Kollégiumok közötti römibajnokságot rendeztek Beregszászban

Az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ és a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület szervezésében október 17-én tartották meg Beregszászban a kollégiumok közötti II. Römibajnokságot.

A közösségek építése, az egymással való ismerkedés, közös szabadidős tevékenység céljából megrendezett versenynek idén is az Ortutay-központ adott otthont. Ezúttal a beregszászi Kálvin János Református Szakkollégium, a Kölcsey Ferenc Szakkollégium, az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium és a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceum kollégiuma 4-4 fős csapata nevezett be a bajnokságra. Emellett egy kollégiumi munkatársakból, érdeklődőkből álló „felnőtt csapat” is lehetőséget kapott a kártyázásra.

A szervezők úgy sorsolták ki a játékosokat, hogy asztalonként minden kollégium képviseltette magát egy-egy fővel. A „felnőttek” pedig külön asztalnál kaptak helyet.

A két fordulóból álló megmérettetés első része hét menetből állt. Valamennyi asztaltól a legjobb eredményt elért játékos jutott tovább a második, három menetből álló fordulóba.

Amíg a versenyzők kártyáztak, addig az őket elkísérő diákok, kollégisták más társasjátékokkal, beszélgetéssel, teázással töltötték el az időt.

A II. Römibajnokságon idén az alábbi eredmény született:

A „felnőtt” kategóriában Gécza Csaba, az Ortutay-központ munkatársa lett az első.

A kollégiumok közötti versenyt Tar Eduárd, a Kölcsey-szakkollégium lakója nyerte meg. Második helyezést ért el Hidi M Petra a Kölcsey-szakkollégiumból, míg harmadikként végzett Tihor Noel, aki a Sztojka-líceum kollégiumát képviselte.

A nyertesek a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület és az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ egy-egy ajándékát vihették haza.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma