Importált közutak a harmadik világból

A járási és a megyei illetékesek is, de leginkább a gépkocsivezetők panaszkodnak.
Ukrajna – így Kárpátalja – sok tekintetben a harmadik világ szintjén leledzik. Egyes városokban gazdátlan kutyák, sőt egész falkák kóborolnak az utcákon. Megannyi vasútállomás WC-nek titulált latrinája leírhatatlanul mocskos és hányingerkeltő, meleg időben pedig irtózatos bűzt áraszt. A várótermek túlnyomó többségét telente nyugodtan használhatnák hűtőháznak. Ami pedig a közutakat illeti, az országban új KRESZ-t vezethetnének be, melynek értelmében az évek óta javítatlan, gidres-gödrös útszakaszokon csak 10 km/h sebességgel haladhatnának a járművek, s kátyúveszélyre figyelmeztető útjelző táblákat helyezhetnének ki az adott szakaszok előtt. Úgysem képesek tisztességesen megjavítani az útvonalak nagy részét, a táblák kihelyezése kisebb összegbe kerülne, mint a gödrök trehányul elvégzett betömése, s ezzel a feladattal talán még meg is tudnának birkózni az illetékesek.

A Nagyszőlősi járás északnyugati szegletében hét községet – Tiszakeresztúrt, Puskinát, Salánkot, Verbőcöt, Feketepatakot, Egrest és Mátyfalvát (a két utolsó falut „mindössze” Verbőc felől) – lassan csak tankokkal, csapatszállító harci járművekkel és helikopterekkel lehet megközelíteni. A hozzájuk vezető mellékutak ugyanis már szinte járhatatlanok, az ott közlekedő gépkocsik kerékabroncsai, alvázai, alkatrészei – ha érző lények lennének – végigzokognák vagy végigüvöltenék az utazás, pontosabban a döcögés idejét. A gépkocsivezetők idegeit – a járművekhez hasonlóan – csakugyan megviselik a méretes kátyúk, kátyúsorozatok, melyek esős időben „az ezer tó országát” „varázsolják” kies szülőföldünkre. A gépjárművek több helyen csak lépésben haladnak, sőt meg-megállnak, miközben a sofőrök kétségbeesetten próbálják kikerülni a fekvőrendőrként kitűnően hasznosítható jókora gödröket, gödörcsoportokat, ráadásul az esetek jelentős hányadában teljesen sikertelenül, mert ha egy kátyút ki is kerülnek, két másikba beledöccennek. Egyes helyeken az útburkolat mellett haladnak, mert még az árokszélen is könnyebb a közlekedés, mint a felszaggatott burkolaton, s akad olyan szakasz is, ahol a kátyúk útszéltől útszélig sorakoznak, megakadályozva minden kikerülési kísérletet.

De miért nem javítják meg az utakat az illetékesek?

– Intézményünk a Kárpátaljai Megyei Közútkezelő Vállalat filiáléja – tájékoztat Vlagyimir Palcsej, a Nagyszőlősi Járási Közútkezelő Vállalat főmérnöke. – Mi csupán javasolhatjuk, mely útszakaszokat kellene megjavítani, a megyei intézmény dönt arról, hol végezzük el a munkálatokat, s finanszírozza azok elvégzését. Az összeget az Ukrán Állami Közútkezelő Ügynökség továbbítja az anyaintézményünknek, utóbbi pedig nekünk, ám csak a szükséges összegek 20–30 százalékát utalják ki számunkra. Ami a Nagyszőlősi járás északnyugati részét illeti, az idén 320 ezer hrivnyát kaptunk a Szőlősvégardótól a beregszászi járási Sárosoroszi felé vezető, Egrest, Verbőcöt és Puskinát érintő útvonal egy részének, nevezetesen a Szőlősvégardó—Egres szakasz javítására, konkrétan a gödrök eltüntetésére, amit el is végeztünk. Emellett feltöltöttük a gödröket a Nagyszőlős—Ilosva—Dolha útvonal járási határig terjedő részén, a Nagyszőlős—Nagykopány, a Nagyszőlős—Tekeháza—Nevetlenfalu, a Tiszaújlak—Tiszapéterfalva—Nevetlenfalu, a Tekeháza—Királyháza, valamint a Nagyszőlős—Sásvár—Fancsika útvonalakon. A Nagyszőlős—Beregszász főúthoz kapcsolódó, Tiszakeresztúron és Puskinán át Salánkra vivő mellékút javítását is minden évben javasoljuk, de az idén sem ennek, sem a Salánk—Feketepatak, sem a Verbőc—Mátyfalva szakasz javítására nem utaltak ki pénzt. Az említett főúttól Salánkra vezető úton utoljára 2010-ben, míg a Verbőc—Puskina szakaszon 2009-ben töltöttük fel a kátyúkat. A másik két mellékúton pedig már nagyon régen nem végeztünk javításokat.

– A megye útvonalainak összhossza 4340 kilométer. Ötszáz-hatszázmillió hrivnyára lenne szükségünk, hogy normálisan karbantarthassuk őket, ám az idén, október 29-ig csak százmilliót kaptunk az állami költségvetésből. Generáljavításokra pedig az utóbbi 2-3 évben egyáltalán nem utaltak ki pénzt, noha az utak 70-80 százaléka nagyjavításra szorul, minden esztendőben 280 kilométernyi útszakaszon kellene elvégezni a munkát. Itt jegyezném meg, hogy hatévente minden út közepes szintű javításra, 12 évente pedig generáljavításra, azaz teljes körű felújítása szorul – magyarázza Volodimir Tverdohlib, a Kárpátaljai Megyei Közútkezelő Vállalat igazgatóhelyettese. – A Nagyszőlősi Járási Közútkezelő Vállalatnak ebben az évben ötmillió hrivnyát adtunk. S miért csak ennyit? A Volóci és az Ökörmezői járásban még rosszabb az úthelyzet, mint a Nagyszőlősiben. Természetesen az utóbbi járás északnyugati részén lévő falvakhoz vezető mellékutakat is megjavítanánk, s ha kapunk rá pénzt, meg is tesszük.

Vajon milyen károkat okoznak a gépjárművekben a kátyús utak?

– Egy 12 éves Daewoo gépkocsival rendelkezem, évente ki kell cseréltetnem mind a négy lengéscsillapítót, félévente mind a négy gömbcsuklót, s esztendőnként ezer hrivnyának megfelelő forintot költök a megvásárlásukra és a beszereltetésükre, mivel Magyarországon olcsóbban jutok hozzájuk, mint itt, ráadásul a minőségük is jobb – fejti ki Balogh Ferenc tiszakeresztúri lakos. – Ha valaki belehajt egy nagy kátyúba, eltörhet a keréktengely, kettéhasadhat a gumiabroncs, s a legolcsóbb gumiabroncs darabja is 800 hrivnyába kerül. Éppen ezért igyekszem lassan, óvatosan haladni.
– Kisvállalkozóként a mikrobuszommal gyakran végighajtok a falunkból kivezető mellékutakon, s azt tapasztalom, hogy napról napra romlik az állaguk, már szinte járhatatlanok – panaszolja a salánki Kész Attila. – Az útviszonyok miatt újra és újra tönkremennek a gépjárművek futóművei, a gömbtámaszoktól a lengéscsillapítókig minden olyan alkatrész, melyek a jármű felfüggesztését szolgálják, s akkor még nem beszéltem a gumiabroncsokról. Évi három alkalommal kell kicseréltetnem a kormányösszekötőt, négyszer a lengéscsillapítókat és a négy gömbtámaszt, évente egyszer a keréktárcsákat, nagy átlagban kétszer a gumiabroncsokat, de megesett, hogy másfél hónap alatt hármat is meg kellett vásárolnom, hogy újakkal váltsam fel a tönkrement régieket. Az alváz is kopik, a kipufogócső leszakadhat, ami az én esetemben is többször megtörtént, az utóbbi tíz év alatt pedig háromszor kellett új keréktengellyel pótolnom az eltört korábbit, s megjegyezném, hogy jelenleg 1500 hrivnyába kerül egy tengely. Esztendőnként hat-hétezer hrivnyába kerül az alkatrészek beszerzése és beszereltetése. Egy jó minőségű gumiabroncs pedig 900-950 hrivnyába kerül, négy darab 3600-3800 hrivnyába, s mivel többnyire kétszer cseréltetem ki őket, évi átlagban 7200-7600 hrivnyát kell fizetnem értük. Tehát a tönkrement alkatrészek és gumiabroncsok pótlására minden évben minimum 8100-8550 hrivnyát kell költenem.
Ha innen, Salánkról Puskinán, Verbőcön, Egresen és Szőlősvégardón keresztül Nagyszőlősre utazom, a kátyúk miatt negyven percig kell vezetnem, pedig normális útviszonyok mellett 20 perc lenne a menetidő. S mindez azért van, mert rosszul tömik be a gödröket. Láttam már, hogy dolgoznak az útjavítók. A szomszédos országokban folyó javítások (a kátyúk eltüntetése) során előbb kitisztítják a gödrök fenekét, majd szurkot öntenek beléjük, s 10 cm vastag aszfaltréteg kerül a szurok fölé, az aszfalt összetapad a szurokkal, és a kátyú jó időre eltűnik. Nálunk viszont csak körülcsorgatják szurokkal a gödrök széleit, darált követ töltenek beléjük, hogy „takarékoskodjanak” a szurokkal, majd 2-3 cm vastag aszfaltréteggel fedik be a darált követ. Pedig a darált kő nem pótolja a szurkot. Amint az első nehezebb jármű végighalad a betömött gödrön, az aszfaltréteg meghasad, az eső beszivárog a kátyú belsejébe, a fagyos idő beálltával a jéggé fagyott víz szétrepeszti a darált követ, az úton haladó járművek pedig kiverik a követ a kátyúból…

Mit fűzhet mindehhez az újságíró? Talán csak annyit, hogy a kátyúk eltüntetése előtt azokat a hozzá nem értő vagy csak a saját érdekeikkel törődő politikusokat kellene eltüntetni a helyükről, akik miatt ez az ország nem tud egyről a kettőre jutni.