Az ellenzék Janukovicsot óhajtja

Múlt csütörtökön az ellenzék, elsősorban a Batykivscsina frakciójának képviselői ismét blokkolták a Legfelsőbb Tanács munkáját. Az ellenzéki képviselők ezúttal azért „sértődtek meg” – amint a hatalompárt fogalmazott –, mert Viktor Janukovics elnök nem volt hajlandó személyesen megjelenni a parlamentben, hogy elmondja szokásos helyzetértékelő beszédét, csupán jelentésének kéziratát küldte meg a honatyáknak.

A blokád addig fog tartani, közölték az ellenzéki pártnál, míg az elnök tiszteletét nem teszi a Legfelsőbb Tanácsban. A képviselők Janukovics személyes megjelenésén kívül követelik, hogy ismét tűzzék napirendre a megismételt képviselőválasztás kiírásának kérdését abban az öt választókerületben, ahol a Központi Választási Bizottság a múlt októberi parlamenti választásokat követően megsemmisítette a szavazás eredményét. Ugyancsak tárgyalna az ellenzék az évek óta halogatott kijevi polgármester-választás kiírásáról, továbbá szeretnék elérni a szavazás megismétlését a kettős adózás elkerüléséről és a még a Szovjetunió és Ciprus között kötött megállapodás felmondásáról.

Az utóbbi kérdésről múlt szerdán tartott szavazáson csupán az ellenzék támogatta a megállapodás felmondására vonatkozó törvényjavaslatot, holott mint Volodimir Javorivszkij, a Batykivscsina képviselője hangsúlyozta, a megállapodás változatlanul él, s élnek is vele. „Ciprus bankjain keresztül szivárgott át szinte minden megszerzett vagyon” – fogalmazott.

A pravda.com.ua ezzel kapcsolatban megjegyzi: 2013 első negyedévében ciprusi befektetők 17,692 milliárd dollárt invesztáltak közvetlenül Ukrajnába. Ugyanakkor Ukrajnából 6,5 milliárd dollárt invesztáltak a világ 49 országába, amelynek döntő hányada (89,2 százalék) Ciprusra irányult.

A hatalompárt, a Régiók Pártja (PR) ezúttal nem folyamodott erőszakhoz a szószék és az elnöki emelvény „felszabadítása” érdekében, hanem mindjárt megkezdte az aláírásgyűjtést a képviselői körében a Legfelsőbb Tanács soron kívüli plenáris ülésének összehívása érdekében, s nem zárták ki, hogy a tanácskozást ismét „házon kívül”, azaz nem a parlament épületében fogják megtartani, amennyiben nem sikerül kiegyezni az ellenzékkel. A Batykivscsina részéről kilátásba helyezték, hogy ebben az esetben követik a hatalompártot, hogy „ellenőrizzék”, megvan-e a döntéshozatalhoz szükséges kvórum a törvényhozáson kívüli ülésen. Végül azonban a PR elállt a szándékától, így múlt pénteken sem folyt érdemi törvényhozói munka a parlamentben, e héten pedig a tervek szerint nem ül össze a törvényhozás, nem tartanak plenáris ülést.

szcs
Kárpátalja hetilap