Nyílik az ajtó?

Álszentség azt állítani, hogy több köt össze minket, mint ami elválaszt, de nem tagadhatjuk, sok közünk van egymáshoz.

Kevés olyan nyilvános vitára volt példa az elmúlt évszázadokban, ahol egy ortodox zsidó rabbi és egy keresztyén teológus-professzor beszélgetnek egymással. Pedig mindkét vallás több ezeréves történeteket hasogat szombatról vasárnapra.

Kilenc kemény csapás, de a fáraó még mindig nem engedi el a rabszolga népet, hogy imádja Istenét. A tízedik csapásnál a halál angyala Egyiptomban elveszi az elsőszülöttek életét. A zsidó nép csak úgy menekülhet meg az ítélettől, hogy elsőszülöttük helyett egy bárányt áldoznak, melynek vérével megkenik ajtófélfát. Ez jelenti számukra a védelmet, mert a lesújtó kéz elkerüli házukat. Ezután szabadulhatnak Egyiptomból, és erre emlékeznek a zsidók pészah ünnepén, esznek kovásztalan kenyeret, isznak bort a széderestén. Ilyen szédervacsora volt Jézus utolsó vacsorája is, akit, miután egyik tanítványa elárulta őt, keresztre feszítettek és meghalt, de három nap után feltámadt. Erre emlékeznek a keresztyének az úrvacsoránál, és hiszik, hogy Jézusnak azért kellett meghalnia, hogy Isten előtt ne nekik kelljen bűnhődniük az elkövetett vétkekért.

Innen indult múlt csütörtökön a disputa, amely az úrvacsora és a szédereste hasonlóságain és különbségein túl sokkal kényesebb kérdésekig is eljutott. Miért kell a vér, az áldozat? Különbözik-e egymástól a Tóra, az Ószövetség lesújtó és az Újszövetség szerető Istene – ha épp nem maga ez különbségtétel a legnagyobb tévedés? Egyáltalán milyen az az Örökkévaló, aki áldozatot kíván? – többek között ezekről kérdezte Köves Slomó rabbit és Zsengellér József református teológia-professzort Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a Protestáns Tavasz legutóbbi disputáján.

– A zsidóság számára a pészah mindennek a kezdete, magának a zsidóságnak is, mert az Egyiptomból való kivonulásnak olyan jelentősége van, mint egy születésnek. Amikor a gyermek megszületik, az csoda. Ugyanúgy születik meg Ábrahám leszármazottaiból, a héber törzsekből a zsidó nép, magával a kivonulással. Ez a szabadság ünnepe, ezt üljük meg a széderestén. A Tóra úgy beszél erről az estéről, mint a szabadság hagyományának továbbadásáról nemzedékről nemzedékre (Mózes második könyve, 13. fejezet, 14. verse), így számunkra ez az oktatás ünnepe is – magyarázza Köves Slomó.

– Az úrvacsorát nem tudjuk megérteni, ha nem tudjuk, hogy mit jelent a zsidóság számára a pészah – mondta Zsengellér József. A professzor szerint az úrvacsora a páskaünnep folytatása, teológiai továbbgondolása, amivel lehet, hogy a lelkipásztorok tisztában vannak, a hívek azonban kevésbé.

– Ahogyan az Újszövetségben a négy evangélium ábrázolja az utolsó vacsorának a történetét, emellett ott találjuk Pál apostol írásaiban az utolsó vacsora bemutatását. Nem véletlen, hogy a keresztyén úrvacsorában Pál apostol-féle megfogalmazást használjuk, mert ő megpróbálja teológiailag megfogni ezt a pillanatot, amikor azt mondja, hogy Jézus a mi páskabárányunk (Korintusiakhoz írt első levél 5. fejezete). A korai keresztyén magyarázók Egyiptomra mint a gonoszság és bűn fészkének tekintettek, csak úgy, mint az ószövetségi próféták, akik szintén ítéletes próféciákat mondanak Egyiptom felett. Ezért tekintik a keresztyének Krisztus áldozatát a bűntől való szabadulásnak, erre való emlékezést jelent az úrvacsora, ami így még szorosabban kötődik szimbólumrendszerében a páskavacsorához.

Köves Slomó rabbi szerint a zsidók és keresztyének alapvetően másként gondolkoznak a megváltásról.

– A zsidó hitben a Messiás, a Megváltó fogalma nem kapcsolódik a bűnöktől való megváltáshoz, sem az áldozáshoz. A keresztyénség a zsidó áldozatbemutatást mint előképet úgy értelmezi, hogyha valaki vétkezett, akkor a templomi állatáldozattal tudta kompenzálni vétkeit. Szerintük ehelyett jön Jézus, aki azt mondja, ez a jóvátétel most már rajtam keresztül történik. A zsidó értelmezés szerint azonban az áldozatok nagy részének, és különösen a pészahi áldozatnak semmi köze a szándékosan elkövetett bűnökhöz – magyarázza a rabbi. Köves Slomó azt is elmondja, hogy a zsidó hit szerint a Messiás eljövetelét egy olyan időszaknak kell követnie, ahol a különböző népek egymással és a zsidósággal teljes békességben és az egyistenhit felismerésében élnek, megszűnnek a rossz ösztönök, és ez a kor az emberek közötti gyűlölet végét jelenti.

A református professzor szerint a bűn, büntetés és szabadulás hármasa Jézus előtt folyamatosan végigkísérte a zsidóság történetét.

– Történelmileg és politikailag nagyon feszült helyzetben él a zsidóság, amikor Jézus megérkezik. Igaz, hogy van valamennyi autonómiája, saját királya, de a Római Birodalom elnyomása alatt élnek. A próféták a korábbi nagy birodalmak pusztítását és elnyomását a nép vétkeként, a nép bűneként értelmezték. Ezért ezekhez hasonlóan itt is a megtérés a nép saját bűnéből és az Istenhez fordulás jelentené a szabadulást, ahogyan azt Keresztelő János is hirdeti. Jézus is az Atyához való visszatérést, a bűnök bocsánatát hirdeti. Ezen a ponton kapcsolódik a pészah, az úrvacsora és Jézus áldozata, mert az ember önmagában nem tud megszabadulni a bűntől. A bűnnek pedig, ahogyan azt Pál apostol megfogalmazza, halál a következménye. A halálból való szabadulás valamiféle megváltásként történhet csak meg, ahogy az elsőszülöttek megmenekülése a kivonulás-történetben, ahol a halál angyala elkerüli az áldozati bárány vérével jelölt házakat – fogalmazott Zsengellér József.

De nem csak a zsidónak és a keresztyéneknek vannak egymás felé súlyos kérdései. Miért kell a vér és milyen isten az, akik örökkévaló létére áldozatot akar? – kérdezhetik sokan, akik egyik valláshoz sem tartoznak.

– A születésnél és a halálnál is sokszor van jelen a vér, ami az embert tükör elé állítja, és arra kényszeríti a külső szemlélőt, hogy elgondolkozzon a saját életéről. A zsidó értelmezés szerint ez az áldozás és az áldozat lényege. Amikor egy ember látja, hogy egy állatot levágnak, ez megállásra kell hogy kényszerítse, hiába csak állatról van szó, akkor is egy életszentség szűnik meg. Ha az ember belegondol, hogy az ő élete is véges, ez arra készteti, hogy megtérjen és elgondolkozzon az élet jelentőségén, az Istennel való kapcsolatán. Tehát nem megvált a haláltól, hanem a halált úgy tudja elénk rakni, hogy ne kelljen ehhez embert ölni, mégis szembenézzen azzal, hogy az élet fizikai, anyagi örömein kívül milyen célja lehet még annak, hogy mi ide születtünk és hetven, nyolcvan, vagy szászhúsz évet leélünk a földön – fogalmazott Köves Slomó.

– A vér minden vallásosságban és rituáléban az élet hordozójaként jelenik meg, az élet kezdetén és az élet végén is. Krisztus áldozatával pedig az életből az életbe történik az átmenet, tehát ebből a földi dimenzióból a földin túli dimenzió felé visz ez a vér, az Istennel való új kapcsolat felé, ilyen értelemben beszélünk újjászületésről – mondta Zsengellér József. A református professzor szerint hibás az az elgondolás, amely Jézus megváltása miatt különbséget tesz Ó- és Újszövetség Istene között.

– A keresztyénség történetében többször előfordult, hogy az újszövetséget megpróbálták leválasztani az ószövetségről, azzal a felhanggal, hogy az ószövetség Istene ítélő és véres Isten, és lám, az újszövetség Istene Krisztusban elhozta számunkra a szeretetet – magyarázta.

– Meggyőződésünk, hogy egy országban nem az által lesz békesség, hogyha a vallási irányzatok elhallgatják a különbözőségeket, hanem ha beszélnek róla. Az is meggyőződésünk, hogyha valakinek erős az identitása, erősen és öntudatosan hisz abban, ami az ő hitkincse és hitgazdagsága, akkor sokkal jobban tud párbeszédet folytatni azzal, aki ezt szintén így teszi a maga világában – fogalmazott Balog Zoltán református lelkipásztor még a vita legelején. Bár a dispután kényes és felkavaró témákat tárgyaltak a felek, a miniszter utolsó kérdésként mégis arról faggatta Köves Slomót és Zsengellér Józsefet, mit tudnak adni egymásnak zsidók és keresztyének, és mit adhatnak azoknak, akik egyik vallást sem követik? A református professzor szerint amennyiben a zsidóságon belül arra törekedne mindenki, hogy az írások szerinti zsidó legyen, és a keresztyének is azon fáradoznának, valóban minél jobb keresztyének legyenek, akkor a provokáció szó új értelmet nyerne, és az, hogy nem hagyjuk egymást békén, inkább egymás kölcsönös segítését és elismerését jelentené.

– Hadd idézzek egy zsidó gondolkodót, Martin Bubert, aki ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy egy épület két szobájában élünk, amelyik egyfelé nyílik, és nem árt néha kinyitni az egymásra nyíló ajtókat is – mondta Zsengellér József.

Köves Slomó rabbi szerint zsidók és keresztyének ugyanannak a próbának vannak kitéve a 21. században.

– A felvilágosodástól kezdve volt egy érdekes vita a zsidó rabbik között arról, hogy mi a nehezebb, a szegénység próbatétele vagy a gazdagság próbatétele. Kevés szegény ember van, aki a szegénység miatt azt mondja, hogy ha így bánik velem Isten, akkor nem is létezik. A szegény ember sokkal hamarabb fordul Istenhez mint utolsó reménységéhez. A gazdagok esetében pedig a próbatétel sokkal nagyobb, mert éppen ebben a nagy gazdagságban, kényelemben egyre kevésbé keresik Istent, hisz úgy gondolják, jól megy az életem Isten nélkül is. Most olyan korban élünk, ahol Európában és Magyarországon az emberek nagy részének nem azon kell gondolkodniuk, mi legyen a napi betevő falat. Így függetlenül attól, hogy zsidók vagy keresztyének vagyunk, sokkal nagyobb kihívás, hogy ebben a korban emberek maradjunk.