Kovács Miklós beszéde Orbán Viktor miniszterelnök látogatása alkalmából
Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének beszéde Orbán Viktor magyar miniszterelnök látogatása alkalmából. Elhangzott Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán 2013. április 26-án:
Hölgyeim és Uraim!
Külsőségeit tekintve ezt az ünnepet úgy is hívhatnánk, hogy a főiskola apoteózisa vagy akár mennybemenetele.
Mondhatnánk, hogy véglegesen révbe ért az intézmény.
Szerintem is nagy ünnepről van szó. Az ünnep jellegét viszont úgy határoznám meg, hogy ez afféle oázis ünnep.
Amikor az ember a sivatagban vándorol, tűző nap, szárazság, homokviharok s nem utolsósorban sivatagi rablóbandák között, s úgy tűnik, hogy semmi kilátás, egyszer csak elér egy oázist, ahol megpihenhet, beforrhatnak a sebei, feltöltheti szervezetét, s utána elindulhat újból a következő szakasz irányába.
A főiskolát veszélyeztető mindenféle tényezők listáját hosszú lenne felsorolni. Talán kettőt mégiscsak megemlítenék: az egyik az, hogy itt, Ukrajnában bérgyilkosságot nemcsak golyóval szoktak elkövetni, úgy, hogy felfogadnak egy killert, hanem ki lehet iktatni egy konkurens szervezetet is, oly módon, hogy felfogadják az illetékes állami szervet.
Azoknak, akik konkurenciának tekintik a főiskolát, ki lehet számolni, hogy a pár száz itteni diák mennyi csúszópénzt hozott volna annak, aki a megrendelést leadta.
Egy ilyen felfogadott brigád akár most is itt lehetne e falak között. Most éppen nem ülnek itt, de hát van-e garancia, hogy nem ismétlődik meg ez a főiskola által már komoly veszteségek árán túlélt élmény?
Nem, erre nincs garancia.
Az elnök asszony említette azt is, hogy a főiskola tengődött koncentrációs tábori fejadagon is, amely a túléléshez kevés, az azonnali halálhoz talán egy kicsit sok volt.
És hát küzdöttünk, kilincseltünk, de meg kell mondjam, hogy a főiskola normatív támogatásáról 1998–2002 között sem született döntés. Volt olyan csinovnyik, aki keresztbe tett. Az alkirály komplexus eléggé elterjedt Magyarországon, mondhatni kormányoktól deklarált ideológiáktól függetlenül.
Sokan vannak olyanok, akik azt mondják, hogy „majd én helyre teszem az elszemtelenedetett szegény rokonokat, elmagyarázom nekik, hogy kin múlik az ismeretlen magyar adófizetők pénzének allokációja”.
És aztán, amikor 2002 után kellett küzdeni, az érintettek, az illetékesek nagyon szívesen utaltak vissza: „Hát, fiúk! Amikor a tieitek voltak hatalmon, lám-lám, akkor sem kaptatok normatív támogatást!”.
Ebben az időszakban történt egy érdekes, tanulságos eset: az SZDSZ-es oktatási minisztérium felkért egy átvilágító céget, dokumentálja a kor ál-társadalomtudományos színvonalán, hogy miért nincs esélye az intézménynek a túlélésre.
Beszéltem ezekkel a szakemberekkel, szemmel láthatólag volt nekik valamiféle kézikönyvük, amelyből feltették a kérdéseiket.
A végén az egyéb kategóriában még megpróbáltam nekik elmagyarázni a lényeget, valahogy ekképpen: Ez itt Ukrajna. A túlélés a politikai háttéren múlik. Ti beszéltetek az emberekkel, akik viszik az ügyet, Ildivel (Orosz Ildikó, a főiskola elnök asszonya – a szerk.), Brenzóval (Brenzovics László – a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány elnöke – a szerk.), Gulácsy Gézával. Most itt vagytok velem szemben. Nézzetek ránk, s döntsétek el, hogy mi vajon elég erősek, elszántak, kitartóak vagyunk, hogy a szükséges hátteret biztosítsuk! Aztán húzzátok be a strigulát, hogy szerintetek igen vagy nem, mert ezen múlik az egész.
Néztek rám a táposok, s szemmel láthatóan nem értették, miről beszélek.
De most a főiskola oázis ünnepe van. Ilyenkor többen értik, hogy miről van szó, hogy miféle emberi tényezőkön múlik az ilyen kilátástalannak tűnő vállalkozások sikere.
Élvezzük ki ezt a pillanatot!
Töltekezzünk fel elszántsággal, kitartással, mert nem tudjuk, hogy mekkora távon kell ennek a töltetnek a következő sivatagi oázisig átsegítenie a vándort!