97 éve hunyt el Lenin

Vlagyimir Iljics Lenin (eredeti nevén: Uljanov) képe egykoron nappalik, ebédlők, szobák millióinak falán függött. De hogyan érte el mindezt az orosz marxista gondolkodó, a leninizmus megalkotója, a Szovjetunió első vezetője? És mit hagyott örökül az utókor számára azon kívül, hogy a világra szabadította a történelem talán legnagyobb tömeggyilkosaként számon tartott Sztálint és a Szovjetuniót?

Lenin az oroszországi Szimbirszkben látta meg a napvilágot Vlagyimir Iljics Uljanov néven, családjában ő volt a harmadik gyermek, s mindig is kitűnt szorgalmával és tudásával társai közül, a helyi gimnáziumot kitűnő eredménnyel végezte el. De hogyan lett ez a jó képeségekkel megáldott gyermek a marxizmus híve és a kommunista proletárdiktatúra szószólója?

Az orosz cári uralommal való szembefordulása bátyja halálával hozható összefüggésbe, akit a cári hatalom kivégeztetett, az ifjú Vlagyimir pedig ekkor, 17 évesen fordult a baloldali kommunista eszmék felé. Egyetemi joghallgatóként részt vett egy diáklázadásban a kazáni egyetemen, ahonnan emiatt kicsapták, így egyetemi tanulmányait önerőből Petrográdon (később: Leningrád, ma: Szentpétervár) végezte el méghozzá kitűnő eredménnyel.

Az ifjú Lenint felforgató tevékenységért három évre Szibériába küldték, majd ezután külföldre emigrált, ahol Svájcban, Németországban és Angliában is élt hosszabb-rövidebb ideig. Emigrációja során is hirdette a szocializmus tanait, az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárton belül pedig egyre nagyobb befolyásra tett szert, olyannyira, hogy a párt 1903. évi brüsszeli kongresszusán történt pártszakadás során a magát bolseviknak (többségi) nevező frakció vezetőjévé vált.

Az ember, aki a saját forradalmait is lekéste

Míg Lenin Európát járta, addig a hároméves háborúban kivérzett és kimerült Oroszországban 1917. március 8-án újabb forradalom tört ki, ezzel pedig megkezdődött a cári Oroszország lebontása és egy demokratikus, polgári rendszer felépítése, ezzel egy időben azonban Péterváron a háború folytatása mellett döntöttek.

Vlagyimir Iljics Lenin 1917. április 16-án érkezett meg a fővárosba, tehát ismét „lekéste” a forradalmat, ám lépéshátrányát igyekezett minél hamarabb ledolgozni. A politikus rövid időn belül közzétette az ún. „áprilisi téziseket”, melyek felvázolták a „permanens forradalomhoz” vezető utat.

Lenin követelte a háború befejezését, a földbirtokok és gyárak szocializálását, elvetette a polgári kormányzatot, bojkottra szólított fel az állami szervek ellen, illetőleg minden hatalmat a munkás- és katonatanácsoknak, vagyis a szovjeteknek követelt.

Jóllehet, az áprilisi téziseket kezdetben alig néhányan vették komolyan, a világháború elviselhetetlen terhei, a gazdaság összeomlása és az ideiglenes kormány más hibái egyre népszerűbbé tették Lenin programját.

A szovjetek hálózatára alapozva 1917 októberében megkezdődött a párt katonai bizottságának szervezése, mely az ideiglenes kormányból kiábrándult helyi erőkre támaszkodva november 7-én sikeres puccsot hajtott végre Péterváron.

A sors iróniája, hogy Lenin, aki kijelölte a hatalom megszerzésének útját, ez alkalommal is késve érkezett meg, ez azonban nem akadályozta meg őt abban, hogy a következő években felépítse a világ első szocialista államát.

Az 1917–18 során kialakuló szovjet állam első embere Lenin lett, akit még 1917 novemberében elnöknek választottak a népbiztosok tanácsában. Formális és informális úton ő irányította a szocialista típusú átalakulást, a fokozott államosítást, a bolsevikokkal szemben álló politikai szerveződések betiltását, és a diktatúrában kulcsfontosságú titkosrendőrség, a Cseka felállítását.

Három golyó maradt a testében, mégis túlélte

A bolsevikok társadalmi támogatottsága korántsem volt meggyőző; ezt mutatja, hogy Lenin ellen már 1918 januárjában elkövettek egy sikertelen merényletet. A következő merényletre 1918. augusztus 30-án került sor. Ezen a napon a bolsevik vezető egy moszkvai gyárban tartott beszédet, és távozni készült, amikor találkozott Fanny Kaplannal. A fiatal nő a kocsija előtt szólította meg az éppen beszállni készülő Lenint, majd néhány méteres távolságból háromszor is rálőtt, és a politikust valamennyi lövedék eltalálta, így súlyos sérüléseket szenvedett, igaz, szerencséje is volt, mert a tüdejét elkerülték a golyók. A felfordulásban a merénylőt azonnal elfogták, Lenint pedig azonnal a Kremlben található lakásába vitték, mivel tartottak egy újabb gyilkossági kísérlettől.

A lövedékek olyan helyen fúródtak a politikus testébe, hogy azokat csak kórházi körülmények között lehetett volna eltávolítani, ezért a Kremlbe hívott orvosok ezzel meg sem próbálkoztak.

A golyók örökre Lenin csontjai között maradtak, és valószínűleg annak három agyvérzéséért, és 1923-ban bekövetkező haláláért egyaránt felelősek voltak.

A férfinak mindazonáltal így is szerencséje volt, a szovjet-orosz propaganda pedig megtett mindent azért, hogy kiaknázza a merényletben rejlő lehetőségeket: a Pravda másnap már arról cikkezett, hogy Lenin – és a párt – rendületlenül folytatja a munkáját.

A sikertelen támadást követően a politikus népszerűsége megnőtt, és megkezdődhetett személyi kultuszának felépítése, amit az egyszerű nép körében a sebezhetetlenségéről szóló legendák is tápláltak.

A merénylet tehát kontraproduktív volt ugyanis épp a kommunista vezető sebezhetetlenségét támasztotta alá, ami a propaganda ki is használt.

A világforradalom ugyan váratott magára, de a halál utolérte az államalapítót Lenin víziója azonban így is sorra kapta a pofonokat, előbb a breszt-litovszki békével, majd a lengyelek elleni háborúban elszenvedett vereséggel. Jóllehet Szovjet-Oroszország lehetőségeihez mérten támogatta a Kun Béláék által vezetett magyar Tanácsköztársaságot, a „dicsőséges 133 napot”, illetve a bajor tanácsköztársaságot is, de az 1921-es – lengyelekkel megkötött – rigai béke után bele kellett törődniük a „világforradalom” elhalasztásába.

Az 1922. december 30-án kikiáltott Szovjetunió rendszerének konszolidációjának idejére ugyanakkor az ötvenes évei elején járó politikus egészsége drasztikusan megromlott, amit későbbi életrajzírói Fanny Kaplan 1918 augusztusában elkövetett merényletére vezettek vissza.

A politikus 1922 májusában kapott először agyvérzést, a decemberben bekövetkező második roham után pedig úgy döntött, a konszolidálódó szocialista rendszer megőrzése érdekében visszavonul a hatalomból.

Jóllehet, a súlyos beteg Lenin hosszú ideig Trockijt tekintette örökösének, 1922 decemberében úgy döntött, hogy hatalmát Sztálinnak adja át, igaz, politikai végrendeletében figyelmeztette párttársait a grúz származású férfi kegyetlenségére és politikai ambícióira.

A férfi a visszavonulása után megkezdődő hatalmi harcokba ugyanakkor már nem tudott beleszólni, miután ugyanis bevonult egy Moszkva melletti szanatóriumba, 1923-ban újabb agyvérzést kapott, melynek következményeként megnémult és teljesen magatehetetlenné vált. Vlagyimir Iljics Uljanov végül 1924. január 21-én, egy negyedik roham során hunyt el.

Lenin halála után az általa megalapozott szovjet rendszer legfőbb szimbólumává vált; kultuszát kiválóan jelzi, hogy a halála után összeülő pártkongresszus a Vörös téren, egy mauzóleumban jelölte ki végső nyughelyét, ahol bebalzsamozott holtteste mindmáig megtekinthető.

Utódja, Joszif Visszarionovics Sztálin (eredeti nevén Dzsugasvili) az 1930-as évekre Leninre hivatkozva egy minden addiginál erőszakosabb diktatúrát és korlátlan személyi kultuszt épített ki és kiérdemelte a világtörténelem legnagyobb tömeggyilkosának aligha megtisztelő tisztjét.

Forrás: hirado.hu