Végkifejlet

Rájöttem, hogy van egy alapvető hiba, amibe műveltségtől, kortól és nemtől függetlenül gyakran beleesünk. A történetet a végkifejlet szempontjából értelmezzük. Amikor Bibliát olvasunk, és egy bibliai személy életét vizsgáljuk, minden mozzanatát a történésnek a zárszó szempontjából vizsgáljuk. Mert ismerjük a végkifejletet. Ebből az következik, hogy minden, ami a végkifejlet előtt történt, lényegtelen, vagy néha zavaró is, ha nagyon nagy a kontraszt a történet egyéb elemei és a végkifejlet között. Nem tudom, hogy azért van-e ez így, mert erre szocializáltak, vagy csak így vagyunk összerakva, de abban biztos vagyok, hogy ezzel a szemléletmóddal megfosztjuk magunkat attól, hogy a történet részesévé váljunk. Minden történetben a történet a történet. Ha nem a mozzanatok egységében látod a történetet, csak a végkifejletet nézed, nincsen történet, csak tanulságok és etalonok tömkelege. Olyan ez, mint a kötelezők röviden: a végén megöli magát, a végén elveszi feleségül, a végén győz a jó, a végén véget ér a háború, a végén elárulja, a végén beleszeret, a végén kivezeti Egyiptomból a népet, a végén megmenekül a családja, a végén mégis születik gyereke, a végén feltámad, a végén a mennybe jut. Fontos a vége, de a történet nélkül csak valami olyasmi a végkifejlet, amivel simán agyon lehet csapni magunkat és másokat is. Nem juthatsz el a végkifejletig, mert a végkifejlet a történet nélkül olyan, mint az a lépcső, aminek csak a legutolsó foka van meg és az is a levegőben lóg. Leesik és agyonnyom. A lépcső legalsó szintjén kell kezdeni a haladást, úgy jutsz el egy tágabb perspektívára: a végkifejletig.

Spoiler: ha még ismered is a végkifejletet, nem lenne szabad annak a fényében olvasni a történetet, mert a végkifejlet fényében a történet lényegtelenné válik. A végkifejlet a történet eredménye. Számomra például Jézus története nagyon kifejező. Ebben a történetben a spoiler a kereszthalál és a feltámadás. Hajtogatod a végkifejletet, mint Hamvas monomániásai: Jézus meghalt értem és feltámadt. Közben meg a történet egésze teszi érdekessé Jézus életét. Az úgynevezett Jézus-himnuszban azt olvassuk, hogy „megüresítette önmagát”, ez a „megüresítette” a kenózis szó, ami annyit tesz, hogy Istenként feladva az istenlét minden biztonságát és hatalmát, emberré lett. Jézus egész élete önmegüresítés volt, hogy aztán a végkifejlet útján bennünket megtöltsön élettel, új élettel. A végkifejlet a történet következménye.

Végül: az életünk szempontjából a végkifejletek nem lesznek mások, mint gyökértelen idézetek senki által meg nem értett és részletesen meg nem ismert történetekből. Nem segítenek bennünket eljuttatni A pontból B pontba, mert mi csak a B pontot ismerjük. Nem látjuk az összefüggést, mert a végkifejlet a levegőben lóg. Elmondhatatlanul fontos a történet minden részlete, mert abba kell belehelyeznünk magunkat. Közben mi a végkifejletben gondolkodva magunkat is valami elképzelt végkifejlet fényében értelmezzük, és ezért nem jut a történetünk sehová. A történet részesévé kell válnom, hogy a történet folyamataként eljussak a végkifejletig.
Forrás: ujragondolo.hu