Ki okozott botrányt az MMA közgyűlésén?
– Kezdjük talán azzal, hogy mi az a Magyar Művészeti Akadémia?
– Nem sokkal a rendszerváltás után a Magyar Tudományos Akadémia mellett létrejött egy művészeti akadémia, amely Széchenyi István nevét vette fel, a SZIMA. Ebbe a szervezetbe azonban nem kerültek be azok a képző- és alkotóművészek, akik az alapítók szándéka szerint nem voltak kívánatosak. Ezért Makovecz Imre, a kiváló magyar építész 22 társával, magyar alkotóművészekkel 1992-ben létrehozta a Magyar Művészeti Akadémiát. Az akadémia egészen 2011 novemberéig egyesületként működött, amely a tagság anyagi hozzájárulásából tartotta fenn magát, hiszen komolyabb állami támogatásban nem részesült. Ugyanakkor igen neves művészek csatlakoztak az MMA-hoz. Hadd említsem meg az irodalmárok közül például Páskándi Géza, Gyurkovics Tibor nevét, bár ők már nincsenek közöttünk. Ők társaikkal együtt olyan emberek voltak, akik a magyar nemzet, a magyar kultúra hírnevét gyarapították a nagyvilágban. A határon túli magyar alkotók 2005 januárjától lehettek tagjai az MMA-nak, vagyis a 2004. decemberi népszavazás után, amelyen Magyarország polgárai távolmaradásukkal eléggé elítélhető módon úgy döntöttek, hogy a magyar Parlament ne alkosson törvényt a kettős állampolgárságról a határon túli magyarok számára. Talán szolidaritásból, talán kompenzációkeppen döntöttek úgy az MMA vezetői, hogy a jelesebb határon túli alkotókat is fel kell venni az akadémia soraiba. Kárpátaljáról ekkor vált az MMA tagjává az irodalmárok közül Füzesi Magda, Nagy Zoltán Mihály, s jómagam, képzőművészeink közül Erfán Ferenc, Tóth Lajos és Magyar László festőművészek, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának tagjai, valamint Horváth Anna keramikus, grafikus, s Vidnyánszky Attila rendező. Az MMA célkitűzései között szerepel többek között a magyar művészet, a magyar nemzettudat ápolása, a magyar művészet egységességének a hirdetése, amivel mi természetesen valamennyien egyetértettünk.
– Mi történt 2011 novemberében?
– Az MMA a kétharmados többséggel megválasztott Fidesz–KDNP-kormány támogatásával köztestületté lépett elő. Ez többek között azt is jelenti, hogy programjait támogatja az állam, tagjait erkölcsi s anyagi megbecsülésben részesíti, különböző állami díjakra, kitüntetésekre terjesztheti fel, azok különböző pályázatokon vehetnek részt. Miután Makovecz Imre, sajnos, már nincs közöttünk, az akadémia elnöke Fekete György lett. E köztestület közgyűlésére került sor december 15-én.
– Mi történt ezen a gyűlésen?
– Az előzményekről még tudni kell, hogy hetek óta tart már a szocialista-liberális sajtó offenzívája az akadémia ellen. Korábban, amíg nem volt köztestület, addig csak gúnyolódtak, élcelődtek rajta, lekezelően nyilatkoztak róla azok a művészek, akik nem tartoznak a soraiba. Tudjuk nagyon jól, hogy a társadalom megosztott, s ugyanígy a művészvilág is. Nagyon sokan kritizálják Fekete György vezetői stílusát belülről is, az akadémia tagjai közül. Azok, akik nem értenek egyet az akadémia minden döntésével, illetve akik éppen azt hozzák fel ellene, hogy a döntéseit nem egyezteti a tagsággal, sokszor a testület vezetésével sem. De meg tudom érteni, hogy most, amikor a jelenlegi kormánnyal együttműködve meg kellett alapoznia az akadémia működését, presztízsét, nem volt alkalma minden esetben megosztani a gondolatait és szándékait a testület vezetésével. Sok támadás érte az elnököt amiatt is, mert reagált azoknak az alkotóművészeknek a vádjaira, akik kívülről, sokszor Magyarországon kívülről igyekeznek támadni a nemzeti kormányt, s annak politikáját. Kritika érte a művészekhez való viszonyulását is. Nemcsak Fekete György személyét, hanem családi életét, munkásságát is kikezdték már, s a lemondását követelik. Nekem azonban az a véleményem, hogy nem is Fekete György a szálka a szocialista-liberális sajtó szemében, hanem maga az akadémia, éspedig azért, mert köztestületként működik, s tagjai anyagi juttatásban részesülnek. Ezért lett savanyú sokak számára az a bizonyos szőlőfürt, amelyet jelenleg az akadémia jelent.
– Ennek a tiltakozásnak, ellenkampánynak lehetett a része, hogy azok a bizonyos művészek és művészeti hallgatók betörtek az akadémia közgyűlésére, hogy kifeszíthessék a transzparensüket?
– Igen. Állítólag a tiltakozók valóban művészek voltak, bár furcsa, hogy erről nincs semmilyen információnk. Már kezdés előtt ott sorakoztak közvetlenül a terem bejáratánál, ahol a közgyűlést tartottuk. Szerintem önmagában az is abszurd, hogy egyáltalán feljöhettek. S ha már berontottak a terembe Balog Zoltán miniszter köszöntő beszéde után, miért szórtak röplapokat s ordítoztak? Miért nem mutatkoztak be, és mondták el, hogy kik ők, s mit akarnak?
– Mit ordítoztak?
– Azt ismételgették, hogy a művészet szabad. De ki meri ezt kétségbe vonni? Nincs senki az akadémián, aki ennek az ellenkezőjét állítaná.
– Mi történt ezután?
– Az elnöki emelvény előtt ordítozva kifeszítették a transzparensüket, amelyen az állt, hogy az akadémia kirekesztő, a művészet szabad. De senki sem magyarázta, indokolta meg, hogy ugyan kit rekeszt ki az akadémia?
– Talán nem vesz fel a soraiba minden jelentkezőt?
– Az akadémia tagsága meghívásos alapon formálódik. Azaz az MMA tagjai döntik el, hogy ki lehet tagja a testületnek. A jelöléshez négy akadémiai tag ajánlása szükséges, majd a közgyűlés dönt a felvételről, tehát nem is egy szűkebb vezetőség. Fél év levelező tagság után válhat valaki rendes akadémiai taggá. Ez az eljárás volna kirekesztő? Hiszen a Magyar Tudományos Akadémián is a tudományos teljesítményhez kötik a felvételi eljárást. A Széchenyi Művészeti Akadémiára sem juthat be bárki. Egyébként az MMA létrehozásáról rendelkező törvény eredetileg 200 főben maximálta a tagságot, nemrég azonban 250 főre bővítették ezt a keretet. Éppen ezért ezen a közgyűlésen további ötven alkotót és előadóművészt vettek fel az akadémia soraiba!
– Hogyan történt, hogy „harci helyzetbe” keveredett ezen az ártalmatlannak induló rendezvényen?
– Azt követően, hogy a tiltakozók berontottak a terembe, 10-15 másodperces késéssel 2-3 biztonsági őr rohant utánuk, s láttam, hogy nem bírnak velük. Mindenki bénultan ült. Én nem tudtam ezt tétlenül nézni. Felugrottam a helyemről – amúgy is szélen ültem, senkin sem kellett keresztülgázolnom – és segítettem a biztonsági őröknek. Láttam, az a fő cél, hogy megszerezzék a rendbontóktól a transzparenst, s ebben segédkeztem. Aztán amikor az egyik úgynevezett tüntető azt ordította a képembe, hogy „a művészet szabad, vegyétek tudomásul, hogy a művészet szabad”, fogtam a nálam lévő mappát – mert még azt sem érkeztem letenni, olyan gyorsan történt minden –, s a képe elé toltam.
– Az esetről készült fotóból úgy tűnik, mintha megütötte volna…
– Nem ütöttem meg. Nem vetemedtem ilyesmire. Életemben soha nem ütöttem meg még senkit. Viszont már abban a pillanatban megbántam, amit tettem, mert a bal kezem hozzáért az arcához. A felvételen is jól látszik, hogy az orra meggyűrődik egy kicsit a mappától. Abban a pillanatban megbántam, amit tettem. Azt hiszem, hogy ilyen soha többé nem fog előfordulni. Ezt most nem bocsánatkérésként mondom, hanem mert őszintén megbántam, hogy nem tudtam uralkodni az indulataimon. De közbe kellett avatkozni. Én legalábbis ezt éreztem.
– Jankovics Marcell, aki az elnökségben foglalt helyet, később valahogy úgy fogalmazott, hogy ön állt ki a legkarakánabbul az akadémia mellett. Hogy érezte, miként reagált a testület a történtekre?
– A közgyűlés mozdulatlanul ült a helyén. Miután ennek a kis incidensnek vége lett, a tüntetők kint gyülekeztek, s azt skandálták, hogy „Lépjetek ki! Lépjetek ki!” Valaki a mellettem ülők közül megkérdezte: „Miért, hogy ti beléphessetek a helyünkre?” Azután napirend után szót kért Novák Ferenc, a neves koreográfus, s azt mondta, hogy ő elbeszélgetett volna a tüntetőkkel az elnökség helyében. De ilyen körülmények között hogyan lehet beszélgetni? A történteknek mindenesetre az a következménye, hogy a botrány miatt körülbelül 10-12 ember elhagyta az akadémia sorait, köztük például Novák Ferenc, Kornis Péter, Rost Andrea, Cserhalmi György is. De kérdezem én, mi ebben az esetben a botrány, s ki okozta azt? Talán az akadémia tagsága, elnöksége, vagy pedig az a másként gondolkodó ellenzék, amely szerint a Magyar Művészeti Akadémiára nincs szüksége a magyar társadalomnak? Ezt döntse el mindenki lelkiismerete szerint.
– A liberális sajtó természetesen nem ment el szó nélkül a történtek mellett. A nemzeti oldalról viszont mintha elmaradt volna a reakció…
– Én is úgy érzem, mintha a nemzeti sajtó nem akarna foglalkozni az üggyel, aminek nem tudom az okát.