A Márton-nap története
A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként.
A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.
Szent Márton kultusza a Pannónia területén már a honfoglalás előtt is virágzott. Szent István tisztelete jeléül a zászlaira a hadvezér Márton képét festette. A hagyomány szerint a szent egy álomban sietett a király és az ország védelmére. Így Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett. A pannonhalmi bencés apátság is Márton tiszteletére épült azon a helyen (Savaria Sicca), ahol az egyik hagyomány szerint a szent született. A legújabb kutatások viszont minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Márton szülővárosa Savaria, vagyis Szombathely.
Egy másik változat szerint ez a hagyomány a római időkre nyúlik vissza. November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja: megkóstolták az új bort és az új termés is kitartott bőven, így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol.A rómaiak Aesculapiust, az orvosistent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. (A madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.) A keresztény naptárban is ez alapján kapott helyet: a lúd római neve „avis Martis” (Mars isten madara); régi szófejtéssel „Márton madara”-ként ünnepelték, így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától. A reformációnak korában is folytatódott a hagyomány: a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a poharaikat ilyenkor.
Ha Márton-nap, akkor liba és újbor minden mennyiségben. Libavacsora, újborkóstolás és a kettő keresztmetszete: a legtöbb november 11-e körüli program e kettő köré épül, kiegészítve a Márton-napi hagyományismereti játékokkal, esetleg tollfosztással.
Márton-napkor ünnepelték az őszi munkák végét, az urak ilyenkor kifizették cselédeiket, akik bérük mellé alaposan felhizlalt libát is kaptak, amit ízesen elkészítettek, mellé pedig az adott évi szüretből származó újbort itták. Márton-naphoz számos hagyomány és babona kötődik.
„Varázserőt” tulajdonítottak Szent Márton vesszejének: ezt a pásztorok adták az állataikat legelőn hizlaló gazdáknak, akik az ajándékba kapott köteggel megveregették állataikat, bízva abban, hogy jó lesz a következő évi szaporulat. A jószághoz kötődik az egyes területeken elterjedt babona, miszerint aki Márton-napján mos vagy tereget, keresztet vethet a jószágra.
A libafogyasztással kapcsolatban is számos babona élt és él mai is. Az egyik szerint, ha valaki nem eszik libát Márton-napon, egész évben koplalni fog. A népi időjárásjelzés szerint, ha november 11-én kemény fagy van, akkor karácsonykor enyhe lesz az idő. „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” Ha viszont jó az idő Márton napján, nagyon hideg lesz a tél. „Ha jókedvű Márton, kemény tél lesz, borús Márton, borongós tél” – szól a népi bölcsesség. Aki pedig november 11-én éjjel álmodik, boldog lesz – így tartották.
forrás:hvg.hu