Van megérkezés

„Megtanultuk, hogy felesleges csomagokat cipelünk, hogy nem kell akármelyik buszra felszállni csak azért, mert sokáig egyet sem látunk a horizonton, hogy Isten vezethet a káoszon át is, és amikor elégedetlenkedünk, az élet nem állt a feje tetejére, csupán a kényelmünk feladására késztet.” Észak–Dél
Úton a római fogságba Pál apostol hajótörést szenvedett Málta szigeténél, majd kapva az alkalmon, a „barbároknak” is hirdetni kezdte az örömhírt.
Amikor társaival együtt továbbállt, Itália felé tartva még néhány napig Szirakuzában, a szicíliai kikötővárosban is elidőzött. Ezután haladtak tovább a Tirrén-tengeren Itália nyugati partjai mentén, és miután kikötöttek Puteoliban, néhány nap elteltével a birodalom fővárosába indultak.
Az apostol útját követő utazásunkon – tekintettel arra, hogy nem Jeruzsálemből, hanem Budapestről indultunk el – éppen fordított irányt követtünk. Ahogy Nápolyt elhagyva a talján csizma aljához elérkeztünk, újabb, a korábbiakkal össze sem hasonlítható vidék levegőjébe szippanthattunk bele. Mintha megállt volna az idő, a szieszta idején az utcákon, az üzletek körül egy lelket sem lehetett látni. Miután kompra szálltunk, húsz perces hajóút megtételével átszeltük a Messinai-szorost, így a Földközi-tenger legnagyobb szigetére érkeztünk.

Etna asszony
Alig tettünk meg néhány kilométert, hamarosan előtűnt a sziget donnája, a termékenységéről híres pöfékelő asszonyság, aki bölcs nyugalommal, mozdulatlanul elterülve karosszékében, tekintetével kísért minket jó darabon. Az Etna sokakra ráijesztett az utóbbi években, bár a megcsappant idegenforgalom oka inkább a körülötte csapott médiafelhajtás – azt hiszem, ő örül annak, hogy nem legyeskedik körülötte annyi lepcses turista. Ez a hegy a világ egyik legtitokzatosabb vulkánja, működésének titkait ma is csak találgatják a kutatók.

A mi ügyünk
A szigetre napjainkban is rengeteg bevándorló érkezik a közeli Afrikából, az utóbbi időben is sokan vesztették életüket a Szicíliai-szorosban, miközben az általuk tákolt lélekvesztőkön elmenekültek hazájukból. A terület mindenkori birtokosa egyébként a tengeri útvonalakat is uralta, ezért a sziget mindig valamilyen hódító birodalom fennhatósága alatt állt. Az araboktól a vikingekig sokan megfordultak Szicíliában, és a mindenkori kulturális sokszínűség a szigeten beszélt nyelvben máig megmutatkozik.

Egyik útitársunk arra hívta fel a figyelmet, hogy a maffiáról ne kérdezgessük a helyieket. A hírhedt Cosa Nostrába egyébként jó ideig csak szicíliai származásúakat vett fel még az emigránsok amerikai bűnszervezete is. A „mi ügyünk” képviselői később már csak apai ágon, aztán végül vásárlással is bekerülhettek a szervezetbe.

Szemérmesek, szépek, vendégszeretők
A tanácsot megfogadtam, de már tudom, a szicíliaiak társaságában egyébként sem firtatnék semmilyen kényes témát. Nem azért, mert annyira riasztóak, ellenkezőleg: az általunk megismert szigetlakók rendkívül illedelmesek, és azt hiszem, nagyon szemérmesek is. A szépségük pedig elragadó. Egy bevásárlóközpontban gyönyörű kisgyermekes családok jártak-keltek, a szicíliai társadalmat reprezentáló reklámfelületen pedig – ellentétben az északabbi országokkal – szinte csak sötét hajú, sötét szemű férfiak és nők, idősek és fiatalok szerepeltek, míg egy másik óriásplakáton nem a csont és bőr, füstös tekintetű európai nő, hanem egy kellően felöltözött fürtös helyi szépség vonzotta a tekintetet.

Szirakuzában, az ókori fővárosban, ahol Pál és kísérete is időzött, ott jártunkkor a forróságban csendesek voltak az utcák. A kikötőben ringatózó csónakok locsogását leszámítva a homokszínű városban csak a piac zsongott, a helyi étkek, frissen fogott tengeri herkentyűk, házi készítésű sörök, sajtok és olíva káprázatos terítékével.

De ami a legjobban esett, hogy jó pár kilométerrel arrébb, rendkívüli vendégszeretettel fogadtak minket mind Pachinóban, mind pedig a teljes ellátásunkat önzetlenül biztosító helyi valdens–metodista gyülekezetben. A legtöbben egész utazásunk alatt Szicíliát szerettük meg a legjobban, amikor még egyszer visszatértünk ide, úgy éreztük, mintha hazaértünk volna.

A kereszt
Ahogy Szicíliában kompra szálltunk, mintegy kétórás tengeri hajóúttal jutottunk el Máltára, ahol aznap rég nem látott meleget, 45 fokot mértek. A sötét tengeren csak a félelmetesen morajló hajócsavart világították meg a lámpák. Itt már élnek cápák is, hiszen a tiszta vízben találnak maguknak elég eledelt. A nyílt tengeren hajózva átéltem, hogy kiszakadok térből, időből, és felismertem, hogy az, ami otthon van, ami nap mint nap, de akár egy életre is a teljes világot jelentheti számunkra, a világnak valójában csak elenyészően pici szelete.

Éjszaka volt már, amikor a legdélibb európai ország földjére léptünk. A Máltai Köztársaság öt szigetből áll, köztük a két leghíresebb Gozó és Málta. Utóbbi a dél-európai ország legnagyobb szigete, többségében katolikus lakossággal. Pál és a későbbi keresztyének missziójáról itt ma nemcsak a johannita lovagrend híres máltai keresztje, hanem a több száz katolikus templom és kápolna is tanúskodik. A szigeten egyébként egyre nő a muszlimok száma is. Minket egy pünkösdi gyülekezet fogadott be Qormiban, a vidéki kisvárosban.

Pálra emlékeznek
Máltán először a vadregényes déli részen jártunk, Rabatban. A kora keresztyénség emlékhelyeiben gazdag településen felkerestük az apostolról elnevezett templomot és barlangot. Elragadó volt látni, hogy a Földközi-tenger közepén megbúvó külön kis világ, ami egyszerre európai, afrikai és arab, még ma is arról beszél, hogy Pál mennyi mindent tett azért, hogy az ott élők megismerjék Krisztust.

Rabat egybeépült a johannita lovagok érkezése előtti fővárossal, Mdinával. Itt a máltai érsek székhelyére, a Szent Pál katedrálisba tértünk be imádkozni, ahol a padlózatot a lovagok sírköveiből származó mozaikok alkotják.
A sziget északnyugati részét határoló Szent Pál-öbölbe is ellátogattunk, itt tartottuk meg áhítatunkat, az apostolról elnevezett Csepel-szigetnyi, lakatlan szigettel szemben. A hagyomány szerint itt szenvedhetett hajótörést Pál Krisztus után 60 körül.

Hajótörés Máltán
Egyfajta hajótörést mi is elszenvedtünk, amikor megtapasztaltuk, hogy a jótékony déli mentalitás milyen káoszt okozhat a közlekedésben. Máltán ráadásul nincsenek merőleges utcák vagy utak, a kis szigetet ugyanis történelme során rengeteg kalóztámadás érte, és a helyiek csak úgy tudtak elmenekülni, hogy sajátos úthálózatot építettek ki, amelyet a kalózok nem tudtak egykönnyen feltérképezni. Kis híján lekéstük a Szicíliába tartó kompot is, amelyre már megváltottuk a jegyünket. Az emberfeletti rohanásban viszont megtapasztaltuk, micsoda ereje van a csapatmunkának és legfőképpen a kegyelemnek.

Csomag, útirány, kényelem
Az élet utazás – ez a metafora hatja át a gondolkodásunkat, ahogy azt már említettem. Sok bölcs gondolkodó megfogalmazta, az utazás mi mindent tanít az életről. Pál apostol nyomán járva mi is levontunk jó néhány következtetést. Például azt, hogy rengeteg felesleges csomagot cipelünk, hogy nem kell akármelyik buszra felszállni csak azért, mert sokáig egyet sem látunk a horizonton, hogy Isten vezethet a káoszon át is, és amikor elégedetlenkedünk, az élet nem állt a feje tetejére, csupán a kényelmünk feladására késztet. Megtanultuk, hogy bár jó lenni valahol, mégis eljöhet az idő, hogy tovább kell állni, és ez így van jól.

Megtanultuk, hogy sokkal erősebbek vagyunk, mint hinnénk, amikor a legendás három kilométeres séta többszörösére nyúlt. A tenger Isten szeretetéről tanított minket, ami sós, mint a könny, erős és viharos, simára csiszolja a követ is, mindenhová elvisz, és végül kitesz a végtelen partján. És hogy az utak lényege, hogy spontának és tervezettek, egyéniek és közösségiek egyszerre.

Derű és kicsiny(es)ség
Mindannyian kerestünk valamit az úton. Életcélokat, magunkat, a hivatásunk körvonalait. A magasztos célok mellett bevallom, én még egy szép legyezőt is. A bóvlin kívül azonban nem nagyon láttam ilyet. Aztán rájöttem, hogy Olaszország maga a legszebb legyező. Minden táj és minden embertípus, minden napszak, minden nyelvcsoport más és más, mégis kirajzol valami egységet.

Mindez persze túlnyúlik az olasz csizma körvonalain. Mivel magam is csak egy vagyok a sok nemzet és a történelem korszakainak szülöttei közül, az, ahogyan Istent ismerem, idő, tér, habitus függvénye is, így nemhogy ildomos lenne elfogadnom más népek különbözőségét, hanem megtiszteltetésnek vehetem, hogy ebbe a színes családba számláltatok. Egyébiránt sokat tanulhatunk másoktól, például azt a derűt, életörömöt, szabadságérzetet, amit a déli népek élnek meg. Ennek a könnyedségnek van igazán nagy ereje, és ezt akkor értettem meg, mikor hazatérve láttam, mennyire fogva tart az itthoni mókuskerék, az a drámai súly, ami nélkül az életünket mintha nem tartanánk elég értékesnek, hasznosnak.

Hangya, kardhal, paradicsom
Bár sok mindent ott kellett hagyni Délen, és sok mindent nem találtunk meg, magunkkal hoztunk azért néhány dolgot. A mandula, a pisztácia, a kávé, a sajtok, a paradicsom, a kardhal ízét, Ferenc énekét, Assisi városkapuja előtt a füvön ücsörögve, az alattunk elterülő völgy felett. (Nem is csoda, hogy azon a vidéken a legenda szerint Ferenc még az állatoknak is prédikált.) Magunkkal hoztuk a mediterrán nap melegét lebarnult bőrünkön, a közösséghez tartozás érzését, azt, ahogy valaki a tábortűznél azzal mutatkozott be, hogy elszavalt egy verset. Az élményt, hogy a sátorban, amit első éjjel még ügyetlenkedve vertünk fel, egy lelkész, egy rendező és egy operatőr társaságában aludtam, és hogy a hangyacimboraságban nem számított semmilyen cím és címke.

Pál és mi
Pál láthatatlan, ahogy egyik útitársam fogalmazott. De látható az a sok jelkép, közösség, mozgalom, ami a lába nyomában fakadt a rá következő évszázadokban a kontinensen. Hiszen ő maga is lábnyomokat követett, Krisztuséit. Pál személyén keresztül így közelebb kerültünk annak a hivatásnak a megértéséhez, amelyre Krisztus hívott el minket.
Kellett a minőségi idő ahhoz, hogy megértsük, mit is jelenthetett Pál missziói tevékenysége. Az út döbbentett rá, hogy mennyien adták életüket az evangéliumért. Míg mi magáért az utazás kedvéért, az apostolok egy nagyon pontosan meghatározott küldetéssel, egy bizonyos cél eléréséért fáradtak. És nemcsak két hétig, hanem egész életükben tették ezt.
A jó hír, a fontos hír pedig bizony az ókorban is eljutott szigetről szigetre, városról városra, kultúrából kultúrába. Ez pedig azt üzeni, hogy az evangéliumot hirdetni kell – ez a keresztyének Cosa Nostrája, ez a mi ügyünk.

Végül, azt is megtanultuk, hogy bármennyire is fontos az út, minden hiábavaló, ha nincs megérkezés.

Forrás: parokia.hu