Létbiztonság – Az élő Isten szövetsége

Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget szeretetedért és hűségedért! Miért mondanák a pogányok: Hol van az ő Istenük? A mi Istenünk a mennyben van, megalkotott mindent, amit akart! A bálványok ezüstből és aranyból vannak, emberi kéz csinálmányai. Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak.
Van fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem szagolnak. Van kezük, de nem tapintanak, van lábuk, de nem járnak, nem jön ki hang a torkukon. Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik és mindazok, akik bennük bíznak.
Izráel, az Úrban bízzál! Segítséged és pajzsod ő. Áron háza, az Úrban bízzál! Segítséged és pajzsod ő. Akik félitek az Urat, az Úrban bízzatok! Segítségetek és pajzsotok ő. Gondol ránk az Úr, meg fog áldani. Megáldja Izráel házát, megáldja Áron házát.
Megáldja azokat, akik félik az URat, a kicsinyeket a nagyokkal együtt. Szaporítson meg titeket az Úr, titeket és fiaitokat! Áldjon meg titeket az Úr, aki az eget és a földet alkotta!
Az egek az Úr egei, de a földet az embereknek adta. Nem a halottak dicsérik az Urat, nem azok, akik a csend honába tértek, hanem mi, mi áldjuk az URat most és mindörökké. Dicsérjétek az Urat! (115. Zsoltár)

Ha ennek a zsoltárnak nem lenne címfelirata, én talán azt a címet adnám neki, hogy a „Létbiztonság zsoltára”. Ez a kifejezés Paul Tillich teológustól származik, aki szerint Isten népe nagyon sok esetben nem különbözött más népektől, azonban volt egy tulajdonsága, ami mind az Ószöveségben, mind az Újszövetségben kiemelte és megkülönböztette. Ez pedig az volt, hogy tudta, akármi történik, az élő Isten szövetségre lépett vele, és a szövetségen belül biztonságban van.

A létbiztonság zsoltárát olvasva elgondolkodtam azon, hogy a legtöbb olyan imádságunk, amire visszaemlékszünk, feszült helyzetben született. Mi is most ilyen napokat élünk. Azonban a fenti zsoltár alapján hadd mondjam el az első örömhírt, ami kiolvasható ezekből az igeversekből: a mi Istenünk nem a szőnyeg alá söprés Istene. Neki nem a tagadás, a körülmények figyelmen kívül hagyása, sebeink takargatása a kedves, hanem ha őszintén elé tudunk állni és el tudjuk mondani: Urunk, nekünk most fáj az, hogy feszültséget érzünk. Ez a zsoltár megtanít bennünket arra, hogy hogyan éljünk túl egy ellenséges világban. Mert vannak olyan életre szóló tanulságok, amiket csak feszült helyzetben, Isten présében tudunk megtanulni. Lássuk azt a helyzetet, amiben vagyunk, minden feszültség és fájdalom ellenére a maga valóságában, tanulási terepként!

A második üzenet, ami örömmel tölthet el bennünket, hogy Isten nem megrendelésre dolgozik. „Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget!” A zsoltáros – akármennyire is aggasztja a bálványimádás a nép körében – nem úgy kezdi, hogy Istenem, adj nekem igazat, mert Téged imádlak. Csupán annyit kér, hogy Isten mutassa meg hatalmát, istenségét mások előtt is. Ebben a kérésben benne van az is, hogy nem úgy látja a Mindenhatót, mint akinek az a legfőbb feladata a világon, hogy kiszolgálja az ő személyes igényeit. Bevallom engem megszégyenít a zsoltáros hite, és talán nem vagyok ezzel egyedül. Mi szeretünk sütkérezni a dicsőségben, hiszen olyan kevés alkalommal van benne részünk. Élvezzük, amikor igazunk van, amikor esetleg méltányolnak vagy megdicsérnek minket. Isten azonban nem megrendelésre dolgozik, és ezt a saját bőrünkön kell megtanulnunk a mostani időszakban is. A rengeteg imádság dacára nem ért véget a világjárvány, sőt úgy látszik, talán még fokozódik is, ez pedig hívő emberként zokon esik nekünk, mert talán úgy érezzük, Isten nem hallgatja meg az imádságainkat. Azonban, ahogy Kálvin János is mondta: Isten néha pislant egyet, miközben a világon tartja a szemét. Egy időre visszatartja békességét, pedig hatalmában állna minden nyomorúságot és vírust eltüntetni a föld színéről. Néha azonban nem akar gyorsan szabadítóként fellépni, mert tudja, népének a járvány ideje a szabadulás előszobájává válhat: ebben az időben azok, akik ingadoztak Isten és a világ között, megtérésre juthatnak, és azok, akik valamikor megtértek, rátalálhatnak újra hitük megélésére.

A harmadik örömüzenet, amit ebből a zsoltárból megérthetünk, az, hogy a mi Istenünk a legnehezebb kérdésekre is választ ad. A második kérdésben a zsoltáríró valószínűleg korának pogányaitól idéz: „Hol van az ő Istenük?”. Ez a kérdés gyakran előkerül, mikor valami fáj, mikor gyászban vagyunk. Merre van Isten, miért nem segít, ha segíthetne? Őszintén be kell valljam, engem is sokszor zavarba hozott már ez a kérdés, amikor nekem szegezték, és nem mindig tudtam rá valami okosat vagy paposat mondani. A kegyelmi pillanatokban elmondhattam, hogy erre a kérdésre is a kereszt adja meg a választ, hiszen a szenvedés helyén lehet megtalálni azt a Jézust, akiben emberré, és így szenvedővé, vérzővé, könnyezővé lett az Isten. A zsoltáros hasonló választ ad a kérdésre: a mi Istenünk a mennyekben van. Nem lehet bezárni a világ történéseibe, sokkal többet tesz, mint amennyit látunk, és a legnagyobb nyomorúságainkat is felülírja az Ő kegyelme, szeretete. Az érett, nagykorú hit ott kezdődik, mikor ki tudjuk mondani: a mi Istenünk attól is Mindenható Isten marad, ha félelmekkel vagy fájdalmakkal kell épp megküzdenünk.

A negyedik örömüzenet olyan mély, mint amilyen tömör: az Úrban bízzál! Isten népének létbiztonsága egy bizalmi kapcsolatból, Istennel való kapcsolatából táplálkozik. A bizalmi kapcsolat lényege, hogy a bizalom növekedésével folyamatosan mélyül, illetve egyre több személyiségjegyét átvesszük annak, akiben bízunk. Szinte olyanná válunk, mint egy kiszáradt szivacs, ami magába szívja annak a jelenlétét, akiben vagy amiben bízik.

Ha a félelmeimre, hiányaimra, bizalmatlanságaimra nézek, akkor léket kap a hajó, a víz beömlik a hajótestbe és elmerülök. De ha az Úrra nézek, egyre inkább hasonlíthatok rá, egyre több ajándékát tudom kibontakoztatni naponta. Akkor el tudom mondani, hogy segítségem és pajzsom Ő.

Az ötödik örömüzenet, amit ki szeretnék emelni ebből a zsoltárból, a 12. versben található: gondol ránk az Úr, meg fog áldani. Milyen jól esik, amikor valaki gondol ránk. Mikor valaki tudja, miben vagyunk, mivel küzdünk és csak annyit mond: gondolok rád. Még a legmesszebb élő barátunkat is közelinek érezzük ilyenkor. A létbiztonság zsoltára ebben a mondatban nyílik meg a jövő felé: Isten nem csupán együttérzéssel gondol ránk, nem kesereg velünk együtt a veszteségeken, hanem azért gondol ránk, mert már elkészítette az áldást. Érted, kedves Olvasó? Gondol rád az Úr, mert meg fog áldani. Akármiben vagy, akármi vesz körül, akárhányszor estél el a hit útján, gondol rád az Úr.

A létbiztonság zsoltárában így mutatkozik meg az Isten, aki Jézus Krisztusban megmutatta azt, hogy mennyire szeret minket. Ezzel az Istennel szövetségben mitől félnél, kitől félnél?

Laskoti Zoltán

Forrás: teso.blog