Tájkép csata után és előtt

Az ukrajnai belpolitikai válság mai napja úgy kezdődött, hogy az előző tulajdonképpen véget sem ért. Kijev újabb nehéz éjszakára készül.

Előző éjjel Viktor Janukovics államfő találkozóra hívta az ellenzék vezetőit, akik meg is jelentek, ám megállapodni semmiről sem sikerült, mivel a felek álláspontja meredeken eltért egymástól. A megbeszélésről távozó Vitalij Klicsko, az Udar párt vezetője például a sajtónak nyilatkozva úgy látta, hogy az államfő nem reagál adekvát módon az eseményekre, miután azt szabta a tárgyalások feltételül, hogy az utcai tüntetők tegyék le a fegyvert és hagyják el Kijev központját.
Arszenyij Jacenyuk, a Batykivscsina vezetője szerint az ellenzék azonnali tűzszünetet javasolt a további áldozatok elkerülése végett, ám az elnök és a hatalom képviselői gyakorlatilag azzal a javaslattal álltak elő, hogy a tüntetők adják meg magukat. A politikus azt mondta, az ellenzéki pártok így nem tehetnek egyebet, mint hogy kitartanak, folytatják a békés tiltakozást.
Eközben a Majdanon, azaz a Függetlenség terén és környékén hajnalig folytatódtak az utcai harcok. A rendvédelmi erők fokozatosan szorították ki állásaikból az elkeseredetten védekező tüntetőket. A harcok során kigyúlt a tüntetők által korábban megszállt Szakszervezetek Háza, ahonnan a mentőalakulatoknak kellett kihoznia a bent rekedteket.
Az államfő a weboldalán közzétett, az ukrán néphez intézett üzenetében gyakorlatilag az ellenzéki vezetőknek rótta fel a kijevi összecsapásokat és gyilkosságokat. Szerinte az ellenzék akkor lépte át a határt, amikor fegyverbe szólította az embereket. Felszólította vezetőiket, hogy haladéktalanul határolódjanak el azoktól a „radikális erőktől”, amelyek a vérontást és a rendvédelmi szervekkel való összetűzéseket provokálják. „És amennyiben nem kívánnak távozni (mármint a Majdanról – a szerző), ismerjék el, hogy a radikálisokat támogatják. És akkor egészen másképpen beszélnek majd velük” – fenyegetőzött Janukovics.
A kijevi események hírére a vidék is felbolydult. Ivano-Frankivszkban a tüntetők még éjszaka elfoglalták a belügyminisztérium, a titkosszolgálat (SZBU) és az ügyészség megyei központjait.
Rivnében a helyi tiltakozók elfoglalták a Berkut különleges rendőri alakulat helyi támaszpontját és leszereltek mintegy félszáz rendőrt.
Ungváron a tiltakozók ma délelőtt elfoglalták a megyei állami adminisztráció épületét. A tüntetők betörték a rendőrség által belülről eltorlaszolt bejárati ajtókat és távozásra kényszerítették az épületet védő rendőröket. Sajtóbeszámolók szerint Olekszandr Ledida kormányzó még korábban elhagyta hivatalát. Üres dolgozószobájából a tiltakozók eltávolították Viktor Janukovics portréját.
Hmelnickijben az SZBU épületénél rálőttek a tüntetőkre. Az incidensben hárman megsérültek, egyikük állapota súlyos, őt az intenzív osztályon kezelik.
Ternopolban a tiltakozók elfoglalták és feldúlták a megyei állami adminisztrációt és az ügyészséget, majd felgyújtották a bíróság és a közlekedésrendészet épületét.
A délelőtt folyamán egyre másra jelentek meg a kijevi összecsapások áldozatairól készített összesítések. A hivatalos adatok szerint szerda reggelig legalább huszonöten vesztették életüket a tüntetők és a rendvédelmi szervek összecsapásaiban. Belügyminisztériumi adatok szerint a rendvédelmi erők kilenc tagja halt bele lőfegyverek okozta sérülésekbe. Ellenzéki források alapján a tüntetők között is többen sérültek illetve haltak meg lőfegyverektől, ám erre vonatkozóan nem láttak napvilágot hivatalos adatok. Sőt, a Belügyminisztériumban azt állították, hogy a rendvédelmi szervek nem használtak lőfegyvert, vagyis a tiltakozók más agresszív tüntetők kezétől haltak meg… A sérültek száma több százra tehető, 241 embert szállítottak kórházba.
Ellenzéki tájékoztatás szerint ma a Majdan önvédelmi egységének öltözékét viselő ismeretlenek két tüntetőt lőttek agyon Kijev központjában. Az eseményről beszámoló szemtanú azt állítja, úgynevezett tyituskák lehettek az elkövetők, vagyis a hatalom által felbérelt provokátorok.
A fővárosban egész nap rendkívüli állapotok uralkodtak, amennyiben a hatóságok teherautókkal torlaszolták el a Kijevbe vezető utakat, s betonbarikádokat építettek több helyütt a belvárosban is. A belügyi alakulatok a nap folyamán szinte teljesen körülvették a Majdant, minden irányból visszaszorítva a tüntetőket, de nem intéztek frontális támadást ellenük.
A torlaszok túloldalán a kormányellenes tüntetők készülnek a következő rendőrségi rohamra. Napközben elfoglalták a Főposta és a konzervatórium épületét, amelyekben pihenő- és elsősegélynyújtó helyet alakítottak ki a barikádok védői számára. Időközben egyre jobban terjed a tűz az éjszaka felgyújtott Szakszervezetek Házában, mely helyenként már omladozni kezdett.
A nap folyamán 19 független és hatalompárti képviselő kezdeményezte a Legfelsőbb Tanács azonnali összehívását. Mint a Facebookon megjelent közleményükben tudatják, a parlament kötelességének tartják, hogy magára vállalja a konfliktus rendezését. Kezdeményezésükre ezidáig egyik fél részéről sem érkezett válasz.
Ezzel egy időben Jurij Blagodir, a Régiók Pártja parlamenti képviselője ugyancsak Facebook-oldalán jelentette be, hogy kilép a hatalompárt parlamenti frakciójából.
Bár korábban Pavlo Lebegyev védelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy a hadsereg kimarad a hatalom és a nép konfliktusából, ma Kijevbe rendelte a 25. önálló dnyipropetrovszki légideszant brigádot – közölte Facebook oldalán Anatolij Hricenko parlamenti képviselő. A volt hadügyminiszter szerint az alakulat létszáma 500 fő, s várhatóan teljes harci felszereléssel érkeznek a fővárosba. Hricenko szerint ugyancsak elrendelte a miniszter a Mikolajivban állomásozó 79. önálló légi mobil ezred átvezénylését is. A képviselő emlékeztet, hogy még január 28-án, az azóta lemondott Mikola Azarov kormányfő utasította a védelmi minisztériumot, hogy a két szóban forgó alakulatot utalja a Belügyminisztérium hatáskörébe.
Olekszandr Jakimenko, az SZBU vezetője délutáni sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a titkosszolgálat terroristaellenes műveletbe kezd Ukrajnában. A lépést azzal indokolta, hogy a radikális csoportosulások tevékenységükkel ukrán polgárok millióinak életét fenyegetik.
„E döntésből kifolyólag az országban intézkedések kerülnek bevezetésre a közbiztonság, a társadalmi rend és az államhatárok megerősítésére” – jelentette ki Jakimenko. A zn.ua beszámolója szerint a terroristaellenes akcióba bevonják a belügyminisztériumot, a védelmi minisztériumot, az állami határőrszolgálatot és a helyi hatóságokat.
Megfigyelők az elkövetkező néhány napot rendkívül kritikusnak tartják. Rámutatnak, hogy amennyiben nem sikerül mielőbb véget vetni az utcákon dúló és egyre inkább elharapózó erőszaknak, csökken az esélye annak, hogy a későbbiekben ellenőrizni tudják az események további alakulását, akár a kormányerők, akár az ellenzék kerekedik felül.

Hét