Egy község, mely szinte teljesen összenőtt Homokkal

A megyeközponttól délre hat, etnikailag vegyes lakosságú község – Botfalva, Ungtarnóc, Sislóc, Koncháza, Homok, Ketergény, Minaj és Kincses – által alkotott sáv illeszkedik az ungvári járási magyar– ukrán nyelvhatárba. Közülük a homoki központú közös községi tanács irányítása alá tartozik Minaj, Ketergény, valamint a megyeszékhelytől hat kilométerre eső s Homokkal már szinte teljesen összenőtt Koncháza is, melynek 1596 fős lakosságának mintegy harmada magyar anyanyelvű.
Hét, egymásra épülő évszázad
A krónikákban 1348-ban tűnik fel a község, akkor még Kecsefölde néven, Kecsefelde alakban, 1415-ben azonban már Koncházaként tesznek említést a faluról, mely a középkorban, sőt az újkor elején is a Konczházy család birtoka volt. Az 1526-os mohácsi vészt követően, amikor a török, valamint a Habsburg-seregek szinte egymással versenyezve pusztították Magyarországot, Koncháza fejlődését ellehetetlenítették a császári csapatok gyakori átvonulásai és az ezekkel együttjáró prédálások, valamint a többször is megismétlődő pestisjárványok, mely utóbbiak újra és újra megtizedelték a lakosságot. A XVI. század derekán szinte csak a Konczházy családból kikerülő birtokosok uralták a községet. 1582-ben azonban az Ungvár és Nevicke erősségét uraló Homonnay Drugeth családra szállt át a falu tulajdonjoga, a község pedig az ungvári várbirtok részévé vált. 1691-ben a török elleni háborúkban szerzett érdemeiért grófi rangra emelt, amellett örökös ungi főispáni címet nyert Bercsényi Miklós lett Ungvár új ura s így az akkor még igen kicsiny helység tulajdonosa is. Majd miután a Rákóczi-szabadságharc egyik legfőbb vezetője 1711-ben emigrációba vonult, Koncháza – több más Ung-vidéki településsel együtt – császári-királyi kamarai igazgatás alá került. A békésebb idők eljövetelével a népesség gyarapodni kezdett, 1833-ban 365-en, 1910-ben pedig már 531-en lakták a települést, ám a XX. század következő három évtizedében a lélekszám növekedése leállt. 1944-ben pedig a szovjet katonai hatóságok 40 magyar férfit hurcoltattak el a faluból, akik közül 11-en a deportálás során, illetve a kényszermunkatáborokban fejezték be földi életüket.
A görög katolikus templomot a felekezet felszámolását követően elkobozta a szovjethatalom, s csak a görög katolikus egyház újjászületése után, az 1990-es évek elején kapta vissza az épületet az újraalakult helybeli gyülekezet. A koncházai római katolikusok számára a görög katolikus templom bezárásáig a fent említett szentegyházban tartották meg a miséket, majd a hívek évtizedekig felekezetük homoki, illetve ungvári templomában vettek részt a szertartásokon. Közben az 1970-es években tető alá került a két tannyelvű, ukrán és magyar tagozattal rendelkező általános iskola új otthona, az oktatási intézmény régi épülete pedig hosszú ideig üresen állt. A rendszerváltást követően azonban az ingatlan a római katolikus egyházközség birtokába került, mely templommá alakította át azt. A szentegyház létrehozását a néhai Károlyi Lajos mezőkaszonyi plébános kezdeményezte, a munkálatokat pedig a néhai Nagy József helybeli római katolikus hívő irányította, aki az egyházközség gondnoka lett.
Akit fenyegetéssel kény­szerí­tettek be a kolhozba
A község legidősebb magyar lakosa Póriska Margit, a legidősebb magyar férfilakos pedig Kovács Gyula.
– 1925. március 6-án, a szüleim egyetlen fiaként láttam meg a napvilágot ezen a régi portán – már a nagyapám is itt született –, s csak egy lánytestvérem volt, aki 24 évesen baleset áldozata lett. Édesapámék ötköblös földdel rendelkeztek, ami húsz hektárnak felel meg, de emellett erdőrészük is volt a ma Szlovákiához tartozó Alsóhalason, valamint a koncházai erdőben, ám a kivágott fákat csak saját részünkre használtuk fel – indítja beszélgetésünket az idős bácsika. – Az édesapám többféle háziállat értékesítéséből tartotta fenn a családját: a lovakat a csehszlovák, majd 1938 után a magyar állam vásárolta fel a hadsereg számára, emellett 3-4 éves tinókat adott el a vágóhidaknak, míg több hízót a falvakat járó kereskedők, nemegy csikót és tehenet pedig helybeli vagy környékbeli gazdák vettek meg. A háború kitörését követően édesapámat is behívták katonának, s akkor is a fronton volt, amikor 1944 őszén az oroszok bevonultak a falunkba. A németek harc nélkül feladták a községünket, de befészkelték magukat a sislóci erdőbe, ahol jó ideig dúlt a harc a két hadsereg egységei között. A szovjetek megfigyelőállást alakítottak ki a görög katolikus templom harangtornyában, ám a németek tudomást szereztek róla, ezért aknavetővel kezdték lőni a tornyot, aminek következtében a templom súlyosan megsérült.
A szovjetek minket, fiatal fiúkat jó egynéhány éjszaka kiparancsoltak a frontra, hogy lövészárkokat ássunk a számukra. Egy nap pedig néhány orosz közkatona jött fel a telkünkre, egyszerűen elvitték a lovainkat, s még szerencse, hogy arra járt egy emberséges tiszt, aki rájuk szólt, hogy hozzák vissza az állatainkat. A szekerünket azonban elkobozta az ellenséges hadsereg.
Mivel az édesapám hosszú éveket húzott le a szovjet hadifogolytáborban, a háború után én lettem a gazda, (a Gulagra, szerencsére, nem hurcoltak el), s a kolhozosításkor is engem rendeltek fel a községházára, hogy lépjek be a „közösbe”. Én, persze, ellenkeztem, mire a kollektivizálást lebonyolító szovjet megbízott elővette a pisztolyát, letette az asztalra, és megfenyegetett, hogy csak akkor enged el élve, ha aláírok. Így mit volt mit tenni, beléptem a kollektív gazdaságba, s ott dolgoztam a nyugdíjba vonulásomig.
A földtől az ungvári kisvállalatokig
2000 tavaszán felbomlott a kolhoz, s földjeit 2,7 hektárjával osztották szét a volt tagok között. A parcellák jelentős részét a Vatra Mezőgazdasági Vállalat vette bérbe, s csak kevesen művelik meg maguk a földjüket, mivel kevés mezőgazdasági gép van a gazdák birtokában. A kistermelők disznót, tehenet adnak el az Ungvárról kiszálló henteseknek, s aprójószágot, gyümölcsöket, zöldségféléket (sárgarépát, petrezselymet, karalábét, káposztát, paradicsomot) bocsátanak áruba az ungvári piacokon. A tehéntartó gazdák pedig vagy a közeli város piacaira szállítják be a tejet és a tejtermékeket, vagy a megyeközpontból kiutazó kuncsaftjaik vásárolják meg azokat. Az 1970-es évek elején megnyitott, régebben sok koncházai lakosnak is kenyeret adó helybeli baromfitelep már évek óta nem üzemel. Akadnak, akik a környéken található, természetesen magánkézben lévő három nagy gyümölcsösben vállalnak munkát. A munkaképes lakosok egy része pedig a megyeközpontban helyezkedett el, zömmel kisvállalatoknál, bár vannak, akik a Jabil, illetve a Jadzaki cégnél dolgoznak.
KMKSZ-élet – kisebbségi körülmények között
– A KMKSZ Koncházai Alapszervezete 62 tagból áll – magyarázza Végső Sándor jelenlegi alapszervezeti elnök. – Részt vettünk s részt veszünk a Szövetség programjaiban. A megyeközpont közelsége folytán mi is a KMKSZ ungvári, központi március 15-i rendezvényén emlékezünk meg a magyar szabadság napjáról. Minden évben, a magyar kultúra napján csoportot szervezünk a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház ungvári fellépésének a megtekintésére, s tagjaink egy része a tiszaújlaki Turul-ünnepségre is elutazik. Tervbe van véve a teleház megnyitása, az idén tavasszal pedig pályázatot nyújtottunk be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez, hogy játszótéri elemekkel gazdagítsuk a helybeli óvodát, melyben tavaly megnyílt a magyar csoport. Vass Zsuzsa óvónő jelenleg 22 gyermekkel foglalkozik.
Amikor 1984-ben Koncházára költöztem, a lakosság mintegy 70 százaléka még magyar volt, de azóta kb. 30 százalékra csökkent az arányuk. Korábban körzeti orvosi rendelő működött a faluban, mely a koncházaiakon kívül Minaj, Ketergény és Homok betegeit is fogadta, de ma már mindegyik községben önálló családorvosi rendelő található.
Női ének- és tánccsoport – férfi szólóénekessel
– 2010-ben megalakult a „Csillag” Női Ének- és Tánccsoport – tájékoztat Kiss Ibolya, a műkedvelő együttes vezetője. – Húsz tagunk van, többségükben – hozzám hasonlóan – középkorú hölgyek, de fiatalokat is igyekszünk bevonni, a szólóénekesünk pedig egy 17 éves fiatalember, Milyó István. Népdalokat, csárdást, cigánytáncot adunk elő, fellépünk a helyben és a környező községekben megrendezett falunapokon, most, júliusban a magyarországi, nyírtasi falunapon is lesz egy vendégszereplésünk, s tervezzük, hogy még az idén a szlovákiai Szobráncra is ellátogatunk. A fellépőruháinkat egy helybeli vállalkozó támogatásának köszönhetően varrattuk meg. Gondot jelent, hogy jelenleg még csak egy kicsiny helyiségben tarthatjuk meg a próbáinkat az átépítés alatt álló helyi művelődési házban, de reméljük, hogy a munkálatok befejezése után egy megfelelőbb, tágasabb helyiségben jöhetünk majd össze.
Két kis egyházközség
A Koncházai Római Katolikus Egyházközség mintegy 160 tagból áll – fejti ki Pohareczky Róbert koncházai plébános. – 1992-ben felszentelték a templomot, mely a Szűz Mária Királynő titulust viseli. Heti három alkalommal tartok szentmisét a templomban, a hittanórákra pedig a hittanteremben kerül sor. Az idén hat elsőáldozó volt. Templomunk búcsújára a koncházai híveken kívül Ungvárról és a környékbeli falvakból is jönnek résztvevők. Emellett zarándoklatokat szervezünk kegyhelyekre és más templombúcsúkra.
A koncházai görög katolikus templom a XIX. század végén épült, és 1904-ben szentelték fel – mutatja be a gyülekezetet az egyházi szolgálatokat Koncházán is elvégző Ábrány Krisztián sislóci parochus. – Az 1944 októberében a térségben dúló harcok során a templom északi falát – ahol a harangtorony is található – teljesen szétlőtték. A kolhozosítás után pedig a kommunisták háromszintes terményraktárrá alakították át a szentegyház belsejét, majd 1956-ban lebontották a tornyot. A rendszerváltást követően a hívek – magyarok és ukránok egyaránt – tehetségükhöz képest elkezdték szépíteni a templomot. Bevezették a központi fűtést, kicserélték a tetőszerkezetet, felújították az északi falat, újjáépítették a harangtornyot, bevakolták a külső falakat. Elkészült az ikonosztázion. A hívek kerítést emeltek a templom köré, a szentegyház környékét megtisztították, s lehetőségeikhez képest megszépítették. A munkálatok nagy részét önkéntes alapon, térítésmentesen, önerőből végezték el. Míg a környék vállalkozóinak a felajánlásaiból újakra cserélték a régi ablakokat. Nemsokára – egy-két hét múlva – megkezdjük a templom belső felújítását.
A régi parókiát nem kapta vissza az egyházközség, mely korábban önálló volt, jelenleg viszont a Sislóci Görög Katolikus Egyházközség filiája. Jelenleg 30 magyar és 130 ukrán, ruszin hívünk van, s etnikumközi vegyes házasságok is köttetnek. Az egyházi ünnepeket a julián, illetve a gregorián naptár szerint tartjuk meg, az ünnepi szertartások többnyire kétnyelvűek, a vasárnapi szent liturgiát pedig mindig két nyelven, magyarul és ószlávul tartom meg. A hittanosok között is többségben vannak az ukránok, az idén három ukrán és egy magyar elsőáldozónk volt. Kirándulásokat is bonyolítunk le a gyermekek és a felnőttek számára. S évente több gyűjtést szervezünk, támogatásban részesítjük például a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumot, valamint az Ungvári Romzsa Tódor Görög Katolikus Papi Szemináriumot.
A két magyar történelmi egyházközség mellett pedig a pravoszlávok templomának a felépítése is hamarosan befejeződik.