Virágvasárnap a keresztény egyházakban

A Szentírás leírása szerint Jézus Bethániából érkezett szamárháton Jeruzsálembe az Olajfák hegyén és a Kedron patak völgyében vezető országúton át. A nép nagy lelkesedéssel fogadta, ruháikat és pálmaágakat – mely a győzelem jelképe – terítettek az útra, ahol áthaladt, s azt énekelték, hogy „Hozsanna Dávid fiának”, azaz a Megváltónak.
Az ennek az eseménynek emléket állító ünnep már igen korán, a negyedik századtól kialakult Jeruzsálemben, majd elterjedt az egész keresztény világban.
Ezen a napon a római katolikus templomokban körmenetet tartanak, valamint barkát, kárpátaljai szóhasználattal cicuskát szentelnek. A néphagyomány szerint a szentelt barka védelmet nyújt vihar, jégeső vagy rontás esetén.
A legtöbb házban vázába teszik a szentelt barkát, de egyes vidékeken a szentelt gerenda alá tűzték, hogy védje a ház lakóit, vagy a kert földjébe szúrták, hogy elűzze a férgeket.
Végül – a római katolikus hagyomány szerint – a szentelt barkát elégetik, s hamujával kenik meg nagyböjt kezdetén, hamvazószerdán a hívek homlokát.
Krétai Szent András így tanít bennünket virágvasárnap ünnepén:
„Légy szamárrá, ha (így) kedves, mutasd meg a szamár fiatal bátorságát idős értelemben: hordozd Krisztust, aki Jeruzsálembe megy, légy szamárrá gondolatod egyszerűségében. Amint az követte a Betfágéba küldötteket, hogy őt eloldják és elvezessék, semmit sem ellenkezve, hanem vezetőinek engedelmeskedve, úgy, te magad is vesd alá magad Annak, Aki megtanít téged, hogy vedd fel Krisztus alázatosságát, semmiben sem ellenkezve, és: valóban Krisztus szamara leszel, aki szabad az állati értelmetlenségtől.”