A posztok megszerzése helyett a magyarság számára fontos programok végrehajtása a KMKSZ célja
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alapszervezeti elnökeinek hagyományos, év végi, kétnapos konferenciáját idén november 7–8-án tartották meg, immár sorozatban harmadik éve az Aknaszlatinai Szpeleocentr üdülőben.
A konferencián értékelték az önkormányzati választások eredményeit, elfogadták a Szövetség megyei tanácsi frakciójának minimumprogramját, egyeztettek a koalíciós tárgyalások kérdésében, és értékelték a KMKSZ elmúlt évi tevékenységét. A fórumon részt vevő alapszervezeti elnökök és választmányi tagok végül a kulturális szövetség idei és a jövő évre tervezett rendezvényeiről egyeztettek.
A konferenciát Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke nyitotta meg, aki ismertette a napirendet és köszöntötte a rendezvény vendégeit, Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzult, Szakács Zoltánt, a beregszászi konzulátus külgazdasági attaséját, valamint Varga Ferenc ungvári magyar konzult.

Brenzovics László elnöki beszámolója elején köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a KMKSZ kampányában, és azoknak, akik a magyar listára szavaztak. „Ezzel mindannyian hozzájárultak ahhoz, hogy a mai napon ilyen szép eredménynek tudjunk örülni. Szép eredménynek, amely rendkívül nehéz körülmények között született meg. Tudjuk, milyen nehéz helyzetben van a kárpátaljai magyarság, mennyire felgyorsult az elvándorlás. Tudjuk azt is, hogy az ukrajnai gazdasági válság, az országban tapasztalható politikai és háborús viszonyok miatt milyen elkeseredettek és reménytelenek az emberek, azonban ennek ellenére az utóbbi időszak legjobb választási eredményét sikerült elérnünk.” Brenzovics László kijelentette: „Az állam, és annak szervei nem akarták a KMKSZ sikerét. A háttérben igen komoly küzdelem folyt az utolsó pillanatig azért, hogy egyáltalán indulni tudjunk a választásokon. A körzeteket is úgy igyekeztek kialakítani, hogy az ne legyen előnyös a számunkra.”
A KMKSZ elnöke szerint a választási siker a szövetség 1989-től különféle körülmények között, a kárpátaljai magyarság érdekében végzett kitartó munkájának az eredménye. A KMKSZ-szel szemben van egyfajta bizalom mind az itt élő magyarság döntő többsége, mind az anyaország részéről. Hozzájárultak a választási sikerhez Brenzovics szerint a Magyarország segítségével megvalósított sikeres programok is, kezdve a Keleti Partnerség programjától a KMKSZ Jótékonysági Alapítványán keresztül eljuttatott támogatásokig, amelyeket a magyar kormány folyósít, azonban a KMKSZ kérésére és annak szervezésében.
Brenzovics László szerint „nyilvánvalóan hozzájárult a választási sikerhez a magyar szervezetek összefogása is megyei és városi szinten, ennek köszönhetően sikerült a kitűzött célokat elérni.” Elmondta továbbá, hogy változóban van a KMKSZ szavazóbázisa is, hisz egyre nagyobb arányban szavaznak a magyar listára a nagyvárosokban. Több mint 2000-en szavaztak a KMKSZ-re Ungváron és Munkácson is, de teljesen meglepő a magyar listára leadott 1300 szavazat Huszt városában és olyan helyeken, ahol korábban nem is kapott a KMKSZ szavazatokat. Hatott a választási eredményre a történelmi egyházakkal való együttműködés is, ennek is köszönhető, hogy a kárpátaljai magyarság nagyobb arányban vett részt a választásokon, mint a megyei átlag. A szövetség elnöke elmondta, hogy a választások eredménye a jelenlegi hatalmat meglepte, és ennek következtében kialakult egy új helyzet, amelyben a magyar szövetségnek bölcsen kell eljárnia. Minden tanácsban koalíciós kényszer van, mindenütt más szereplőkkel. Ezeken a koalíciós tárgyalásokon a KMKSZ meghatározó politikai erő, amely megpróbál elvszerűen politizálni a kárpátaljai magyarság és Kárpátalja érdekei mentén. „Bennünket nem a posztok érdekelnek, hanem az, hogy a megye, a járások és városok működőképesek legyenek, és a kárpátaljai magyarság tudja a saját érdekeit érvényesíteni. A kárpátaljai magyarságnak nincsenek se barátai, se ellenségei; érdekei vannak, amelyeket a jelenlegi körülmények között is képviselni fogunk” – jelentette ki a Szövetség elnöke.
A hozzászólók beszámoltak egyes ukrán pártok szavazatvásárlásairól, aminek kapcsán Brenzovics László elmondta, hogy ez nem csak a választási eredményeket torzítja, ez az egyik oka annak, hogy az ország ott tart, ahol tart.
Gulácsy Géza, a KMKSZ Jótékonysági Alapítványának vezetője beszámolt a magyarországi támogatási programok lebonyolításáról. Egészében nyolc támogatási program fut az alapítványon keresztül. Jelenleg is folyik az egészségügyi dolgozók és a művészeti és zeneiskolák dolgozóinak támogatásával kapcsolatos pályázati folyamat. Jelentős segítséget jelent a KMKSZ vízumajánlási programja a kárpátaljai magyaroknak, illetve nagy segítség még a közintézményeink épületeinek felújítását célzó Keleti Partnerség programja.
Mester András, a KMKSZ önkormányzati titkára részletesen beszámolt a magyarországi önkormányzatok támogatási programjáról, amelyet az erőfeszítések ellenére – sajnos – nem sikerült megfelelően koordinálni. Ugyanakkor a KMKSZ adatbázisa igyekszik orientálni és tájékoztatni a magyarországi adományozó önkormányzatokat.
A fórum alapként jóváhagyta a Gulácsy Géza alelnök által javasolt frakciószabályzatot, amelyet el kell fogadniuk a Szövetség megválasztott képviselőinek.
Barta József alelnök, megyei listavezető megköszönte a szavazatokat, majd felolvasta a KMKSZ és az UMDSZ vezetői által összeállított közös minimumprogramot, melyet a jelenlévők egyhangúlag támogattak. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke javasolta, hogy a programba kerüljön be a szórványmagyarság támogatásának az ügye is. Az elfogadott minimumprogram jelenti a tárgyalási alapot a koalíciós tárgyalások során.
Molnár László, a KMKSZ kulturális titkára ismertette a KMKSZ idei évre tervezett programjait.
A rendezvény végén a Szövetség elnöke köszöntötte a Szerednyén megalakult új KMKSZ-alapszervezet elnökét, Bagura Mariannát.
Az alapszervezeti elnökök fóruma után a KMKSZ választmányi gyűlésére került sor, ahol egyperces csenddel emlékeztek a Választmány nemrég elhunyt tagjára, id. Sari Józsefre. A Választmány döntött arról, hogy a Szövetség alapszervezeteinek közgyűléseit 2016. január 18. és március 7. között bonyolítják le, a középszintű gyűlésekre március 12. és 20. között kerül majd sor, a megyei közgyűlés pedig április másodikán lesz Beregszászban. A Választmány jóváhagyta a KMKSZ jövő évre tervezett rendezvényeinek listáját, végül nyilatkozatot fogadtak el.
Badó Zsolt
