„Isten küldött Ukrajnába” ‒ Beszélgetés José Bakker holland fizikoterapeutával

Borzsova és Mezővári között nagyjából félúton egy hosszú bekötőút végén található a Nefelejcs fogyatékkal élő gyermekek rehabilitációs központja, a két településtől kissé távol eső helyen. Ez az egy-két kilométer azonban eltörpül amellett a több száz mellett, amit holland barátunk, José tett meg a szolgálatért. A fiatal lány egy évet töltött a sérült gyermekek között, nemsoká pedig hazatér szülővárosába. Nemrég vele beszélgettünk erről a felejthetetlen kalandról.

– Mikor érkeztél Kárpátaljára?
– Egy évvel ezelőtt. Én az egyetemen fizikoterápiát tanultam, aztán külön a gyermekek fejlesztésére specializálódtam. Tanulmányaim után egy évet dolgoztam beteg gyerekek között Hollandiában. És amit ott tanultam, azt tovább szeretettem volna adni másoknak is külföldön. Azt nem tudtam, hogy melyik országban, de azt hiszem, Isten Ukrajnába küldött engem.

– Jártál-e már korábban az országban? Mit tudtál Ukrajnáról?
– Két évvel ezelőtt jártam a Nefelejcs központban. Egy holland kollégám mesélt nekem erről, mivel az ő egyik barátja, Margarett és annak férje, Stefan már egy ideje itt dolgoztak. Amikor itt jártam, éreztem a nyugalmat, ami ebből a helyből árad. Rögtön tudtam, hogy ide kell jönnöm.

– Milyen munkát végeztél itt, a központban?
– A Nefelejcsbe nagyon különböző gyermekek járnak. Vannak közöttük, akik súlyosabban sérültek, és vannak, akik kevésbé. Néhányan nem tudnak járni vagy éppen beszélni. Minden gyermek más, és mindegyik értékes.
Minden reggel úgy indul, hogy megérkezik a csoport. Aztán következnek az individuális foglalkozások. Minden gyermek más szinten van, így mindenkivel külön foglalkozunk. Más-más feladatokat kapnak. Például aki mozgásában korlátozott, azt igyekszünk megtanítani a kerekesszék önálló használatára. Fejlesztjük a kondíciójukat, a nagymotoros készségeiket. Csoporton belül tartunk például sportfoglalkozást. A célunk, hogy az együttműködést, az egyensúlyukat, a stabilitást és az izommozgást fejlesszük. A központban hidroterápiával is foglalkozunk. A vízben nincs gravitáció, ezért nagyon jó az izmok erősítésére vagy lazítására.

– Milyen fejlődést tapasztaltok a munka során?
– Mivel mindenki más, ezért más-más területeket fejlesztünk. Mi örülünk minden apró változásnak. Valakinek javult a járása, némelyek megtanultak ugrálni, triciklizni, vagy éppen a pici gyerekeknek sikerült átfordulni hasukról a hátukra és vissza.

– Mik a terveid most, hogy hazatérsz?
– Nagyon örülök annak, hogy itt szolgálhattam Ukrajnában, Kárpátalján. Szívesen adtam át, amit tudok, és látom, hogy a kollégák átvették, amit hoztam. Otthon továbbra is gyerekekkel foglalkozom majd, akárcsak itt, egy rehabilitációs központban. Hogy később mit hoz majd az élet számomra, azt még nem tudom. De tudom, hogy Isten velem van és vezet engem.

– Milyen emlékekkel térsz haza?
– Nagyon sok szép emlékem van. Kettőt szeretnék megosztani veletek. Az egyik egy mozgássérült kislányhoz fűződik, aki ide jár hozzánk, és itt tanult meg kerekesszékkel könnyedén közlekedni. Sugárzik róla az öröm, amiért most már nem szorul állandó segítségre. A másik szintén egy kislány, aki úgy érkezett hozzánk, hogy csak feküdni tudott. Egy év alatt sikerült annyit fejleszteni, hogy most már tud egyedül ülni és játszani.

José egy évet töltött Kárpátalján, és mint elmondta a későbbiekben is sérült gyermekek életét szeretné könnyebbé tenni a munkája által. Azt is elárulta, hogy szeretne visszajönni majd látogatóba, mert szeretné látni, hogyan fejlődnek a gyerekek. És ha szükséges, szívesen mutat újabb fizikoterápiás gyakorlatokat a kollégáknak, hogy azzal is segítsék a gyermekek fejlődését.

Nagy Gabriella