Fontos veszélyre figyelmeztetik a mentők a strandolókat

Noha a nyári meleg közepette aligha lehet kellemesebb helyet elképzelni a vízpartoknál, strandoknál, könnyen bajba kerülhetünk fürdőzés közben, ha óvatlanul vetjük magunkat a hűsítő habok közé.

„A meleg idő beköszöntével minden évben megnő a vízbefulladások és a strandra jellemző balesetek száma” – figyelmeztet vasárnapi Facebook-bejegyzésében az Országos Mentőszolgálat. Mint írják, éppen ezért a kikapcsolódás mellett is oda kell figyelnünk magunkra és a kisgyerekekre egyaránt.

A balesetek megelőzése érdekében a mentők az alábbiakat tanácsolják a fürdőzők számára.

  • Fejest ugrani minden esetben nagyin veszélyes, különösen akkor, ha nem ismerjük a víz mélységét. Minden évben előfordulnak halálos kimenetelű balesetek ilyen okból.
  • Gyermeket kizárólag felnőtt felügyelete mellett szabad víz közelébe engedni.
  • Mélyebb vízbe csak úszástudásunknak megfelelően merészkedjünk, és fontos, hogy ismerjük saját korlátainkat e téren.

Ha pedig megtörtént a baj, saját biztonságunkra is vigyázzunk, amikor a bajbajutott segítségére sietünk. Ha például mély vízből kell kimenteni valakit, inkább kérjük vízimentő segítségét. Egy fuldokló ember könnyen a segítségére érkező személyt is magával ránthatja a víz alá. Emellett a mentőszolgálat arra rámutat posztjában, hogy ha légzés-, keringésleállás esetén szükség lenne félautomata defibrillátor használatára, előtte szabadítsuk meg a bajbajutottat a vizes ruházattól, illetve töröljük szárazra a testét.

Forrás: hazipatika.com
Fotó: Tisza-tó Strand (Korábbi felvétel/Fotó: Ujvári László/termalfurdok.com)