Régi idők nagyböjti gondolatai: 12. nap

Paolo Segneri nagyböjti elmélkedése a 17. századból.

Ha csak önmagunkat ámitani nem akarjuk, el kell ismernünk, hogy az emberek keveset törődnek lelkűkkel, kevés gondot fordítanak üdvösségük elnyerésére. Csalhatatlan jele a gond és szorgoskodásnak az, hogy a mi szivünkön fekszik, arról sokat beszélgetünk, azt nagy előszeretettel emlegetjük, fontolgatjuk, kutatjuk, vizsgáljuk mindazt, a mi gondoskodásunk tárgyával csak némileg összefügg. Midőn Jákob az ismeretlen vidéken lakó Lábánt kérésé, mily szorgosan kérdezősködött a pásztoroktól mindenről, a mi Lábánra vonatkozott. (Gén. 29, 5,) József atyjától testvérei után kiküldetvén a mezőre, bolyongásai közben a kivel csak találkozott a hegyeken vagy a völgyekben mindenkitől testvérei után kérdezősködött, (ü. o. 37, 16.) Nézzétek Sault. Atyjának elvesztek a szamarai s őt küldi ki, hogy megkeresné őket. (Kir. I 9, 3.) Mily fáradhatatlanul jár-kel hegyen-völgyön, síkságon és vizen keresztül keres, nyomoz. Minden barlangba betekint, minden bokrot megzörget, a sikon a távolba néz, az erdőt keresztülkasul bebarangolja, (ü. o. 9. v.) Nem rést a jóshoz is fordulni, nem fél a prófétát is megkérdezni, magát a főpapot Sámuelt is fölkeresi. Lám ilyen a szorgos gondnak a természete.

Mondjátok meg most ti A. H.! állitható-e rólatok, hogy lelketek üdvének gondját viselitek, mikor minden fontosabb, minden szükségesebb előttetek mint éppen ez. Minden másra nagyobb gondot fordittotok, mint lelketekre, minden mást gondosabban őriztek és kerestek mint üdvösségteket. Mondjátok meg, szoktatok e fölött gondolkodni? Szoktatok arról beszélni? Szoktatok e felöl kérdezősködni? Szoktatok lelketek üdve iránt érdeklődni? Szent Lukács evangélista beszéli, hogy kér. szent János hallgatói némileg megindulva az ő prédikálásán, ügyet kívánván vetni lelkök üdvére nagy buzgalommal keresték fel öt a pusztában megkérdezendők: „Mester mit cselekedjünk?” (Luk. 3, 12.) És a nép seregestül tódult hozzá kérdezni: mit cselekedjünk tehát? Jöttek a vámosok és egyéb tisztviselők is tudakolni: hát mi mit cselekedjünk? Sőt még a rideg katonák, a mogorva zsoldosok is kimentek megkérdezni: és mi mit cselekedjünk? Hol van köztetek csak egy is, aki Így szólott volna önmagához: „Mi jót cselekedjem, hogy örök életem legyen? (Máté 19, 16.) Óh! ki tagadhatná, hogy ti sok minden iránt érdeklődtök, hisz a postást alig győzitek várni, aki elhozza napi ujságtokat, s ha hárman-négyen összeültök, alig van vége-hossza a tereferének s szinte csudálatos, mi mindent össze nem beszéltek. De jut-e eszetekbe csak egy árva kérdéssel is megemlékezni a legfontosabbról: lelketek üdvéről? Szóba hozzátok-e azt valahol? Beszélgettek-e erről valaha? Hogy is lehetne erről szó a társaságban, hiszen még csak azt sem szoktátok meg, hogy e fontos ügyről önön magatokkal itthon beszélgetnétek. Gondolkodni sem szoktatok erről!

Bizonyára a ki valamit szivén visel, nemcsak emlékezetében hordja azt, nemcsak képzeletében foglalkozik vele, hanem ha nem is akarna rágondolni, akaratlanul is rámegy az esze; még álmaiban is ezzel van dolga. Themisztoklesről, a nagy görög hősről mondja Cicero, hogy még álmában is háborgatták ellenfelének Miltiadesznek diadalai. Így volt ez Marcellussal a rómaiak vezérével is, a ki álmában is ütközetre szólitgatta ellenesét, Hannibalt. Ugyanezt mondhatnám el még sok másról is. De ehelyett azzal a kérdéssel fordulok inkább hozzátok : sziveteken hordjátok-e telketek üdvének gondját igazán, mikor nemcsak hogy álmaitokban, de napközben sem, sőt éveken keresztül eszetekbe sem jut erre gondolni ? Csakugyan rólatok is elmondhatni a prófétával: „Jaj nektek, kik ártalmat forraltok és gonoszt cselekesztek ágyasházatokban.” (Mikeás 2, 1.) Üdvösségtek gondja bizony nem nyugtalanítja álmaitokat, de még ébren sem zavarja gondolataitokat.

(Forrás: Nagybőjti sz. beszédek, Segneri latin eredetije után dolgozta Ernyei Pál)

Marosi Anita

Kárpátalja.ma