Rendkívüli

Jézus a Hegyi Beszédben ebben a részben arról beszél, hogy hogyan viszonyuljunk az emberekhez. Nem a törvényből idéz, hanem a törvénynek egy közkeletű bár, de félremagyarázott értelmezéséből: gyűlöld ellenségedet. Ezért mondja azt, hogy hallottátok, hogy megmondatott, és nem azt, hogy meg van írva. Tipikus esete ez annak az önkényes biblia-idézésnek, amiről sokszor írtam már. Kiragadom azt a részt, ami tetszik és igazol engem, és hozzáfűzöm a saját magyarázatomat, ami alátámasztja azt, amit gondolok. Általában így lehet teljesen elvenni Isten szavának az élét. Isten kategorikusan kijelenti, hogy szeresd felebarátodat, de az emberiségnek örök problémája ez az általános érvényű parancs, ezért állandóan késztetést érez arra, hogy leszűkítse: de ki az én felebarátom. És rendre ott kötünk ki, hogy az, aki hozzám tartozik, fajtám, törzsem, elvi társam, akivel a teológiai látásom azonos, aki igazol engem, aki egyetért velem, aki elismer engem, aki hasonlít hozzám fizikailag, származásilag, felekezetileg, kegyességileg, lelki karakter tekintetében. A felebarátom a hasonló – mondjuk mi kimondva, kimondatlanul és tévesen. Tanulságos volt számomra, amikor Nietzsche Zarathusztrájában rábukkantam a felebaráti szeretet kiforgatott görbetükrös megfogalmazására. Nietzsche a keresztény gyakorlatot (!) megfogalmazva (erre épül a kritikája) azt mondja, hogy szeresd a TÁVOL lévőt, szeresd azt, aki messze van. Mi züllesztjük a kereszténységet önmaga paródiájává a parancs megvalósítása által. A görbetükör azért találó, mert az irgalmas samaritánus történetében használt szó a felebarátra épp az ellenkezőjét jelenti: a közel lévő. Nem az a szempont, hogy milyen származásilag, vallásilag, kegyességileg, fizikai vagy lelki karakterét, történetét tekintve, hanem, hogy közel van, az utamba került, és nem kerülhetem ki, ha Jézus követője vagyok. A távol lévőt szeretni és a közel lévővel szemben közönyösnek vagy ellenségesnek lenni, ez a jézusi üzenet maximális paródiája. Felebarátja vagyok annak, aki közel van, aki közel került, akivel interakció-közelbe kerültem.

Felebarát az ellenség is. Szóval Jézus azt mondja, hogy nem hogy gyűlölhető az ellenség, hanem kifejezetten SZERETNI kell az ellenségünket. Sőt, még imádkozni is kell azokért, akik üldöznek minket. Itt egy kicsit álljunk meg. Jézus nem olyan ellenségekről beszél, akiket MI gyűlölünk. Talán elkezdhető itt az önvizsgálat. Hány olyan ellenségem van, akivel azért vagyunk ellenséges viszonyban, mert ÉN ki nem állhatom. Mert nekem nem tetszik a teológiája, a viselkedése, a stílusa, a látása, egyáltalán, az, hogy annyira más, mint én. Bőven van. Jézus alapnak veszi, hogy a követőinek nincsenek ilyen ellenségei. (Persze, közben tisztában van azzal, hogy vannak, de ahogyan korábban írtam, ez a kereszténységben a dedós szint, hogy szeresd a felebarátodat!). Arról van szó, hogy szeresd azt az ellenséget, akinek TE vagy az ellensége. És nem azért, mert egy arrogáns és elviselhetetlen alak vagy, mert összeférhetetlen vagy és undok, önző, vagy egoista, hanem mert Jézus követője vagy. Mert a Biblia üzenete szerint igyekszel élni. Jézusért vagy az ellensége valakinek. Aki üldöz, és nem akit üldözöl. MI abban nagyon jók vagyunk, hogy „szeretjük” akit az őrületbe kergetünk. Amúgy keresztényi módon. De itt nem erről van szó. Arról van szó, hogy a gonoszt csak jóval lehet legyőzni. Ne vágj vissza, mert így nem változik semmi. Nem vagy „különb”. Konstans ellenségeskedéssé lesz az egész. Harc, a „jók” harca. Az erőszakmentességre szólít. A szeretet erejét mutatja fel. Nem valami szentimentális humbugról van szó, hanem viszonyulásról, viselkedésről. Azt szeretném, hogy béke legyen, hogy a szeretet uralkodjon a kapcsolataimban? Akkor adjam azt, amit szeretném, hogy kapjak: szeretem, és nem vágok vissza. Nem tekintem a másikat az ellenségemnek, sőt, úgy teszek, mintha a másik nem tekintene ENGEM az ellenségének. A béke és a szeretet győzelmének az egyetlen útja. Isten is ezt tette a kereszten, ami ebben az összefüggésben teljesen groteszk: miközben Isten épp a fiaivá fogadja az embert, az ember megöli az Isten fiát. Szeresd az ellenséged. És ahogyan Jézus a kereszten: Uram, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Meg még a kínhalál közben is van egy jó szava a latorhoz: még ma velem leszel a paradicsomban. Valahol itt kezdődik a kereszténység magasiskolája.

Na, de ide akartam kilyukadni. Ha csak a hozzátok hasonlót szeretitek (vagy a távol lévőt!) mivel tesztek TÖBBET másoknál. Ezzel a TÖBBLETTEL kezdődik a keresztény életgyakorlat, a követés. Mea maxima culpa, de most kénytelen vagyok kicsit „szakmázni”. A görög szövegben ez a szó szerepel: περισσὸν és nagyon egyszerűen ezt jelenti: rendkívüli, különleges, valaminél több, túlzott, fölösleges. Ezt állítja szembe Jézus azzal amire mindenki azt mondja: ez elég. A „természetessel” szemben a keresztények hite a „természeteshez” képest KÜLÖNLEGES viszonyulásnál kezdődik. És meg is magyarázza, mire gondol: Mint Mennyei Atyátok tökéletes, aki felhozza napját jókra és rosszakra, esőt ad igazaknak és hamisaknak.

Röviden: Jézus követése a ráadásnál kezdődik. Ott, amire már mindenki azt mondaná, ez fölösleges, ez túlzó, ezt senki nem várja el, ez már több a soknál.