Ha megdobnak kővel

Gettó, ahonnan gyakran elkergetik az idegeneket. Kétszázötven lakás, több mint ezer lakóval; a Hős utcai lakótömb szinte önálló kis falu a fővárosban.

Az itt élők más közösségektől elzárva élnek, emberszigetüket csak katonai, rendőrségi és ipari épületek veszik körül.

Csókolom! Szia! Pacsi, kézfogás, jobb vagy balkézzel, ahogy jön. Vidám arcok, csillogó szemek és huncut mosolyok fogadtak minket. Hamar összesereglik több tucat gyerek, megkezdődik a játék a két tömbház közötti focipályán, indul a fogócska, labdázunk, beszélgetünk. Merci, Sharon, Kevin és Kármen, sorra megy a bemutatkozás, ki hova jár iskolába, hány testvére van, mi a kedvenc játéka. Előkerül néhány füzetecske rajzokkal és bibliai igékkel. Aki megtanulta, örömmel mondja fel az előző alkalommal tanult „aranymondást”.

Mit kerestek itt?

Óriási a zsivaj, szüntelen a kiabálás, mégis érezzük, hogy szeretettel fogadnak minket is, akik újoncként csatlakoztunk ahhoz a csapathoz, akik ezen a héten játékos foglalkozásokon ismertetik meg a környéken élő gyerekekkel a Bibliát. A későbbi beszélgetésekből derül csak ki, hogy nem volt mindig ilyen barátságos a fogadtatás.

– Az első nap, amikor kimentünk erre a térre, a legkülönbözőbb módon piszkáltak és provokáltak minket a gyerekek – meséli Pistainé Kelemen Éva.

– A program első percétől az utolsó percéig folyamatosan repültek a kövek, többször is eltaláltak bennünket. Mások megpróbáltak hazakergetni minket. „Menjetek haza, ti nem itt laktok! Mit kerestek itt?” – kiabálták. Voltak, akik csak hőzöngtek, hogy miért jövünk, mit akarunk, visszajövünk-e még. Az első nap enyhén szólva is ijesztő volt.

Éva a Vasárnapi Iskolai Szövetség területi munkatársa, számos alkalommal végzett játszótéri evangelizációt. Mint mondja a Hős utcánál sokkal rendezettebb helyeken is tapasztalható az értetlenség és az idegenkedés, a különbség csak az, hogy az itt élő, többségében cigány gyerekek sokkal nyíltabban fejezik ki az ellenvéleményüket. Mégis a kezdeti nehézségek után itt is inkább kíváncsisággal fogadták a visszatérő önkénteseket.

– A második nap már volt, aki várt minket és sokkal nyugodtabban tudtunk beszélgetni.

Hogyan kell?

Amíg a kerület nagy részén a tömbházak egymás szomszédságába épültek, a Hős utca lakói el vannak zárva más közösségektől, emberszigetüket csak katonai, rendőrségi és ipari épületek veszik körül. A két lakóház között valamikor játszótér volt, mesélik a lakók, de mára csak a poros focipálya és egy nagy füves terület maradt meg. Ide gyűltek össze a gyerekek minden délután, a négy nap alatt összesen hatvanhatan.

– Megdöbbentő, hogy a gyerekek mennyire nyitottak, gyorsan megértik az evangélium lényegét, ha az ember úgy mondja el, hogy érthető legyen számukra. Az evangélium amúgy is egy egyszerű dolog, pár mondatban is meg tudjuk fogalmazni: Jézus meghalt a te bűneidért, fogadd el és örök életet kapsz. Ha ezt az üzenetet gyereknyelven elmagyarázzuk nekik, akkor nagyon hamar megértik. Ma találkoztam olyan kislánnyal, aki azt követelte tőlem, mondjam el, hogy kell imádkozni, mit mondjon amikor összekulcsolja a kezét.

Több, mint két akkord

Az alkalom végére felbátorodtak a szülők és rokonok is, egyre több felnőtt gyűlt körénk vagy nézték az ablakból, mitől hangos a tér. A gyerekek pedig egyre csak azt kérdezgették, hogy mikor jön a zenekar, mert tudták, a mai nap különleges, ugyanis koncerttel zárul az alkalom. Nemsokára megérkezett a sárga furgon, és előkerültek a gitárok, a dobok és a csörgők és négy újabb ismeretlen. A Romano Glaszo együttes magyar, orosz, szerb cigánydallamokat játszott, amire kicsik és nagyok lába egyaránt megmozdult.

Hétről hétre

Bár a nyári evangelizáció csak ötnapos, a Hős utcába minden héten érkezik látogató a közeli Törökőri Református Gyülekezetből. A segítség messziről érkezett, Dobos Ágoston békésszentandrási lelkipásztor a gyülekezet missziói vendégmunkásaként két éve kezdte el látogatni az itt élő családokat. Az egykori hegedűművész ha teheti, hangszerrel együtt érkezik, így szebben szól a közös ének és még nagyobbra nyílnak a gyermeki szemek.

A lelkipásztorhoz később más önkéntesek is csatlakoztak, nemcsak a gyülekezetből, de határon túlról is. Varró Anita az erdélyi Nagyszalontáról az Önkéntes Diakóniai Évhez (ÖDÉ) kapcsolódva érkezett Magyarországra. Az ÖDÉ irodán végzett munkája mellett volt lehetősége becsatlakozni a Hős utcai misszióba.

– Otthon Nagyszalontán óvónőként dolgoztam, sok hátrányos helyzetű gyermekkel volt kapcsolatom, de látva a Hős utcát, nagyon meglepődtem, milyen rossz körülmények között élnek itt az emberek. A beszélgetésekből kiderült, hogy sok börtönviselt ember él a környéken. Azok a családok, akikkel tartjuk a kapcsolatot, nagyon befogadók voltak. Szeretek ide járni, mert érzem azt, hogy szükségük van a figyelemre és értékelik a fáradságot, amit értük teszünk – mesélte tapasztalatait Anita.

– Azok a családok, akikhez mi megyünk, nem járnak templomba, tőlünk hallanak egyedül az igéről. Volt már olyan is, hogy bementünk egy családhoz és kiderült, ők is hívők és gyülekezetbe járnak. Együtt imádkoztunk és énekeltünk velük, azt érzem, hogy akkor mi kaptunk többet tőlük.

Van mit megbeszélni

– Az a célunk, hogy alakuljon egy vagy akár több állandó helyi bibliakör, nyilván alkalmazkodva a kulturális sajátosságokhoz- mondja Balássy András, a Törökőri Református Gyülekezet lelkipásztora.

– Elsősorban lelkigondozói jellegű alkalmakra gondoltunk, mert az már a családlátogatások alkalmával is kiderült, hogy sok itt a nyomorúság, van mit megbeszélni, van miben Isten vigasztalását kérni.

A lelkipásztor szerint a felnőttek és a gyerekek helyzete hasonló, itt mindenkire egyaránt igaz, hogy vágyik az odafigyelésre.

– A gyerekek a szabadidejükben meglehetősen kevés törődést kapnak, sem az emberi, sem az épített környezet nem túl gyermekbarát és nem is ingergazdag. Unatkoznak, unalmukban rossz dolgokat csinálnak és éppen ezért nagyon hálásak, ha valaki foglalkozik velük. Ez egyébként a felnőttekre is igaz, ehhez hasonló nyitott lakásokkal még nem találkoztam más lakóövezetben a gyülekezet területén. Bármilyen szegénységben éljenek, természetes, hogy megkínálnak kávéval vagy üdítővel, mert igyekeznek valamilyen módon meghálálni, hogy eljöttünk hozzájuk. Arra is volt példa, hogy egy néni az utolsó lisztből, meg cukorból sütött valami egyszerű linzert, csakhogy megvendégeljen bennünket. Ez hatalmas élmény számunkra is. És ahogy van fogadókészség a számunkra, van éhség az evangéliumra is.