Régi idők nagyböjti gondolatai: 1. nap

Bartha István római katolikus áldozópap (Csanádi püspökség) nagyböjti tanítása 1896-ból.

„Jézus szenvedésének története sok üdvös tanulságot rejt magában, de különösen megtanít bennünket arra, hogy mily nagy szükségünk van nekünk a hitre s mily erősnek kell annak bennünk lennie.

Júdásnak, ha hite van, nem jut annyira, hogy Jézust elárulja, mert hitt volna Jézus szavainak, ki három éven át tanítványait arra tanította, hogy megvetve e föld javait, égi kincsek után törekedjenek; de mert nem volt hite, ő a pénz után sóvárgott, e föld nyomorult kincsei után s hitetlenségében eladta magát az ördögnek. S miután vétkezett, mit tett? Kétségbeesett. Tehát nem hitt az Isten végtelen irgalmában, ki mindenkinek kész bocsánatát és irgalmát megnyitni. Hitre, élő hitre van szükségünk kedves hívek, mely éber és benső; nem hideg, mint Júdásé, nem lanyha, mint a tanítványoké, kik elaludtak Jézus haláltusája közepett.

Nincsen-e ez így napjainkban is kedves hívek? Míglen Krisztus egyházában küzd, hogy a sziveket magának megnyerje, a rossztól visszatartsa, az élet bajai között segítse és isteni erejével vigasztalja ; nem alusznak-e az emberek s mindenütt keresik boldogságukat, csak Istennél, a hitben nem! Küzködnek e földi javakért, dicsőségért, gazdagságért, élvezetekért s a sokféle küzdelemben lankadás, kislelkűség, csüggedés szállja meg lelkűket s nem látják, hogy mily hiábavalóságok után futkosnak, nem veszik észre, hogy csalódásaik, szenvedéseik vigasztalója egyedül a vallás, az istenben való hit lehet. Sokaknak, a világ millióinak ajkáról hangzik ma a panasz: mily nehéz az élet, hogy terjed a szegénység, a nyomor, mily nyomasztók a betegségek, mily szívtelenek az emberek egymáshoz és sok más bajtól visszhangzik a keserűség. S nem volt-e ez mindig így? Volt talán valaha idő, mikor kevesebb volt a szenvedés, több volt a vigasztalás? Oh nem ! Elhagyatottak, szenvedők, keseredettek mindig csak úgy voltak, mint ma; de több volt a hit és kevesebb a panasz. Élő hit volt a gazdagok szivében, kik megszánták a nyomort és enyhítették a z t; buzgó hit élt a szegények lelkében, kik megnyugodva viselték igájukat. Hit lakozott a boldogokban, kik letörölték a szenvedők könyeit s a hit adott vigasztalást a megszomorodottaknak. A hit szelleme kormányozta az országokat s a vallásos szivek hűségére bizton számíthatott a fejedelem és a haza; a vallás tartotta össze a családot, mely családja tagjaként, fejéül tekinté az Istent és megelégedett volt Isten akaratával. Ma elhagyják az államok törvényeikből a hitet, elhanyagolják a családok a vallásos nevelést, és ezért nincs az egyes emberek lelkében sem hit és megelégedés. Vissza kell térni az Istenhez, az Ő parancsaiban kell keresnünk boldogulásunkat s nem fogunk elégedetlenül tévelyegni az élet utain.” (Forrás: Az utolsó út,
Nagyböjti beszédsorozat, Szeged, 1896)

Marosi Anita

Kárpátalja.ma