Szovjet deszant Alsókalocsán

„Szekér érkezik német katonákkal és vidám lövöldözés kezdődik…” Így indul a Karpatszkij Objektív (KO) félig-meddig tréfás, ám mindenképpen tanulságos helyszíni beszámolója a legutóbbi alsókalocsai (Kolocsava) múltidéző népünnepélyről.

„Az ökörmezői járási Alsókalocsán az újabb turistacsoport lelkesen fényképezni kezdte a vendégmunkások híres emlékművét, mire dühösen rájuk bőgött egy hegyi tehén, mintegy jelezve, hogy jogot formál az alkotásra. De a szarvasmarha mérsékelt nemtetszése ellenére a tíz múzeum és 20 emlékmű falujában Sztanyiszlav Arzsevityin, az ötödik, majd a hatodik összehívású Ukrán Legfelsőbb Tanács képviselője nagyszabású előadást rendezett annak emlékére, hogy a távoli 1943-as esztendőben a Mencsul-hegyen földet ért a magyar Pataki Ferenc vezette partizánkülönítmény” – írja a KO tudósítója.

„Fehérruhás kislány kerekezett arra a köves utcán régi fekete kerékpáron és nem is gondolt arra, mi zajlik körülötte, de később őt is magával ragadta az évfordulós forgatag, amely ünnepé lett az egész falu, s a szélrózsa minden irányából érkező vendégek számára. Még Angliából is érkeztek (hiába: a második front!).

A múzeumok földjén, mindjárt a faragott kapu mögött egy igazi ejtőernyő csüngött a fán, ami azt volt hivatott szemléltetni, hogy milyen közel van a kíváncsi vendégekhez a háborúban álló Moszkvából küldött Kárpátaljaiak fedőnevű felderítőcsoport. Vaszil Hudinec, a falusi tanács elnöke az ejtőernyő köteleit félrehajtva maga is nagy érdeklődéssel tanulmányozta a sorsfordító deszant sátrát.”

„– Földijeink augusztus 18-ról 19-ére virradó éjjel értek földet –meséli a snájdig Sztanyiszlav Arzsevityin a KO tolmácsolásában. – Összesen heten voltak. Valamennyiük közül egyedül Ivan Lovha maradt életben. A fia, Vaszil most könyvet adott ki apjáról, amelyet ma szintén bemutatunk a közvéleménynek. A Mencsulra pedig, a Kraszna-hegyen túlra, elvisszük a virágainkat.

Megszólalt erre az említett Vaszil Lovha is:

– Valóban, az őszüstökű Mencsul fogadta elsőként a moszkvai Állambiztonsági Minisztérium által felkészített felderítőcsoport hét tagját. Egy egész évig készültek. Amerikai gyártmányú katonai szállítógéppel jutottak el a helyszínre. Tevékenységük hatással volt Podkarpatszka Ruszra és Magyarországra a háború befejező szakaszában. A fő feladat a bevehetetlen Árpád-vonal felderítése volt. Az erre vonatkozó jelentések eljutottak az akkori fővárosba. A csoportot Pavel Szudoplatov tábornok készítette fel. Pataki viszont a múltban osztrák–magyar tiszt volt. A továbbiakban arról győzködte országa magas rangú tisztségviselőit, hogy Magyarország lépjen ki a háborúból. Igaz, a Mencsul után nem sikerült teljesíteni Moszkva utasítását, hogy hozzanak létre partizánosztagokat vidékünkön. Csak apám, Ivan Lovha hozott létre az Ilosvai járásban egy 29 fős partizáncsoportot, s amikor a szovjet hadsereg felszabadította Kárpátalját, egy zsákmányolt „willyst” adott át Petrov tábornoknak.”

„…Időközben teljes gőzzel folyt az előadás. A Mencsulon földet értek a felderítők. Az ellenség nyugtalan. Kolocsava sztarosztájához fasiszta tábornok érkezik (Arzsevityin):

– Hol vannak a partizánok? – kérdezi.

– Miféle partizánok? – csodálkozik helyi tájszólásban a sztároszta úr. – Voltak nálunk magyarok, csehek is megfordultak itt. De partizánok?… Nem, nem voltak.

A keresés eredménytelenségébe belefáradt fasiszta tábornok végül váratlanul az egész publikum hangos kacagásától kísérve kifakadt:

– Hitler caput! Stalin caput!

Mégis valamennyi hitleristáját a partizánok után küldte a bozótosba, nehogy ellustuljanak, amíg az a bizonyos „caput” be nem következik, s tudják, hogy mi a dolguk.”

„Ezután Mihajlo Delehan, az Ukrajnai Helytörténészek Nemzeti Egyesülete Kárpátaljai Megyei Szervezetének vezetője bemutatta Vaszil Lovhának, a mencsuli ejtőernyős fiának nemrég kiadott könyvét. Egyébként a mencsuli emlékművet is Arzsevityin költségén újították fel. Ez utóbbi négyszemközt elmondta:

– Bonyolult és bizonytalan volt a sorsuk ezeknek a felderítőknek. Még Pataki is azt mondta egy alkalommal: „Ha tudtam volna, hogy milyen csoportot toboroztam, még Moszkvában a repülőtéren, felszállás előtt agyonlőttem volna valamennyiüket…” Végső soron minden helyzetben az idő segít eligazodni. Mi pedig a felnövekvő nemzedék okulására nem feledhetjük azokat a történelmi eseményeket, amelyek megyénk területén zajlottak.”

„…Valóban, történelmünk fehér foltjait máig kutatja a kíváncsi kortárs és utódja – állapítja meg végezetül a KO tudósítója, s megjegyzi, jó volna, ha a témával foglalkozó helytörténészek kutatásaikban torzítatlanul rögzítenék a történelmi források közléseit. „És akkor minden a helyére kerül minden ügyben. A felderítőkében is. Mert egyelőre Vaszil Lovha sem azt a címet adta a könyvének egy befejezett történelmi eseményről számolva be, hogy „Deszant a Mencsulra”, hanem: „Deszant a Mencsul felett”. Ettől szemünk előtt egy virtuális deszant képe jelenik meg, amely valóban felszállt ugyan Moszkvában, de máig nem ért földet, ott lebeg magának valahol a Mencsul felett és várja a jelet, hogy leszállhasson.”