Szöges kérdés

A passió bemutatja, hogy milyenek vagyunk, de a kereszt Krisztusé, egyedül az övé – ezért helyettes áldozat -, a mienk pedig annak meg nem érdemelt üdvös gyümölcse.

A bűn nem képes Megváltót produkálni. – Olvasói vélemény.

Beszélgetéseinkben vagy vallásos irodalmat olvasva gyakran találkozhatunk ilyen megfogalmazással: a saját bűneink szögezték őt oda. Igen, ezek a bűnbánó ember szavai – mondjuk, elismerően. Mégis minden egyes alkalommal újra és újra fölkapom a fejem, s azt kell észrevennem, hogy e kijelentés tiltakozást vált ki. Ez persze nem azt jelenti, hogy a bűn erejét lekicsinyellném, hogy tagadnám annak következményét, hiszen magam is belátom: épp a bűn az, ami halált, sőt örök halált, kárhozatot okoz, de valahogy mégsem tudok egyetérteni. Vajon a bűnünk – bármennyire is nagy, sőt halálos – odaszögezheti-e, megölheti-e Jézust?

Jézus az Ige volt – „…és Isten volt az Ige.” (János evangéliuma 1. rész, 1. vers) Ez teológiai axióma. Éppen ezért nem tudom mondani, hogy bűneikkel mi szögeztük keresztre őt. Bűneinkkel ugyanis csupán önmagunkat szögeztük föl, mégpedig a kárhoztató törvénytáblára. Bűneinkre pedig az egyetlen törvényes és logikus válasz: ítélet. Ítélet és végtelen kárhozat. Akkor hát valóban bűneink szögezték őt oda? Aktív módon megölték ugyan Jézust – és ennek egyetemessége révén mi is elkövetői voltunk –, valójában azonban passzív módon, akaratuk ellenére, a Főpap áldozati szertartásában vettek részt. Megfeszítették ugyan, de tulajdonképpen Jézus mint Főpap önmagát feszítette meg kezeik által – „Atyám, … ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” (Lukács evangéliuma 22. rész, 42. vers). Avval, hogy a kereszten marad, ez a passzivitás válik aktivitássá saját megfeszítésében. Ezért a kereszt első renden nem a bűnről, bűneinkről, hanem a Megváltó szeretetéről, az áldozat bemutatásáról szól. Ez a halál halála! És ez a kegyelem! Ezért mondja Augustinus: „Tehát vállalta a halált, és megfeszítette (odaszögezte) a halált a kereszten, és e miatt a halál miatt szabadultak meg a halandók.” (Tract. in Joan. XII/11) És ezt bizonyítja Jézus is, amikor a pusztai vándorlásra utalva azt mondja: a közbenjáró Mózesnek – aki az ő előképe volt – kellett fölemelni, póznára tűzni a rézkígyót (vö. János evangéliuma 3. rész,14. vers; Mózes negyedik könyve 21. rész, 8. vers). Nem a mannától megundorodott bűnös nép, hanem a közvetítő tűzte, „szögezte” oda. Ha őt valóban mi szögeztük, szögezhettük volna oda, ez azt jelentené, hogy bűneink nagyobbak nála, hogy a bűnnel legyőzhető és megsemmisíthető. De ez nem így van! S Jézus kereszthalálát nem intézhetjük el annyival, hogy az bűneink következménye. Ezzel ugyanis a megváltás okát Istenről az emberre helyeznénk, ami képtelenség és blaszfémia. Az ok tehát nem az emberben, legfőképpen nem a bűnös emberben keresendő, hanem a kegyelmes Istenben, a nagypénteken Golgotára pontosan érkező Fiúban. A bűn nem képes Megváltót „produkálni”. A passió bemutatja, hogy milyenek vagyunk, de a kereszt Krisztusé, egyedül az övé – ezért helyettes áldozat! –, a mienk pedig annak meg nem érdemelt üdvös gyümölcse. Íme, a kivágott fa, amely egyedülálló, megismételhetetlen és megjeleníthetetlen módon gyümölcsöt terem! A kereszt tehát nem a bűn következménye – mert a bűnből csak bűn és kárhozat következhet – hanem az önmagában önmagával mint áldozattal kiengesztelődő Szeretet-Istené. Jézust nem mi szögeztük oda, hanem odaadta önmagát! „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János evangéliuma 3. rész,16. vers) S ennek az odaadás- és küldetés-misztériumnak a megértésében segít nekünk Augustinus, amikor azt mondja: „Azt tartjuk tehát, hogy a láthatatlan Atya az ugyancsak láthatatlan Fiúval együtt a Fiút láthatóvá teszi, és ezt mondjuk küldetésnek.” (De Trin. II/5/9) Mindebből azt kell megértenünk, hogy az Atya és a Fiú, azaz a Szentháromság első és második személye együtt adja oda a Fiút. Kálvin ezt így fogalmazza meg: „…Krisztus szószólóul közbenjárt, magára vette és elszenvedte a büntetést…” (Inst. II.xvi.2) Ott van tehát az Atya és a Fiú tanácskozása és végzése, amely minden földi eseményt megelőz, valamint Krisztus önkéntes keresztfölvétele. Jézus maga sem hagy kétséget: „Senki sem veheti el tőlem: én magamtól adom oda.” (János evangéliuma 10. rész,18. vers) Ez pedig az Ő aktivitását, és az emberrel szembeni kizárólagosságát jelenti.

Merjük hát hinni és vallani: Jézus Krisztus szögei nem bűnszögek, hanem az Atya ítélet-, de egyúttal a Fiú fölfoghatatlan szeretetszögei. Ez az ítélet és a szeretet tökéletessége és tökéletes tisztasága.