Virágvasárnap – Krisztus halál felett aratott győzelmének a kapuja
A virágvasárnapot megelőző szombaton Krisztus Urunk egy nagy csodát vitt végbe – feltámasztotta Lázárt, a négynapos halottat. Ez az esemény sok ember számára olyan horderejű volt, hogy vasárnap Őt Izrael királyaként emlegette a nép: „Hozsanna! Dávid fia! Áldott, aki az Úr nevében jő, Izrael királya” (Jn. 12, 13). A bizánci szertartás szinaxárionja szerint „ez azért történt így, mert nyelvüket a legszentebb Lélek indította Krisztus dicséretére és magasztalására”. Amikor Krisztus bevonult Jeruzsálembe, akkor egyesek ruhájukat terítették elébe, míg mások pálmaágakat lengettek. A szinaxárion szerint: „Az ágak lengetésével az Ő halál fölötti győzelmét nyilvánították ki. Akkoriban ugyanis még szokásban volt az, hogy a harcokból vagy háborúkból győztesen hazatérőket ilyen ágakat lengetve diadalmenetben hordozták körül.” Mi, keresztények virágvasárnap lélekben csatlakozunk az örvendező tömeghez, és dicsőítjük a mi Királyunkat és Istenünket.
Sajnos sokan abban a tévhitben vannak, hogy a virágvasárnapot követő nagyhét a húsvéti gyónásra leginkább alkalmas időszak. Pedig ez nem igaz, tudniillik kiváltképpen a bizánci rítusban a nagyböjt első része a szent negyvened, az a 40 nap, amely a megtérésről, a bűnbánatról és ilyen értelemben a húsvéti gyónásról szól.
Virágvasárnap már készen kell lennünk arra, hogy „megtisztult lélekkel és lelkileg pálmaágakkal, mint ama gyermekek, mi is dicsérjük híven Krisztust” (utrenye, 1. leülőének). Virágvasárnap már készen kell állnunk arra, hogy Krisztussal együtt végigszenvedjük a nagyhét nehézségeit, hogy ott álljunk a kereszt alatt, részt vegyünk az Ő eltemetésén, s készüljünk a dicső föltámadásra.
Erre tanít bennünket a vecsernye első szichirája is: „Ma a Szentlélek kegyelme gyűjtött minket egybe, és mindnyájan fölvevén a Te keresztedet, mondjuk: »Áldott, aki az Úr nevében jő. Hozsanna a magasságban.«”
Mi, keresztények jobb helyzetben vagyunk, mintsem azok a zsidó emberek, akik ott voltak Krisztus Jeruzsálembe való bevonulásán. Hisz mi tudjuk, hogy a mulandó dicsőség napja után jönnek majd a megpróbáltatás órái is, az árulás, elítélés, ostorozás, tövissel koronázás, kereszthordozás és a kereszthalál embert próbáló pillanatai. De tudjuk azt is, hogy eljön a győzelem. Ezért virágvasárnap arra hív minket az egyház, hogy:
„Dicsőítést zengjetek összhangzólag, népek és nemzetek, mert most szamár vemhére ül az angyalok királya, és hatalommal jön, hogy a kereszten legyőzze az ellenséget.”
Mi már ismerjük a „happy endet”.
Éppen ezért a virágvasárnap nemcsak a pillanat öröméről és dicsőségéről szól, hanem már a feltámadás örömének az illata is ott van a levegőben. Ezért így éneklünk: „Hatalmas öröm fakadjon a kegyelemtől a hegyeken és minden halmon! Az erdő minden fája vigadozzon! Magasztaljátok Krisztust ti is, minden nemzet, s őt dicsőítve ezt énekeljétek: »Dicsőség a Te hatalmadnak, Uram!«” (Virágvasárnap kánonja, VI. óda).
Fontos, hogy a virágvasárnap és egyben egész keresztény életünk is ne csak az euforikus örömről szóljon. Tudjunk ott lenni Krisztussal akkor is, amikor szenved. És ennek a fordítottja is igaz: amikor szenvedünk, akkor gondoljunk arra, hogy Krisztus együtt szenved velünk. Tudjuk mindig megosztani Krisztussal egész életünket, örömeinket és szenvedéseinket egyaránt.
Forduljunk a Mindenhatóhoz a szinaxárion szavaival: „Krisztus Istenünk, a Te kimondhatatlan jóindulatoddal tégy bennünket értelmetlen szenvedélyeink legyőzőivé, és méltass minket arra, hogy megláthassuk a halál fölött aratott ragyogó győzelmedet, aztán pedig fényes és életadó feltámadásodat, és könyörülj rajtunk!”
Dr. Szolánszky Ágoston
görögkatolikus pap
Forrás: karpataljalap.net
Nyitókép: Kárpátalja.ma