Egyre több ország áll ki Ukrajna szuverenitásának megóvásáért

Március 1-jén Barack Obama amerikai elnök másfél órás telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz államfővel, melynek során Ukrajna szuverenitásának megsértésével vádolta Oroszországot.

Az ukrajnai helyzet miatt az USA, majd Kanada is elutasította a Szocsiban tervezett G8-csúcstalálkozón való részvételt. Később Laurent Fabius francia külügyminiszter bejelentette, hogy leállították az előkészületeket, mivel a csúcstalálkozó ilyen körülmények között nem valósulhat meg.
Március 2-án rendkívüli ülést tartott az ukrajnai események miatt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Bécsben.
Kanada és Nagy-Britannia visszahívta nagykövetét Moszkvából. Ha a diplomáciai lépések nem járnak sikerrel, Oroszországra nemzetközi elszigeteltség és gazdasági megszorítások várnak.
A nyugati országok felhívására és fenyegetésére Moszkva eddig nem reagált.
– Oroszország a kijeviekkel együtt „elhatárolódik a radikálisoktól” – mondta Vitalij Csurkin orosz ENSZ-nagykövet.
Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter és Angela Merkel kancellár arra szólította fel Oroszországot, hogy ne fenyegesse Ukrajna szuverenitását. Később Lengyelország is a támogatásáról biztosította Ukrajnát.
John Kerry amerikai államtitkár bejelentette, hogy országuk és partnereik megfontolják Oroszország pénzeszközeinek teljes befagyasztását, állampolgárai számára pedig vízumkorlátozást vezethetnek be Európába, az Egyesült Államokba és más országokba való utazásuk esetén.
Rendkívüli ülést tartottak Brüsszelben az ENSZ védelmi miniszterei.
– Oroszországnak abba kell hagynia a katonai tevékenységet és a fenyegetéseket – mondta Anders Fogh Rasmussen ENSZ-főtitkár.
Március 3-án Brüsszelben üléseznek az Európai Unió külügyminiszterei, továbbá sürgősen összehívják az ENSZ Biztonsági Tanácsát is New Yorkban.

A tsn.ua nyomán.