Magyar kormányzó portréja az ungvári „Fehér Házban”

„Egy fasiszta és antiszemita portréját akasztották ki a kárpátaljai megyei állami közigazgatási hivatal épületében” címmel számol be a zakarpattya.net.ua portál olvasói jelzésre hivatkozva arról, hogy Ukrajna függetlenségének 21. évében a hivatal harmadik emeleti folyosóján megjelent Kozma Miklósnak, Kárpátalja kormányzói biztosának (1940–1941) arcképe.

A portál emlékeztet, hogy Kozma Miklóst Horthy Miklós „magyar pro-fasiszta diktátor” nevezte ki „az 1939-ben megszállt Kárpát-Ukrajna” (Pidkarpatszka Rusz) régensi biztosának. Az ismeretlen cikkíró a kormányzói biztos szemére veti egyebek mellett, hogy korábban belügyminiszter volt a „pro-fasiszta” Magyarországon, nagyvállalkozóként kulcsfontosságú támogatója Szálasi fasiszta pártjának. Felemlíti az írás, hogy Kozma 1938-ban azt a feladatot kapta személyesen Imrédy Béla miniszterelnöktől, hogy „képezzen ki terroristákat, akik azután illegálisan fegyverrel jártak át Karpatszka Ukrajina határán (közel 800 ember), s terrorista cselekményeket hajtottak végre és szerveztek Kárpát-Ukrajna hatósága és társadalma ellen”.

A Kozma Miklós ellen a cikkben felhozott legsúlyosabb vád azonban kétségtelenül az, hogy „1941-ben, a második világháború kezdete után 13 ezer kárpátaljai zsidót telepített ki Kamjanec-Podolszk térségébe – amelyet akkorra megszállt a német hadsereg – ahol megsemmisítették őket a németek”. „Elképzelhetetlen, hogy ma a német Bundestagban kiakasztanák Hitler és „biztosai” portréját” – teszi hozzá a cikkíró.

A hagyományosan az ukrán nacionalista Szvoboda párthoz húzó portál legújabb hatalom- és magyarellenes szurkapiszkája ezúttal több sebből is vérzik a történelmi hitelesség tekintetében. Nem elég, hogy pontatlanul tálalja Kozma Miklós életrajzát, hiszen a politikus soha nem támogatta Szálasiékat, de az ő kizárólagos bűneként akarja feltüntetni 13 ezer kárpátaljai zsidó halálba küldését. A valóság ezzel szemben az, hogy a szóban forgó személyek jelentős részben nem kárpátaljaiak, még csak nem is kizárólag magyarországiak voltak, hanem hontalanok, illetve úgynevezett „rendezetlen állampolgárságúak”, akik a második világháború forgatagában kerültek magyar területre, így Kárpátaljára is 1938–1940 során. Az országos akció során összegyűjtött mintegy 18-20 ezer főt 1941 nyarán adták át a németeknek, köztük sajnos olyan családokat is, akik emberöltők óta éltek e tájon. Amint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (MAZSIHISZ) honlapján a tárgyalt eseményekről közölt ismertetőben olvasható, a zsidókat „tehervagonokban Kőrösmezőre, onnan pedig a német katonai ellenőrzési vonalon túlra” szállították. A továbbiakról így számol be a mazsihisz.hu: „a németek (SS), ukrán fegyveresek közreműködésével, augusztus 27–28-án Kamenec-Podolszkban, bomba-kráterek szélén, mintegy 14000 főt géppisztoly-sorozatokkal kivégeztek közülük”. Ennek fényében legalábbis furcsa, hogy a zakarpattya.net.ua ismeretlen szerzője, aki felrója a magyar Kozma Miklósnak a holocaust későbbi áldozatainak kitoloncolásában való közreműködését, szemérmesen hallgat arról, hogy hóhéraik között ukránok is voltak, az áldozatok vére tehát az ő kezükhöz is tapad – amit egyébként a holocaust kutatói már évekkel korábban egyértelműen bebizonyítottak.

Végül jegyezzük meg, hogy Kozma Miklós portréja nem egymagában lóg azon a bizonyos folyosófalon, hanem Kárpátalja kormányzóinak 1919 óta jegyzett sorában. A régió sorsának alakításában játszott szerepe történelmi tény, s az is marad, bármennyire ágálnak is ellene azok, akik előszeretettel alakítanák a történelmet a maguk szája íze szerint.

zzz

Kárpátalja