A XXI. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetem záró napja

A Felsőszinevéren megrendezett tábor utolsó napján, július 6-án elsőként a média került középpontba.

A moderátor Farkas Attila, az MTVA – Hírigazgatóság – Hírügynökségi Irodájának tartalomelemzője volt. Vígh Zoltán, az MTVA digitális átállás koordinátora prezentációjában a magyarországi műsorszolgáltatást érintő változásokról, vagyis az esedékes digitális átállásról beszélt. Mint mondta, 2015. június 17-ei határidőben állapították meg az átállást a különböző országokban, amikorra az analóg adások is megszűnnek. Magyarországnak ez év július 31. és október 31. között kell megejtenie az átállást. Ez két részben történik majd: Október 31-től mi, határon túli magyarok is csak set top box készülék vásárlásával láthatjuk a különböző csatornákat. A digitális átállással több csatorna áll majd rendelkezésünkre jobb képi és hangi minőséggel, amelyeket akár több nyelven is nézhetünk, kiskorúakra való tekintettel is a PIN kóddal beállítható gyermekzárnak köszönhetően. Kulin Zoltán, a Kárpátaljai Megyei RTV vezérigazgató-helyettese a kárpátaljai magyar médiák helyzetéről beszélt. Ebből megtudhattuk, hogy a Tisza-1 Televízió már műholdon keresztül is fogható számunkra, de a digitális átállás után DVBT-2, MPEG 4 set top box vásárlásával akár digitális rendszer által is nézhető lesz. Barlay Tamás, a Kós Károly Kollégium alelnöke a 2012 augusztusában megalakult kollégium szerepét és tevékenységét mutatta be. Elmondta, hogy legfontosabb feladatuk egy összevont médiahálózat kiépítése. A tudósítóhálózat megteremtéséhez szakmai továbbképzéseket szerveznek, amelyeknek a Felvidéken tartott részére a kárpátaljaiakat is meghívták. Havasi János, a Kollégium határon túli különmegbízottja az MTVA megalakulásának okait és annak szerepét ismertette. szinever.zaronap.1JPGSzubjektív véleményét kifejezve elmondta annak negatívumait is.
Délután a májusban elsőként a Rákóczi-főiskolán bemutatott Ott a messzi Donnál… című dokumentumfilmet ismerhették meg a jelenlévők, amely az 1942-ben 2. magyar hadsereg néven ismert magyar katonák doni tragédiáját tárja elénk. Molnár D. Erzsébet, a Lehoczky Tivadar Intézet kutató történésze közreműködésével a film vetítése után annak készítői – Debreceni Mihály (szerkesztő), Litauszki János (rendező), B. Stenge Csaba (hadtörténész) – és Havasi János beszéltek a dokumentumfilm keletkezéséről, körülményeiről. Utóbbitól megtudhattuk, hogy a Don-kanyar családjának része, hiszen édesanyja első férje itt tűnt el. A film operatőre, Kele Andor baleset miatt nem lehetett jelen az eseményen. Litauszki János felhívta a figyelmet arra, hogy a film a vizualitáson felnövekvő generációt – a történelemkönyvektől talán közelebbről – is megszólítja a témát illetően, hiszen átélhető emberi sorsokon keresztül mutatja be az eseményeket. Ezért B. Stenge Csabának köszönhetően a film már YouToube-on keresztül is elérhetővé vált.
szinever.zaronap.2JPGOrosz Ildikó a film és a fórumbeszélgetés után a tábor hivatalos részének lezárásaként megköszönte a jelenlévők és előadók részvételét, akik hozzájárultak a tábor szellemi műhellyé alakulásához. Ezt követően pedig mindenki szabadon kirándulhatott a közeli Szinevéri-tóhoz, vagy sétálhatott, gyönyörködve a nem mindennapi táj szépségében. Este közös énekszóval, beszélgetésekkel, szalonnasütéssel kísért tábortűznél ért véget a 21. alkalommal is „jó szerencsével” lezajlott nyári szabadegyetem.

A szabadegyetem első napja ITT.
A szabadegyetem második napja ITT.

Kárpátalja.ma