Presbitercsendesnap Nagydobronyban

Szerző: | 2014.07.03., 07:15 | Hitélet

Család és/vagy misszió?
Presbiteri csendesnapot tartott Szentháromság vasárnapján a Kárpátaljai Református Presbiteri Szövetség.

Az alkalom rendhagyó volt, hisz ezen a napon vehették át okleveleiket a Sárospataki Református Teológiai Akadémia kárpátaljai kihelyezett presbiterképzésének végzősei, és azért is, mert ez a csendesnap nemcsak a presbitereknek szólt, hanem feleségeiknek is. Az egyházkerületi rendezvénynek a nagydobronyi református templom adott otthont.
Baksa Zsolt nagymuzsalyi lelkipásztor nyitóáhítatában az ApCsel 11, 19–26 verseiből, az antiókhiai gyülekezet megalakulásáról beszélt. Elmondta, hogy a mindenkori szolgálattevőknek Istentől kapott bölcsességgel kell rendelkezniük, és van úgy, hogy egy feladatkört át kell adniuk annak, aki náluk jobban csinálja. Szó volt arról, hogy a tanítványokat Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek. Az írásmagyarázók szerint a kívülállók ragasztották a gyülekezetre ezt a nevet. Vajon miért? – tette fel a kérdést az igehirdető. – Talán, mert sokszor hallották tőlük az Úr Jézus nevét? Vagy, mert Krisztusnak a szava, tanítása elsődleges volt az életükben? Mennyire mondható el mindez a mi gyülekezeteinkről? Vajon minket hogyan neveznének el a kívülállók?
Az áhítat után Szabó Dániel, a Magyarországi Presbiterszövetség elnöke Jézus főpapi imájából vett részlettel (Jn 17, 15–19) köszöntötte a megjelenteket. Őt Nagy Béla, a KRE főgondnoka követte, aki szintén egy igét, a Józs 22, 5 versét helyezte a presbiterek szívére. „Én kérdezlek, te pedig taníts engem!” – idézte Jób könyvéből (42, 4) a sárospataki teológia tanára, Pásztor Gyula. Az felkészült igazán, aki naponta ezzel a kéréssel tud Isten elé állni, fogalmazott. Köszöntötte a végzősöket Pándy Szekeres Dávid, a képzést támogató kanadai presbiteriánus egyház misszionáriusa, aki Isten kegyelmén felül, hitet és tudást kívánt a ma még elszánt presbitereknek.
Család és/vagy misszió? címmel Taracköziné Nemes Mónika lelkész, pasztorálpszichológus tartott előadást. Nem is gondolnánk, hogy mennyire létező probléma, hogy egy lelkipásztor, presbiter vagy egy hétköznapi keresztyén ember életében felüti magát ez a kérdés, magyarázta. Fiatalkorban még azt gondoljuk: vagy-vagy, időskorban pedig szeretnénk bepótolni mindazt, amit fiatalon elvesztegettünk. De vannak Krisztus-követők, akik a misszióra hivatkozva nem teszik meg azt, amit a családban meg kell tenni. Inkább misszióznak, minthogy szembenézzenek az otthoni megoldásra váró problémákkal. Az Isten válasza ebben a kérdésben a család és a misszió. Együtt és nem külön-külön. Sőt, egyik sem állhat az első helyen. Isten igazsága azt mondja: Én vagyok az első. Engem követ a család és a misszió. Isten társasságban képzeli el a missziót, a családdal. A leghitelesebb szolgálat ugyanis életvitellel érhető el, ami a családban kezdődik. A presbiter tehát a családdal válik igazán presbiterré.
A főelőadást az ünnepélyes oklevélátadás követte, amikor az Ung megyében megtartott képzés 27 végzőse a rendezvényen megjelent tanárokkal kezet fogva vehette át bizonyítványát. Taracközi Gerzson munkácsi lelkész az 1Pt 3, 8. versével közvetítette Isten áldását feléjük. A végzősök részéről Ernő (???) László köszönte meg a tanárok fáradozását, és adott hálát a tanultakért. Ő úgy fogalmazott, hogy az oklevelek átvétele nem valaminek a végét jelenti, hiszen most az önképzés következik. A végzős diákok a 443. dicsérettel mondtak köszönetet: Én nem tudom, mért szeretett úgy minket…
A rendezvény végéhez érve 1Kor 9, 24–27 versei alapján Szimkovics Tibor minaji-ráti lelkipásztor tartott evangelizációt. Az igeszakaszban Pál apostol az olimpiai futáshoz hasonlítja a keresztyén életet. Elmondja, hogy egy-egy győzelem mögött mennyi edzés, önmegtartóztatás van. Bizonyos fokú testi-lelki edzésre éppígy a keresztyén szolgálattevőknek, presbitereknek is szükségük van, mondta az igehirdető. Mi sokszor úgy szeretnénk munkába állni, hogy nem vagyunk elég jó kondícióban, nem szánunk elég időt az Istennel való közösségre, s miközben másoknak prédikálunk, magunk alkalmatlanokká válunk a szolgálatra. A lelkipásztor beszélt arról, hogy a prédikálás több, mint egy szép beszéd elmondása a templomban. A presbiterek tulajdonképpen minden megnyilvánulásukkal igét hirdetnek: a munkahelyen, a családban, a gyerekszobában… Vagy dicsőségére vagy kárára vannak Istennek.
Zárszavában Gyurkó Miklós, a Kárpátaljai Református Egyház Presbiteri Szövetségének elnöke az 1Pt 5, 2–4 verseit idézte: Legeltessétek az Isten közöttetek lévő nyáját…
Az alkalom alatt a Kovács Sándor és Erika vezette KRISZ-együttes szolgált.
Fábián Kata

Forrás: reformatus.com.ua

Pin It on Pinterest

Share This