Szent Pio atya tiszteletére épült templom szentelése Terebesfehérpatakon

Újabb templommal gazdagodott a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye: szeptember 23-án, a festői szépségű máramarosi Terebesfehérpatakon (Dilove) – két éves építési munkálatok után – megáldották a Szent Pio atya tiszteletére épült templomot, amely Schneidgen György tervei alapján közadakozásból épült fel.

A felszentelési ünnepség a templom kapuja előtt kezdődött, ahol az építők és a hívek nevében Kucin István adta át a templomkulcsot Majnek Antal megyéspüspöknek, aki azt és a templomot Mikulyák László esperes-plébánosra bízta, mint helyi lelkipásztorra. Ünnepi ének és harangszó kíséretében lépett a templomba a papság, a főpásztor és a hívek sokasága.

Az ünnepi szentmise elején László atya köszöntötte az Apostolutódot, az ideérkező paptestvéreket, a lazarista szerzeteseket, akik egyhetes misszióval készítették elő a helyi híveket a templomszentelés ünnepére, a testvéregyházak papjait és híveit, valamint az egyházmegye különböző részeiről érkezett híveket, zarándokokat, aki eljöttek megosztani a terebesiek örömét.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa Majnek Antal megyéspüspök volt. A köszöntők után a főpásztor megáldotta a vizet, majd meghintette vele a templom falait és a hívek közösségét, amit a Gloria éneklése tett emelkedettebbé és ünnepélyesebbé.

Az ünnepi szentbeszédet Grigorij Románovics ukrajnai kapucinus provinciális mondta. Homíliájában az atya rámutatott a nagy misztikus és Krisztus sebeit hordozó, korunk egyik legnagyobb szentje, Pio atya jellemére, aki mindig azt mondta magáról, hogy soha nem akart több lenni, mint „egy testvér, aki csak imádkozik”. „Törekedjünk mindnyájan arra, hogy Pietrelcinai Szent Pio atya példája nyomán mi is olyan keresztény emberek lehessünk, akik a kereszt előtt, Isten szeretetének nagy titkát szemlélve, alázatosan imádkoznak” – hangoztatta a kapucinus elöljáró.

A mindenszentek litániájának eléneklése és a felszentelő imádság után a templomot betöltötte a tömjén illata, majd a főpásztor meggyújtva az oltár gyertyáit, jelképesen a feltámadt Krisztus fényébe borította a templomot.

Az eucharisztia liturgiájának kezdetén a hívek az oltár elé hozták az áldozati adományokat, amelyek közül különös figyelem fordult a több száz éves paténára és kehelyre, amelyet a terebesi olasz származású katolikusok ősei hoztak magukkal a 19. század derekán hazájukból, Itáliából, ahonnan napszámos munkásoknak vetődtek el vidékünkre, hogy az éppen akkor készülő vasutat és hidakat építsék. Antal püspök az áldozatbemutatáshoz szükséges paténát és kelyhet megszentelte, örökre lefoglalva azt az oltár szolgálatára. Az áldozás után püspök atya megáldotta a tabernákulumot, majd ünnepélyesen elhelyezte benne az Oltáriszentséget.

Végezetül a hívek nevében Corradini Angelo és Mikulyák László esperes-plébános köszönte meg Antal püspöknek a templom felépüléséhez nélkülözhetetlen atyai gondoskodást és támogatást, a híveknek és a támogatóknak a kétkezi munkát és az anyagi segítséget, a betegeknek pedig a sok imádságot, amellyel végigkísérték a templomépítés folyamatát. László atya kihangsúlyozta: „Valóban megtapasztalható volt, hogy a hívek jókedvűen adakoztak, és most ennek a templomnak a felszentelése bizonyítja, hogy Isten valóban szereti és megáldja a jókedvű adakozót”.

Antal püspök köszönetet mondott László atyának és a terebesi híveknek az összefogásért és a közösen végzett munkáért. „Ebben a templomban számomra egyértelművé válik, hogy milyen ereje van a szeretetnek és a reménynek egy közösségben. Habár egyházmegyénk egyik kisebb közösségéről van szó, mégis az összefogásban példaértékű egyház. Bízom benne, hogy a terebesi Szent Pio atya templom nem csak a helyiek Isten háza lesz, hanem majd évről évre összegyűnek itt azok, akik szeretik és tisztelik Pio atyát” – zárta gondolatait főpásztor, majd pedig Isten ünnepi áldását adta mindenkire.

A szentmise után a terebesi hívek agapéra invitálták az idelátogató több száz zarándokot, hogy az ünnepi áldozati asztal után az agapé ünneplésében is egy legyen Krisztus közössége.

Istennek eme háza mától egészen neki van szentelve, ahogy a zsoltár is mondja: „Kiválasztottam és megszenteltem ezt a helyet, hogy nevem benne legyen mindörökkön-örökké”.