Tölts időt Istennel!

A bibliaolvasáskor nem a mennyiség a lényeg, hanem a minőség. Ha csak a fejeddel olvasod, mint egy átlagos könyvet, semmit sem ér – még akkor sem, ha mindennap órákat töltesz vele. Ha viszont nyitott szívvel olvasod, és hagyod, hogy Isten szóljon hozzád, egyetlen igevers is képes felforgatni az életed.

Az évek során nagyon sokat változott a Szentírásról alkotott képem. Első élményként egy általános iskolai osztálykirándulás jut eszembe. Ekkor már hívő voltam, és minden nap olvastam a Bibliát. Nem akartam viszont beégni az osztálytársaim előtt, ezért indulás előtt előre elolvastam a kijelölt részeket, hogy ne kelljen magammal vinni a Bibliám.

Utólag visszatekintve, nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy az a jó keresztény, aki ennyi meg ennyi igeverset elolvas naponta a Bibliából, és ennyit meg ennyit memorizál. A hajón töltött egy év után úgy gondolom, hogy ez legalább akkora butaság, mintha egy fiú és egy lány közötti szerelmet azon akarnám lemérni, hogy naponta hány mondatot szólnak egymáshoz. Ugyanígy az Istennel való kapcsolatot sem lehet kilóra mérni.

Ahogy viszont egyre többet olvasom a Bibliát, és azt, hogy a Biblia mit mond saját magáról, annál szilárdabban meg vagyok győződve arról, hogy a Biblia legalább olyan fontos a keresztyén ember számára, mint a köldökzsinór az embrió számára.

A 19. zsoltár szerint ez az, ami bölccsé tesz, felüdíti a lelket, ragyogóvá teszi a szemet. A Timóteushoz írt második levél 3. részének 16. és 17. verse szerint pedig ez az, ami tanít, fedd, jobbít, hogy tökéletesek legyünk, minden jó cselekedetre felkészülve.

Az 1. zsoltár szerint, aki Isten Igéjén meditál, abban gyönyörködik éjjel és nappal, minden útjában sikeres lesz. Isten Józsuét is az Ő beszédének állandó tanulmányozására, és annak megtartására bátorította, mert, mint mondta, ez a siker kulcsa (Józsué könyve 1. rész, 8. vers).

A Zsidókhoz írt levél 4. részének 12. verse szerint az Ige élesebb minden kétélű kardnál. Az Efézusiakhoz írt levél 6. részében olvashatunk a lelki fegyverekről. Az Ige az egyetlen lelki fegyver, amellyel támadni lehet – az összes többi védekezésre szolgál. Nem véletlen, hogy Jézus is (megfelelően idézett) igeverssel válaszolt a Sátán kísértő gondolataira a pusztában, ahogy azt Máté evangéliumának 4. részében olvassuk.

A bibliaolvasáskor tehát nem a mennyiség a lényeg, hanem a minőség. Ha csak a fejeddel olvasod, mint egy átlagos könyvet, semmit sem ér – még akkor sem, ha mindennap órákat töltesz vele. Ha viszont nyitott szívvel olvasod, és hagyod, hogy Isten szóljon hozzád, egyetlen igevers is képes felforgatni az életed (mint például az enyémet a Lukácsfélhét).

Az azonban bizonyos, hogy nincs minőségi kapcsolat minőségi idő nélkül. Saját tapasztalatból tudom, hogy ez mekkora harcot jelent. Egyszerűen túl elfoglaltak vagyunk. Mártához hasonlóan mi is azt hisszük, hogy az tetszik Istennek, ha minél többet vállalunk Érte. Itt, a Logos Hope-on ez a veszély hatványozottan jelen van: a rengeteg szolgálati lehetőség mellett észre sem vesszük, hogy sorvadni kezd az Istennel való kapcsolatunk. A Sátán okosabb, mint gondolnánk – tudja, hogy ha valamilyen módon sikerül elvágnia az Isten és köztünk lévő köldökzsinórt, nyert ügye van.

Nem egy Márta-szindrómától szenvedő keresztyén testvért ismerek, időnként sajnos én magam is közéjük tartozom. Viszont eddig még egy emberrel sem találkoztam, akinek zátonyra futott volna az élete azért, mert túl sok időt töltött Istennel…

Szent agymosás
Az igeversek tanulásának rengeteg áldása van. Őszintén szólva, ez sokáig nem tartozott a kedvenc teendőim közé – a Petőfi- és Arany-memoriterek éppen elég kihívást jelentettek számomra. Kiskoromban ugyan megtanultam az aranymondásokat, mert kaptunk matricát vagy cukorkát érte, de ahogy nőttem, elmaradt a cukorka – és ezzel együtt a motivációmnak is lőttek.

Az első változást Barry St. Glair Lelki növekedés című könyvsorozata hozta, ahol minden egyes lecke végén volt néhány megtanulandó igevers. Emlékszem, olyan nagy szorgalommal tanulgattam reggelente biciklizés közben a leckék végén található igeverseket, hogy egyszer majdnem karamboloztam is emiatt. Egyetemen azonban ez a lelkesedés alábbhagyott, mert túl sok volt a tanulnivaló.

Az utóbbi hónapokban az igeverstanulás iránti lelkesedésem újra szárnyakat kapott. Ámulattal olvastam emberekről, akik egész könyveket, sőt, az egész Újszövetséget megtanulták kívülről – aztán miután én magam is megtanultam Jakab levelét, rájöttem, hogy az igeverstanulás is olyan készség, mint a dekázás: minél többet gyakorolod, annál jobban megy. Az első szint a János evangéliuma 3. részének 16. verse – ha ez megvan, a többi sem lehetetlen…

Hogy miért jó igeverset tanulni? Gyakran előfordult, hogy mikor negatív gondolatok – például paráznaság, féltékenység, irigység – kísértettek, eszembe jutott egy igevers, ami segített ellenállni az Ördögnek, és visszafordítani a figyelmem Istenre.

Néha azon is elgondolkozom: most van ugyan lehetőségem olvasni a Bibliát – de Isten nem garantálta, hogy ez egész életemben így lesz. Mihez kezdek, ha egyszer börtönbe kerülök, és elveszik a Bibliám? Az marad a lelki táplálékom, amit megtanultam.

Természetesen, itt sem a puszta fejtágítás a cél, hanem az, hogy Isten Igéjét a szívükbe zárjuk, mert ez az, ami megóv a bűntől (119. zsoltár 11. vers), és hogy meditáljunk rajta éjjel és nappal, mert ez a sikeres élet titka (1. zsoltár 1., 2., 3.) versek. Igen, lehet mondani, hogy ez olyan, mint egy agymosás – mint ahogy az is, mikor egy sorozatból egy egész évadot végignézünk, vagy órákat töltünk a fészbukon.

A kérdés nem az, hogy mossuk-e az agyunk – hanem az, hogy mivel mossuk…

Forrás: parokia.hu