Vasárnapi üzenet: „Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön!” (Zsolt 100, 1b)

„Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön!” (Zsolt 100, 1b)

„Ujjongjatok az Úr előtt…!” – szólít fel a zsoltáros. Lehet-e örülni felszólításra? Milyen alapon? Számomra a felszólítás mögött valahol ott a ki nem mondott kérdés: valóban igaz, hogy örömünk csak akkor lehet teljes, ha azok a feltételek, amelyeket magunk állítottunk fel, teljesülnek, és nem is akárhogyan, hanem lehetőleg maradéktalanul?

Az öröm gyógyszer, és ez a világ nagyon beteg. Ezért nekünk, neked szól, kedves Olvasó a zsoltáros felhívása: „Ujjongjatok az Úr előtt…!”, karácsonyt várva, megélve, s az esztendő múlásával is szembenézve. Vár minket a lehetőség, ünnep előtt és ünnep alatt. A keresztyén ember ünnepének és életének alapja és lényege, hogy az emberré lett Isten és az Isten-hiánytól szenvedő ember végre találkozhat, valóságos közösségre léphet. Ebben a közösségben az ember átélheti az Istenhez tartozás és benne az egymással való összetartozás örömét, a gyógyulás örömét. Elképzelhető, hogy az idei ünneplésünk nem lesz, nem volt minden részletében tökéletes, bár mindig nagyon szeretnénk. Mégis ott lehet benne a találkozás öröme, a felismerés öröme, az Istenhez tartozás öröme. Ha ezt meglátjuk, talán már nem is olyan fontos az, amit terveztünk, amit akartunk, amit megtettünk az ünnepért – mert esélyt kaptunk ismét megérteni azt, amit Isten tervezett, akart, cselekedett és készített el, ami felülmúlja még a legmerészebb álmainkat is! Ezért „ujjongjatok az Úr előtt…!” Ámen.