak dramatikus ívet, így rajzolódik ki férfi és nő életen át tartó kapcsolata.

A színészek meghitt párbeszéde időst és fiatalt, házast és egyedülállót, csalódottat és a közös út elején tartót egyaránt lebilincsel. Nem problémaként áll előttünk az örök téma, hanem olyan történetként, ami túlmutat önmagán, és amelyben a színészek játékának köszönhetően nem törik meg a varázs egyetlen pillanatra sem. Eleinte ijesztő, hogy papírral a kézben folyik a diskurzus, ám épp ez válik egyre inkább jelentéses elemmé. A cinkos kuncogások ellenére vagy éppen ezek hatására lassan átengedi magát a közönség a felismerésnek: a férfi és a nő minket olvas.

Élet az ágyon túl
A Szeretetnyelv című darab első változata Valentin-napra készült gimnazistáknak.
– A kamaszokkal igenis, lehet a szerelemről, a szexről, a párkapcsolatról komolyan beszélni. Egy ilyen darab megtekintése után el tudnék képzelni egy komoly hittanórát vagy osztályfőnöki órát, ahol elmehetünk addig, hogy a kapcsolat nem ott teljesedik ki, amikor eljutunk az ágyig, hanem utána még van tíz, tizenöt, huszonöt év, amit végig kell csinálni együtt – mondta Miklya Luzsányi Mónika az előadást követő kerekasztal-beszélgetésen. A darab forgatókönyvírója – aki maga is édesanya és pedagógus – hozzátette, mindig is szeretett volna színpadra állítani olyan darabot, amely versekből építkezik.
– Manapság a líra el van emelve a hétköznapi élettől, az emberek nem érzik, hogy a hétköznapi élethez hozzátartozik a költészet. Azt akartam megmutatni, hogy a költészet itt van bennünk, nem lila köd vagy rózsaszín felhő, hanem mindenről szól, ami fontos nekünk.

Az olvasóról szól a vers
A Szeretetnyelv című darabot bemutatása óta a felnőtt közönség előtt is telt házzal játsszák. A kerekasztal-beszélgetésen részt vett Szabó T. Anna költő is, aki elárulta, nehezen adta ki a kezéből az intimitásról szóló verseket.
– Amikor ezeket a szerelmes verseket megírtam, tudtam, hogy kiadtam magam, aztán ez az előadás is ráébresztett, hogy nyugodtan megtehetem, hiszen a vers nem az írójáról szól, hanem az olvasójáról – fogalmazott.
A versek szerzője is befogadóvá vált, amikor a színészek tolmácsolásában hallhatta saját és modern, illetve kortárs költők szövegeit.
– Amiért az egészet érdemes végigélni, különösen az éjszakai jelenet, amikor azt mondja a nő, hogy gyere mellém, megölellek. Ez az a bizalom és öröm, amelyre mindnyájunknak szüksége van, és ennek nem holmi szentimentális oka van, hanem az, amit a Kőrizs Imre-vers mond: „Ne szeress meg. Szeress.”

Minden este másként szól
Nemcsak eljátssza, hanem megéli a szerepeit Oberfrank Pál. A Szeretetnyelv férfi főszereplője szerint az előadások akkor igazán érdekesek, ha a színész saját magáról is vallomást tesz alakítás közben.
– A napi lelkiállapotaink, hogy éppen hol tartunk, és mit hordozunk magunkban, benne vannak ezekben az estékben, ezért bizonyos sorok, gondolatok hangsúlyosabbak lehetnek. Ehhez kell egyfajta lazaság, magabiztosság, hogy az ember hagyja „működni” a szöveget, ne akarja előre megfejteni magát, és elhatározni, hogy itt és itt majd jobban hangsúlyoz – árulta el a színész.
– Kicsit olyan ez, mint amikor az ember beül a gyóntatószékbe. Van benne egyfajta elfogódottság, de szeretné elmondani azt, ami fáj – tette hozzá.

Úton az üdvösség felé
A színművész megemlítette, jó érzés volt látnia az előadásra érkezők sietős lépteit.
– Ez a reményt jelenti, azt, hogy vannak olyan örök értékek, amelyek megszólítják az embereket, és szükséges róluk beszélni, hogy megtisztuljanak, katarzist éljenek meg, és érezzék, hogy nincsenek egyedül a számukra fontos dolgokkal, akár nehézségekkel is. Hiába van itt mindenféle technikai fejlődés meg gazdasági válság, mi akkor is érző, szeretetre vágyó emberek vagyunk, tetoválással, napszemüvegben, kopaszon, hosszú hajjal, vörösen, kéken. Ezen az előadáson keresztül újra meg újra átélhetem, hogy annak, amit mi színháznak hívunk, művészetnek, irodalomnak, igenis, van értelme, hiszen ez is egy út ahhoz, hogy az üdvösséghez eltaláljunk – fogalmazott Oberfrank Pál.

Három igen
– Amikor valaki házasságot köt Isten színe előtt, akkor több igazságot fogalmaz meg egyszerre. Az egyik az, hogy a másikat saját, Istentől kapott segítőtársának tekinti. A Teremtés könyvében olvashatjuk, hogy Isten Évát úgy adja Ádámnak, mint hozzá illő segítőtárs. A házasuló először is megvallja, hogy azt, aki vele szemben áll, Istentől kapta, és hogy az Isten kimondta a másikra az igent. Ez kölcsönös: a másik fél számára ugyanis ő az Istentől kapott segítőtárs – mondta Csépányi Gábor atya. A városmajori káplán hozzátette, az ember képes kimondani egy igent a másikra, de ez az igen önmagában nem elég ahhoz, hogy az élet sok gondja között holtomiglan-holtáiglan tartson.
– Amikor valaki nem tudja megismételni azt az igent, amit először mondott a másiknak az oltárnál, akkor emlékezhet az Istennek adott igenére, ami segít átlendíteni ezen a helyzeten, ráadásul az Isten is kimondott egy nagy igent a párra.
A katolikus pap szerint a házasok egymásban fölismerhetik Isten ajándékát, és Jézuséhoz hasonló szavakkal ajándékozhatják meg egymást: „ez az én testem, amelyet érted adok”.

Szavak nélkül
„Mit adhatok én neki?” – kérdi a férfi, kérdi a nő. Mindkét fél magát adhatja a másiknak, így lesznek ketten egész – hirdeti a darab. Végül már nem a szeretet nyelve a fontos, hanem a szeretet maga, hiszen a jól forgatott nyelv is lehet tartalmatlan, hamis. Súlyos és nehéz az út, amelyre két ember vállalkozhat, de nem ellenfél a másik, hanem segítő; és míg egyenként és együtt is keresik, várják a harmadikat, az Istent, kirajzolódik bennük az ember, a teremtettség és az örök otthon szépsége. Aki pedig végigjárja ezt az utat, a szeretet magasiskoláját végzi el. Ennek jutalma pedig a beszédes szerelem – szavak nélkül is.

Forrás: parokia.hu