Milan Šašik, a Munkácsi Görögkatolikus egyházmegye püspökének pásztorlevele a Hit évének kezdetére

Pásztorlevél, az Őszentsége, XVI. Benedek római pápa által meghirdetett Hit évének a kezdetére.
Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Kedves Testvéreim a papságban, tisztelendő szerzetesek és szerzetesnővérek, Krisztusban kedves testvérek!
Október 11-én, Boldog XXIII. János pápa liturgikus emléknapján, illetve a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulóján a katolikus egyházban elkezdődött a Hit éve, amelyet Őszentsége XVI. Benedek pápa hirdetett meg.
Bizánci szertartású Munkácsi Egyházmegyénk, amely az egyetemes egyház része, a hit évének kezdetével egyúttal a szlávok evangelizációjának 1150. évfordulójáról is megemlékezik, amelyet Szent Cirill és Metód társapostolok és tanítványaik végeztek.
A Hit évében nagyon fontos, hogy új lendülettel és odaadással elmélkedjünk azon, hogyan kell továbbadni a hitet családjainkban, egyházközségeinkben. Mindannyiunknak szem előtt kell tartani azt, hogy a hit átadásának elsődleges helye a keresztény család. A gyermekek számára a hit első tanítója az apa és az anya. Ez nagy felelősség, ugyanakkor nagy lehetőség is a szülők számára, hogy hitben nevelhetik gyermekeiket. Ezért szükséges az otthoni hitoktatás. Igyekezni fogunk egyházi újságunk oldalain közösen keresni az utat, hogyan kell a mai világban: keresztényként élni a családban, alakítani a férj és a feleség-, a szülő és a gyermek kapcsolatát, továbbadni és megőrizni a hitet, – ezt a nagy kincset, amelyet Európa örökségként kapott a szent apostoloktól, főpapoktól és az egyházatyáktól.
A parókia közössége egy nagy család, ahol összegyűlnek a kis otthoni közösségek, családegyházak, mint a társadalom és az egyház legkisebb, de legfontosabb sejtjei. Mégpedig azért, hogy közösen dicsőítsék az Urat, és kölcsönösen erősítsék egymást a hitben, és Krisztus titokzatos testének az építésében.
A vasárnapi evangéliumban fontos szavakat hallottunk: a Genezáreti-tó mellett álló Jézus lát két csónakot és halászokat, akik hálóikat mossák. A férfiak fáradtak, hisz egész éjszaka dolgoztak, de semmit sem fogtak. Jézus odamegy Simon csónakjához, kéri, hogy kissé menjen távolabb a parttól, leül, és elkezdi tanítani a népet.
Mindennek szimbolikus jelentése van. Péter csónakja Krisztus egyházát jelenti. Simon Pétert, aki Jézus meghívása után apostollá válik, kijelöli és elsővé teszi, mint a tanítványok közösségének felelősét, hogy vezesse a „szeretet közösségét”. Péter az akkori Római Birodalom fővárosába megy, melynek első püspöke lesz, azaz ő lesz az első római pápa. Ezért Szent Ignác, amikor 107-ben a római egyházról ír, azt úgy jellemzi, mint amely vezeti a „szeretet közösségét”.
Jézus Péter apostol csónakjából, vagyis az ő egyházából ma is tanít. Tanít Péter apostol utóda, Róma püspöke, a római pápa, és a vele egységben lévő püspökök által.
XVI. Benedek pápa, amikor meghirdeti a Hit évét, látja a mai világ problémáját, a szekularizációt, azaz sok ember eltávolodását a hittől, különböző mesterséges akadályokra való hivatkozással, amelyek az elmúlt évszázad totalitárius rendszerei és a mai világ gyakorlati materializmusa segítségével keletkeztek. Ezek következtében különféle támadások érik az egyházat, különböző erők, amelyek el akarnak távolítani bennünket Krisztustól. Ezek az erők az üdvösség más útjait kínálják, a boldogság más forrását és más isteneket, akiknek szolgálnunk kellene. „Az a fő, hogy legyünk sikeresek, boldogok, legyünk elsők, elragadóak, varázslatosak, egészségesek, szépek és örökké fiatalok, még a saját lelkiismeretünkkel megkötött alku árán is, bezárva ezzel magunk számára az üdvösséghez vezető utat.” Ezt mondja a mai világ az ő reklámjával és propagandájával. Ezért a pápa hangsúlyozza az új evangelizáció fontosságát. Felhívja a figyelmet, hogy új erővel kell beszélni az örök igazságokról, életünk középpontjába Jézus Krisztust kell állítani, aki a világ egyetlen Üdvözítője. Krisztus ad értelmet a létezésünknek, Ő tölti el életünket reménnyel.
Nagyon fontos, hogy Jézus Krisztusnak olyan tanítványai legyünk, akik hallgatják a jelenkor apostolain keresztül az evangéliumban hirdetett igéit. Az evangéliumban hallottunk, hogy a csodálatos halfogás után a tanítványok otthagyják a hajókat, mindazt, amijük volt, és mentek utána. Így hívja az Úr minden korban, újra és újra apostolait. A mi időnkben is vannak olyanok, akiket az Úr meghívott, akiknek küldetése, hogy Isten népének pásztorai legyenek. De Krisztus meghívása nem csak a papságra vonatkozik, hanem mindenkire, mert a keresztség által mindannyian Krisztus titokzatos testébe, az egyházba lettünk felvéve. Ezért mindnyájunknak szükséges megérteni személyes elhivatottságunkat, újra felfedezni Krisztus egyházának szépségét, és gondoskodni gyarapodásáról. De hogyan lehet szeretni az egyházat, és hinni benne? Ezt a képességet nemzedékről-nemzedékre a családban adjuk át. A közelmúltban egyházmegyénkben a hit átadásának ezt az otthoni, természetes folyamatát és a családi hitre nevelést istentelen kezek megszakították. Sok esetben a szülők sem részesültek keresztény nevelésben, ők nem nevelték keresztény módon gyermekeiket, és nem adták tovább a hitet. Ezért hangsúlyozom, hogy szükséges a felnőttek hitoktatása.
Nagy felelőssége ez papjainknak, akik hitre kell, hogy tanítsák az iskolás korúakat, az ifjúságot és a felnőtteket. Fontos, hogy amikor összegyűlik az egyházközség, egyre inkább elmélyüljünk Isten szavában, amelyet minden nap olvasunk az istentiszteletek során. Azok a hívek, akik nem tudnak hétköznaponként a templomba jönni, elolvashatják ezeket a szentírási szakaszokat az egyházi naptáraink szerint, és elmélkedhetnek Isten szaván. Szükséges, hogy közösségeinkben olyan alkalmakat szervezzünk, amelyek segítenek bennünket növelni hitünket. A kereszténnyé válás nagyon fontos, és felkészíti a szülőket arra, hogy felelősségük tudatában neveljék majd gyermekeiket is.
Szeretném, hogy az egyház közössége az a hely legyen, ahol tudatosítjuk magunkban, hogy nem véletlenszerűen vagyunk itt, hanem azért, hogy hallgassuk Isten Igéjét, és életünkkel választ adjunk rá. Ez lehet az a hely, ahol növekszünk a bizalomban, és az Istenre való hagyatkozásban, aki vezeti életünket, illetve egyházunk történelmét a szenvedéseken keresztül, és aki vezette az elmúlt század nagy üldözései során is. Ez az Úr és Isten fogja vezetni egyházát a jövőben is, és velünk lesz e világ összes nehézségei során.
Nagyon lényeges, hogy a szülők, akik maguk is belegyökereznek a hitbe, komolyan tudjanak beszélni a gyermekeikkel arról, mi a legfontosabb az életükben. Legfontosabb megismerni az Istent, megismerni az ő szeretetét, és megtanulni bízni benne. Akkor képesekké válunk megküzdeni az élet problémáival, és bátorságból példát adni gyermekeinknek. Fontos, hogy buzdítsuk fiataljainkat, akik szülőhelyükről más városba mennek továbbtanulni, hogy ott maradva, vasárnaponként vegyenek részt az istentiszteleteken, a hét során pedig találjanak időt a város keresztény ifjúságával való találkozásra. Legyen az a város Ungvár, Munkács, vagy más, ahol az ifjúsággal foglalkoznak, ez is egy lehetőség a fiataloknak megtalálni helyüket az egyházban a szülőhelyükön kívül.
Az Úr áldja meg erőfeszítéseinket, hogy a hitnek ebben az évében új lendülettel, örömmel fedezzük fel Krisztust, mint Üdvözítőnket, mint életünk személyes Megváltóját, a legszentebb Istenszülő, a mi égi oltalmazónk vezessen minket Fiához, tanítva minket hallgatni Őt életünk minden eseményében.

Főpásztori áldással, Krisztusban:
Milán, munkácsi püspök

Kárpátalja.ma