'56 árnyéka - Adalék a forradalomhoz

1956-ot írunk, képzeljünk egy fiatal életerős, jókedvű családapát, aki eladóként dolgozik a falu egyetlen boltjában. S egyik nap munkából hazafelé menet már nem ér többet haza.A történet Pinyőzi Sándorról szól. 1925-ben született Técsőn szegény polgári családban. Eladóként dolgozott a Juhász Üzletben. 1948-ban megnősült, két gyermeke született. 1956-ban kiállt a magyar szabadságharcot vívó ifjak mellett, s ezért négy év börtönbüntetésre ítélték. Pinyőzi Sándor ma már nem él. Az 1956-os eseményeket s az azt követő történteket fia, ifj. Pinyőzi Sándor meséli el.

– Mi történt pontosan 1956-ban az édesapjával?

– Egyik nap édesapám hazafelé menet a munkából szembe ment a Magyarországra tartó tankokkal. A járdán épp állt egy akkor szolgálatban lévő tiszt, akitől megkérdezte, hogy mi történik, hová tartanak a tankok? A tiszt elmondta, hogy Magyarországra mennek „rendet rakni”, mert néhány lázadó zűrzavart keltett az országban. Apám kiállt a Pesten harcoló magyarok mellett. Kisebb szóösszetűzésbe keveredett a tiszttel.

– Mi követte a szóváltást?

– Ahogy édesanyám mesélte, egyből letartóztatták. A besúgórendszernek köszönhetően még tanúkat is kerítettek ellene, és nem engedték már hozzánk haza.

– Önök mikor és hogyan értesültek a történtekről?

– Anyámat a szomszédok értesítették, még aznap este. Próbáltunk ügyvédet fogadni, meg tanúkat keresni. De be sem engedtek minket hozzá. A családból senki sem vett részt a bírósági tárgyaláson. Letartóztatása után két hét múlva Huszton volt az első bírósági ítélet, ahol bűnösnek mondták ki.

– Milyen ítéletet tartalmazott a végzés?

– Az ítélet a következő volt: Pinyőzi Sándort ittas állapotában való huligánkodásért, a járási ügyésszel, a helyi tiszttel való tiszteletlenségért – ahogy írja, lekommunistázta a helyi vezetőket, és mindenkinek azt mondta, hogy már nem sokáig fogják vezetni ezt a területet – négy év fegyházra ítélik. Érdekes, hogy az ítéletbe a végére belefoglalták, hogy mindez 1956-ban a magyar „forradalmi puccskísérlet” idején történt.

– Hová vitték az ítéletet követően?

– Apámat 4 évre ítélték el. Luhanszkban töltötte büntetését. A négy év alatt egyszer sem találkoztunk vele. 1960-ban tért haza.

– Milyen volt az életük ezután?

– Nehéz. A rokonok, barátok, szomszédok elfordultak tőlünk. Féltek a hatalomtól. Igyekeztek nem tartani velünk a kapcsolatot, vagy csak tisztes távolból. Apánk szabadulását követően eleinte nehéz helyzetben volt. Nem nagyon akartak munkát adni neki. Végül egy idősebb ember megszánta, és adott neki munkát, így lassan kihúztuk.

– Ön gyerekként mire emlékszik a történtekből?

– Mivel mindössze hatéves voltam, nincs túl sok emlékem. Emlékszem, amikor jöttek a tankok, a házunk minden fala megremegett, gyerekként megrázó volt ez számomra. Volt egy rádiónk, amin nagy nehezen be lehetett fogni a Szabad Európa adását is, esténként titokban azt hallgattuk, és így értesültünk a pesti eseményekről is.

– Mi volt az oka, hogy ez a történet idáig nem került nyilvánosságra?

– A régi rendszerben erről az ügyről sokáig célszerű volt hallgatni. Aztán pedig egyszerűen nem foglalkoztunk ezzel. Kékesi Sándor barátommal beszélgettünk a régi időkről, s amikor elmeséltem neki, ő mondta azt, hogy ez egy fontos adat a kárpátaljai magyarság számára, s talán itt az ideje, hogy a nyilvánosság is értesüljön róla.

– Hogyan tekint ön az édesapjára?
– Én teljes mértékben megértem azt, amit tett. Felnézek rá emiatt. Tisztelem a bátorságát, hogy fel merte vállalni a véleményét abban az időben.

Pinyőzi Sándor 1990-ben hunyt el, halálát követően a ’90-es évek elején hivatalosan is érvénytelennek mondták ki az 1956-os ítéletet.