Vigasz a legsötétebb órában

Ekkor arra a helyre értek, amelynek neve Gecsemáné, és így szólt Jézus tanítványaihoz: „Üljetek le itt, amíg imádkozom.”

Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, azután rettegni és gyötrődni kezdett, majd így szólt hozzájuk: „Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok.” Egy kissé tovább ment, a földre borult és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. És így szólt: „Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te.” Amikor visszament, alva találta őket, és így szólt Péterhez: „Simon, alszol? Nem voltál képes egyetlen órát virrasztani? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” Újra elment, és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük elnehezült; és nem tudták, mit feleljenek neki. Harmadszor is visszatért, és így szólt hozzájuk: „Aludjatok tovább és pihenjetek! Elég! Eljött az óra! Íme, átadatik az Emberfia a bűnösök kezébe. Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van, aki engem elárul.”

 

A gyalázat összetörte szívemet, egészen belebetegedtem. Részvétre vártam, de hiába, vigasztalókra, de nem találtam. (Zsolt 69,21)

Milyen egyedül érezhette magát Jézus a halála előtti éjszakán! A tanítványai nem tudtak virrasztani és imádkozni vele. Ezen az éjszakán a legközelebbi barátainak egyike elárulta őt.

Voltak idők, mikor elveszettnek éreztem magam, és erős teher nyomta a vállam. Nem volt könnyű olyan embereket találni, akik meghallgattak. A legtöbben már annyira túlterheltek saját problémáikkal, hogy nincs energiájuk másén osztozni.

Mindannyian átéltünk már összetöretést: sebzett szív, elvesztett állás, romló egészség, szeretteink halála. Ezekben az időkben minden támogatásra szükségünk van. Szükségünk van barátokra, akik meghallgatnak, anélkül, hogy belefáradnának, és szükségünk van családtagokra, akik akkor is velünk maradnak, mikor nem tudunk aludni.

Hozzánk hasonlóan, Jézus is vigasztalást keresett. Bizonyára vágyott az őt szeretők támogatására, de nem talált együttérzésre. Csak az Atyánál talált megerősítést. Kiadta a legmélyebb félelmeit, tudva, hogy Isten nem ítéli meg őt, hanem szereti és támogatja végig az úton. Mi is ugyanezt tehetjük.

Imádság: Minden vigasztalás Istene, mikor nem találunk megértést a körülöttünk levő emberekben, hadd fordítsuk feléd szemünket, hisz te vagy reménységünk. Ámen.

Még ha elhagyottnak érezzük is magunkat, Isten mindig a barátunk marad.

IMÁDKOZZUNK HŰSÉGES BARÁTOKÉRT!