Mindenszentek nem halottak napja

Október vége felé szinte évente előkerül a mindenszentek és a halottak napja körüli kérdés. A két nap közel lévén ugyan egymáshoz, mégsem egyazon dologról beszélünk. Ez az az időszak, amikor elhunyt szeretteinkről, a halottakról emlékezünk meg, ám a két napnak mégis más a jelentése.

Mindenszentek napján, tehát november elsején az üdvözült lelkekről emlékezik meg a katolikus egyház. Ezt követi a november 2-án tartott halottak napja, mely alkalom egyháztanilag a szenvedő egyház ünnepe, amit 998 óta tart meg az egyház november 2-án az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő hívekért.

A 4. században mindenszentek ünnepét a pünkösd utáni első vasárnap ülték meg, az ortodox keresztény egyház ma is ekkor tartja. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápa alatt került be, aki a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont 609. május 13-án Mária és az összes vértanúk tiszteletére szentelte fel. III. Gergely pápa (731-741) kiszélesítette a megünnepelendők körét, „a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827-844) döntése értelmében került az ünnep.

A halottak napja az egyház ünnepnapjából fokozatosan vált az elhunytakról való megemlékezés napjává olyannyira, hogy szinte egybemosódott a mindenszentek ünnepével.Ezen a napon tiltották a munkát, nehogy megzavarják a holtak nyugalmát. Megtiltották a mosást, mert attól féltek, hogy akkor a hazajáró halott vízben fog állni. Nem meszeltek, nehogy a férgek ellepjék a házat. Szlavóniában nem végeztek semmilyen földmunkát, nehogy kelésesek legyenek.

Mára a szokások sorából mindössze a gyertyagyújtás maradt meg. Korábban csak a katolikus vallású emberek körében volt jellemző, míg az utóbbi években a protestánsoknál is egyre gyakoribbá vált. A szokáshoz kapcsolódó némely népi hiedelem szerint ennek az a célja, hogy a világosban a „véletlenül kiszabadult lelkek” újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket. Azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. Sokan már nem tudják, hogy mire szolgál a mécsesek elhelyezése, csupán megmaradt a szokás, átvették a hagyományt és gyakorolják. Mindemellett a gyertya fénye az örök világosságot jelképezi, a katolikus egyház szertartása szerint a „temetők nagy keresztjénél” ma is elimádkozzák mindenszentek litániáját, és megáldják az új síremlékeket.

Ünnepnapok és egyben gyásznapok ezek, melyek alatt méginkább felsejlenek és előtörnek a lelkünket nyomó fájdalmak, a gyász fájdalmai.

Ó hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk,
Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk.
/Ady: Halottak napján /

Gál Adél
Kárpátalja.ma