Falu a Vérkénél

A Beregardótól északnyugat felé kanyargó Vérke partján, hét kilométerre a járási központtól fehér leplével borítja be a tél a 816 lakost számláló Balazsért. A Beregszász–Nagydobrony–Csap útvonal részét képező főutcán csak a kipufogócsöveikből halvány gázfelhőket eregető gépjárművek motorzúgása töri meg a februári csendet, míg a mellékutcákban csupán a kisszámú járókelők csizmatalpai alatt összepréselődő hó ropogása lop hangot a község nagy részét megülő némaságba. A hideg idő házaikba szorítja a tavaszra váró embereket.

Hat évszázad

A községről – Balasey néven – elsőként egy 1323-ban keltezett okiratban olvashatunk. A falu földesurai az első évszázadokban a Káta nemzetségből kerültek ki, s az 1400-as években felépült a falu első kőtemploma, ám ez egy későbbi tűzvészben teljesen megsemmisült. Balazsér is megszenvedte a XVI. század háborús pusztításait: 1566-ban krími tatárok, a következő esztendőben pedig császári hadak dúlták fel. Közben a hitújítás is elérte a települést, melynek lakossága 1558-ban reformátussá lett. A helybeli protestáns gyülekezet a XVII. századtól egészen a múlt század utolsó évtizedéig a szomszédos Jánosi leányegyházaként működött, s a hívek az ősi templom elpusztulása után sokáig csak egy fából egyberótt szentegyházban imádták az Istent. 1911-ben azonban ez az épület is a tűz martaléka lett, s a hitközség tagjai attól fogva a református elemi iskolában gyűltek egybe az istentiszteletek alkalmából. A II. világháború után a szovjethatalom államosította az egyházi tanintézményt, így a hívek évtizedekig felekezetük nagybégányi templomát keresték fel vasárnaponként, illetve az ünnepek idején. 1992 és 1993 folyamán viszont – önerőből, illetve holland támogatással – tető alá hozták új templomukat, s a gyülekezet önálló anyaegyházzá vált.

A XVII. században görög katolikusok is kezdtek betelepülni a községbe, s 1897-re felépítették Szent Péter és Szent Pál főapostolok tiszteletére szentelt templomukat. Az I. világháborúban 50 helybeli katona esett el, 1944-ben pedig félszáz férfit hurcoltak el a Gulagra, akik közül 23 személlyel végzett az éhség, a kimerítő munka, valamint a betegségek sora. 1967-ig a falu önálló községi tanáccsal rendelkezett, ma pedig Jánosi társközsége.

„Mindenünkből kiettek, kiittak minket az orosz katonák”

– 1930-ban láttam meg a napvilágot szüleim második gyermekeként (hatan voltunk testvérek, s még öten élünk) – meséli Béres Ferenc, Balazsér legidősebb lakosa. – Édesapám, a néhai Béres Ferenc mind a két világháborúban részt vett. Az első világégésben előbb az Erdélyre rátörő román csapatok ellen vetették be, majd 1918 tavaszán, miután Szovjet-Oroszország különbékét kötött a Központi Hatalmakkal, a németekkel szövetségben álló osztrák–magyar hadsereg katonájaként vett részt Ukrajna megszállásában. Ősszel azután átdobták az olasz frontra, s ott érte meg a háború végét. Hazatért, családot alapított, s tíz hektár szántója megművelése mellett szőlészkedett is, 1200 tőkével rendelkezett a Nagybégányi-hegyen. 1938-ban a falu bírójaként üdvözölte a bevonuló magyar csapatokat – nyolcéves kisfiúként én is elkísértem szüleimet a felszabadítók fogadására –, majd csendőr lett. 1940-ben, a honvédegységeket kísérve, részt vett az észak-erdélyi és a székelyföldi bevonulásban, később pedig a mezőkaszonyi csendőrőrsön szolgált. A világháborús össze­omlás után hazajött, a szovjet katonai hatóságok kihallgatták, de szerencsére, nem ítélték el.

A háború idején a magyar hadsereg katonai repülőteret létesített Nagybégány mellett, melyet a szovjetek 1944 őszén elfoglaltak, a következő év márciusáig működtették, s falunk házaiban, köztük a miénkben is újabb és újabb ejtőernyősöket szállásoltak el, akiket erről a reptérről indítottak bevetéseikre. Míg nálunk voltak, feljártak a padlásra, lementek a pincébe, zabálták a sonkát, a szalonnát, a kolbászt, s vedelték a bort. Mindenünkből kiettek, kiittak minket az orosz katonák…

A berendezkedő szovjethatalom beszélgetőtársam családját is kuláklistára helyezte, s annyi termény beszolgáltatására kötelezték őket, amennyit meg sem bírtak termelni. Hogy túléljék a kegyetlen éveket, némi búzát – ládába zárva – veremben rejtettek el, s vásároltak is gabonát, hogy be tudják szolgáltatni a rájuk kirótt menynyiséget. Teljes anyagi csődbe jutottak, a kollektivizálás pedig megadta nekik a kegyelemdöfést… 1948-ban Béres Ferencet is el akarták hurcolni a Donyec-medencébe, de ő még egy közbeeső állomáson leóvakodott a fiatalembereket a bányavidékre szállító szerelvényről, majd tehervonatról tehervonatra kapaszkodva, hazaszökött, s hol az otthonukban, hol az egyik szomszédjuknál bujkált. Egy razzia során forró perceket élt át. Nem érkezett idejében elbújni a rejtekhelyén, ezért az udvarukon álló füstölőjükben a füstölnivalókat tartó rudak tetején húzta meg magát. Látta, miként nyit be a kis építménybe a milicista, s mint pásztázza végig azt a kézilámpájával, de szerencsére, nem vette észre a fiút. Majd a szökevények is amnesztiában részesültek, beszélgetőtársam az 1950-es években Beregszászban, a Szilhoztechnika cégnél helyezkedett el, s ott érte meg a nyugdíjas kort.

Miből élnek Balazséron?

A kommunista diktatúra enyhülésekor, 1989-ben megalakult Jánosi és Balazsér közös KMKSZ-alapszervezete (ennek tevékenységéről már írtam sorozatunk Jánosit bemutató részében – L. M.). A kolhoz felbomlásakor átlag 2,5-3 hektárnyi szántót kaptak a mezőgazdasági nagyüzem tagjai, s két farmergazdaság is működik a község területén, Pászka Józsefnek pedig hizlaldája is van.

– A fiatalság döntő többsége, valamint a középkorosztály több tagja viszont nem a földből él, hanem a beregszászi vállalatoknál dolgozik – tájékoztat Bajusz Ernő balazséri lakos, a KMKSZ Jánosi Alapszervezetének a titkára. – Tucatnyian Kijevben és az oroszországi Belgorodban, páran Magyarországon (elsősorban Budapesten), többen pedig a kárpátaljai építkezéseken vállalnak munkát, s csupán a lakosság egynegyédénél kevesebben foglalkoznak földműveléssel. Az utóbbiak fele saját gépparkkal rendelkezik, maga műveli meg a szántóját, a többiek viszont vagy bérbe adták parcelláikat a helybeli farmereknek, vagy parlagon hevertetik azokat. Aránylag sokan tartanak tehenet, s a tej piaci értékesítése mellett nem kevesen házhoz szállítják az árut a beregszászi megrendelőknek. Túróczi Sándor és Cserepes Elemér fóliaházas zöldségtermesztéssel foglalkozik, Csubir­ka Mihályék pedig virágot is termesztenek eladásra.

A falu számára nagy problémát jelent, hogy amióta nem működik a Beregszászi Víztisztító Állomás, a járási központ szennyvize megszűretlenül ömlik a Vérkébe, még télen is iszonyatos bűzt áraszt, s mivel a medret sem tisztítják, a rothadó vízinövények „illata” is rontja a levegő minőségét. S bár 1967-ig saját elemi iskolával is rendelkezett a község, a faluösszevonás óta a helybeli diákok többsége első osztálytól kezdve a közeli Jánosi középiskolájában tanul.

Egyházi élet

– A református gyülekezet 370 lelket számlál, évente 4-5 újszülött fejére hull alá a keresztvíz, s 5-6 hívünket temetem el – mutatja be az egyházközséget a Balazséron is szolgáló Szilágyi Károly gáti lelkipásztor. – A II. világháború után elvett parókiába az állam még a szovjet érában beköltöztetett egy családot, mely később eladta az ingatlant, s most magántulajdonban van. A rendszerváltás után az önkormányzat átadott a hitközségnek egy tanácsi tulajdonban lévő, leromlott állagú épületet, ám mivel az egyházközség kicsi, még csak a felét tudtuk – önerőből – felújítani, s gyülekezeti termet alakítottunk ki ott, ahová a fűtést is bevezettük. Most az istentiszteletek kivételével az említett helyiségben kerítünk sort az egyházi rendezvényekre. Hetente négyszer járok ki a községbe, megtartom a vasárnapi és a hétközi istentiszteletet, a felnőtt, illetve az ifjúsági bibliaórát. Míg a vasárnapi istentisztelettel azonos időben sorra kerülő gyermek-istentiszteletet, az Örömhír klub foglalkozásait, a házi bibliaórákat a helyben lakó vallástanárunk, valamint önkéntes szolgálattevők vezetik, addig a hittanórát egyedül a vallástanár tartja, melyen jelenleg 45 gyermek vesz részt. Diakóniai csoportot is alakítottunk, mely felkeresi, és lelki vigasz nyújtása mellett a gyülekezet által összegyűjtött adományokkal is támogatja fekvőbeteg hittestvéreinket. Részt veszünk az egyházkerület segélyakcióiban, s évente felváltva gyűjtünk élelmiszereket a Nagydobronyi, illetve a Nagyberegi Református Líceumnak.

Az újkorban a Pogány család birtokolta a községet, s kastélyt is emelt a faluban. A szovjetrendszer évtizedei alatt különböző állami intézmények működtek az épületben, mely az ezredfordulón a Beregi Református Egyházmegye tulajdonába került. 2001 óta minden nyáron itt rendezik meg az egyházmegyei ifjúsági tábort, majd az épület 2002-ben befejezett felújítása után a több mint százéves falak között megnyitották a Bétel Konferenciaközpontot (a héber „bétel” kifejezés magyar jelentése: az Isten háza). Presbiteri és nőszövetségi konferenciákat, hitoktató-továbbképzéseket, istentisztelettel záruló hitmélyítő evangelizációs heteket tartanak itt, s egyházkerületi zsinati értekezleteket is rendeztek már a központban. A 2006-os földrengés komoly károkat okozott, ám a javítási munkálatok során nemcsak helyreállították több helyiség megsérült mennyeze­tét, de korszerűsítették is a fűtést, valamint az elektromos vezetékek hálózatát.

– A Balazséri Görög Katolikus Egyházközség fennállása során szinte mindig a jánosi gyülekezet filiájaként működött, ma is leányegyháza, csak az 1936–1942-es, valamint az 1944–1949-es időszakban volt önálló anyaegyház – tájékoztat Egressy Miklós jánosi görög katolikus parochus. – A gyülekezettől a II. világháború után elvették mind az elemi iskolát, mind a kántortanítói lakást, melyeket, sajnos, nem kaptunk vissza. 2006-ban újakra cseréltük a templomi padokat, ám még ugyanabban az esztendőben földrengés rázta meg a falut, melynek során a templom is nagy károkat szenvedett, s csak a következő évben tudtunk sort keríteni a szükséges javításokra. A munkálatokat – akárcsak a padok cseréjét – önerőből, illetve szponzori adományok és pályázati pénzek felhasználásával végeztük el. Érdekesség, hogy a templom ikonosztázát Budapesten készítették el, 1912-ben.

A hittant a parochus oktatja a Jánosi Középiskolában, illetve a parókián (az utóbbi helyen azon balazséri diákok számára, akik nem Jánosiban végzik iskolai tanulmányaikat), s évente 35-40 gyermeket vezet be vallásuk világába. Az egyházközség 250-300 lélekből áll, tavaly három keresztelésre, két esketésre s ugyanennyi temetésre került sor. A karitatív munka keretében pénzt gyűjtenek a betegek gyógykezelésére, és támogatják a Karácsfalvi Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceumot. Péter, Pál napján templombúcsút rendeznek, melyen a helybeli gyülekezeti tagokon kívül részt vesznek a beregszászi, nagybégányi, jánosi és beregdédai hívek is.

Lajos Mihály

Kárpátalja