Mentőmellény használata: mikor és hogyan?

Van, amikor kötelező, de még több esetben erősen ajánlott: mutatjuk, mikor és miért fontos, hogy mentőmellényt viselve szálljunk vízre.

A hatályos jogszabályok szerint kötelező mentőmellényt viselni, ha 14 éven aluli vagy úszni nem tudó személy csónakban vízre száll. Szintén elengedhetetlen a védőeszköz viselése motoros vízi sporteszközöket használva. Emberi erővel hajtott vízi sporteszközön pedig legalább úszást segítő mellényt vagy biztonsági bokapántot kell hordani.

Ezzel együtt a Vízimentők Magyarország Szakszolgálata (VMSZ) arra figyelmeztet: a jogszabályoktól függetlenül minden esetben javasolt lenne felvenni egy mentőmellényt, amikor strand- vagy sporteszközzel vízre szállunk. Illés Zoltán vízimentő egy korábbi nyilatkozatában arról beszélt, még akár vízibiciklin és SUP-on, szörfölés közben is indokolt a mentőmellény. „Ha fennáll az esélye, hogy sportolás közben eltávolodunk a parttól, akkor mindenképpen vegyünk fel mellényt!” – javasolta a szakember.

Balesetek ugyanis bárkivel előfordulhatnak, és bizony évről évre számos tragédia történik a hazai természetes vizeken. Hirtelen időjárás-változás, de akár valamilyen figyelmeztető tünet nélkül fellépő belgyógyászati, kardiológiai probléma is ahhoz vezethet, hogy az érintett vagy eleve eszméletét vesztve esik a vízbe, vagy megijed, pánikba esik az esést követően, ezáltal nem tudja megfelelően koordinálni a légzését, mozgását. Ilyen helyzetekben a mentőmellény jelenti a biztosítékot, hogy a bajbajutott ne fulladhasson meg.

A mentőmellények fajtái

A vízisportokhoz használható mellények két nagyobb csoportba sorolhatók. A szó szoros értelmében vett mentőmellények jellemzője, hogy van gallérjuk, ennél fogva víz felett tartják a fejet is. Nyilván így egy ájult személy tüdeje sem telik meg vízzel baleset esetén. A másik nagy kategóriát az úszást segítő és sportmellények képviselik, amelyeknek nincs gallérjuk, és csupán a testet tartják a víz felszínén. Ez utóbbiak viselése akkor jelenthet megoldást, ha társaságban megyünk ki a vízre, azaz ha probléma lép fel, lesz, aki ki tudja emelni a fejünket, amíg megérkezik a segítség.

Egyes vízijárműveken alacsonyabb a kockázat, hogy a vízbe esünk róluk. Ilyen például egy vitorlás hajó, vagy például egy csónak, ha csak horgászni evezünk ki vele. Ezeken kényelmes megoldást jelenthet egy automata vagy önkioldó mellény, amely vagy magától fújódik fel a vízben, vagy egy zsinórt kell ehhez meghúzni rajta. Vízisportok közben viszont inkább a hagyományos mentőmellények ajánlottak. Korábbi közleményében a VMSZ arra is rámutatott a tévhiteket eloszlatva, hogy mentőmellényt viselni egyáltalán nem ciki, hiszen „nem az a kínos, ha valaki megelőzi a bajt, hanem az, ha figyelmen kívül hagyja a veszélyeket, és emiatt történik tragédia”. Az sem igaz, hogy kényelmetlen viselet, elvégre sokféle szabás és méret létezik, így a szaküzletekben mindenki megtalálhatja a saját alkatához legjobban passzoló darabot. Ami pedig az árát illeti, az össze sem hasonlítható a nagyságrendileg is drágább vízi sporteszközök árával, tehát ez sem lehet kifogás.

Forrás: hazipatika.com

Nyitókép forrása: Getty Images