Parthoz kötött csónak

– Úgy vagyunk, mint a csónak a folyóparton: ha ki van kötve, hiába hullámzik a víz, nem sodorja el.

A hitvallás identitást ad az egyénnek és a közösségnek is – fogalmazott a teológiai professzor, akivel arról is beszélgettünk, ki előtt kell megvallani a hitet, továbbá mi hasznunk származott a hitvallásainkból.

Négyszázötven éves a nemrégiben újrafordított Heidelbergi Káté, a Magyar Református Egyház egyik legközismertebb hitvallása, ezért a Zsinat 2013-at a hitvallás évének nyilvánította. Portálunkon idén kiemelt figyelmet szentelünk a hitvallásoknak.

– A legegyszerűbb és legősibb hitvallás Jézus Krisztus neve volt – emlékeztetett Szűcs Ferenc teológiai professzor, nyugalmazott lelkipásztor a Parókia portálnak adott interjúban. Hol és miért kell megvallani a hitet? Miért van szükség újabb és újabb hitvallásokra? – többek között erről is beszélgettünk a Károli Gáspár Református Egyetem nyugalmazott rektorával.

Vajon miért van szükség arra, hogy egy hívő közösség hitvallást fogalmazzon meg? – vetődik föl a kérdés.

– A hithez hozzátartozik annak a megvallása is. Amit a szívünkkel hiszünk, azt a szánkkal valljuk meg, ez a keresztyénség kezdeteitől fogva így volt. A legegyszerűbb és a legősibb hitvallás Jézus Krisztus neve volt. Ebből csak az egyik a név: a Jézus, a Jósua; aki hozzátette, hogy Jézus a Krisztus, az már Messiásnak, Felkentnek nevezte őt, és ezzel hitvallást tett. Ez minden hitvallás magja. A hitvallások koncentrikus körök elve alapján bővülnek, ám ez a mag mindig megmarad, mert mindig a Krisztusról szóló hitvallás az egyház középpontja – hangsúlyozta Szűcs Ferenc.

– A kulturális környezet változásai vagy a tévtanítások megjelenése egyaránt arra késztették az egyházat, hogy megfogalmazza a maga hitvallását; vagyis a hit tartalmát összefoglalóan rögzítse úgy, hogy azt meg lehessen vallani az istentiszteleten – magyarázta a nyugalmazott lelkipásztor. Kérdés, hogy miért az istentiszteleten valljuk meg a hitünket, és miért nem a külvilág előtt.

– A hitvallás mindig arra a jézusi kérdésre válaszol, amit a Szentírásban a Cézárea Filippi-beli hitvallásban olvasunk. Jézus először azt kérdezi a tanítványoktól, hogy őt, az Emberfiát kinek mondják az emberek. Ez még nem hitvallás, hanem egyfajta közvélemény-kutatás. A tanítványok el is mondják, hogy némelyek ennek, némelyek annak mondják. Máig sokféle vélemény fogalmazódik meg Jézusról, a hitről, a Szentírásról. Ami igazán a hitvallást előhívó kérdés, az az, hogy „ti kinek mondotok engem” (vö. Márk evangéliuma, 8. fejezet, 27-30. vers – a szerk.). A hitvallás tehát mindig a jézusi kérdésre felel, még akkor is, ha azt a történelem teszi föl, vagy egy-egy olyan aktuális probléma, amelyre az egyháznak válaszolni kell – érvelt a professzor. Szűcs Ferenc szerint az egyház a hitét mindig Isten előtt, Jézus Krisztus előtt vallja meg; a reménységét kell a világ előtt is megvallania.

– Azt mondja az Ige, hogy legyetek készek számot adni a bennetek lévő reménységről (vö. Péter első levele, 3. rész, 15. vers – a szerk.). A hitvallás mindig az egyház Ura előtti megállás, számadás arról, hogy vajon ugyanazt az evangéliumi hitet vallja-e az egyház, amit az apostolok. Noha a körülmények változtak, a hit nem változott; ezért van szükség annak újabb és újabb megvallására.

– Kétféle hitvallása van az egyháznak. Az egyetemes hitvallásokat a legtöbb keresztyén együtt vallja, ilyen az apostoli hitvallás, vagy az óegyházi hitvallások, amelyeket a II. Helvét Hitvallás föl is sorol. Ezek közül a nícea-konstantinápolyit, az efézusit és a kalcedónit vallja a református egyház is. Ezen kívül vannak a reformáció korából származó hitvallások, ilyen a Heidelbergi Káté, a szintén elég közismert II. Helvét Hitvallás, valamint a református családban elterjedt Holland Hitvallás, a Confessio Belgica is – ismertette a professzor. Szűcs Ferenc hozzátette, a káté kérdés-felelet formája miatt egyaránt alkalmas volt a gyermekek hitre nevelésére és a felnőtt gyülekezeti tagok rendszeres tanítására.

Az 1563-ban keletkezett és az 1646-os nemzeti zsinaton kötelezővé tett Heidelbergi Káté a legismertebb és legnépszerűbb református hitvallás magyar nyelvterületen, ám az egyház a kátéval közel egyidőben megfogalmazott II. Helvét Hitvallást is elfogadta.

– A Heidelbergi Káté nagyon fontos teológiai kérdéseket fogalmaz meg, de a gyülekezeti tagok számára íródott. A II. Helvét Hitvallást a svájci kantonok lelkipásztorai fogadták el. Ez magánhitvallás volt, Bullinger Henrik összefoglalása a saját hitéről, de olyan jól sikerült, hogy mindenki magáénak érezte, mert Bullinger ízig-vérig jó teológus volt – magyarázta a professzor.

Vasárnap délutánonként rendszeresen tartottak istentiszteleteket még a 19-20. században is, ilyenkor a textus mellé egy-egy úrnapi kérdés-felelet sort is felolvasott a lelkipásztor, és azt magyarázta – utalt Szűcs Ferenc a Heidelbergi Káté jelentőségére. A jelenlegi református énekeskönyvi dicséretek szintén a Heidelbergi Káté kérdés-feleleteire épülnek. Ezek szintén úrnapokra, azaz vasárnapokra szánt énekek.

– A felnőtt gyülekezet tanításával azt a sokszor bennünket ért vádat cáfolták a reformáció óta a lelkipásztorok, hogy a Szentírást magyarázat nélkül adjuk az emberek kezébe. Csakhogy éppen a kátéval, a legmagasabb szintű magyarázattal kaptak a hívek vezérfonalat a Szentírás értelmezéséhez. A káté ugyanis a mindnyájunkban megfogalmazódó kérdéseket teszi föl, és ezekre ad rövid, tömör választ; talán ezért olyan népszerű máig is – vélekedik a szakember.

A felekezeti identitásokat is létrehozták a hitvallások, kerítéseket is bizonyos értelemben; bár nem ez volt a céljuk, hanem inkább az, hogy konszenzust teremtsenek – hívta fel a figyelmet Szűcs Ferenc.

– A hitvallás idegen nyelvű kifejezéseiben – akár a szimbólumra, akár a konfesszióra gondolunk, vagy a homológiára görögül – egyaránt benne van az a kis képző, amelyik a közösségre utal; vagyis arra, hogy együtt valljuk meg a hitünket. Noha a hitvallás megszólalhat a legszemélyesebb hangvételben, mint az Apostoli Hitvallás is – „hiszek egy Istenben” -, mégis hozzágondoljuk, hogy ezt sok millió ember együtt valljuk.