Trianon sem kiheverhetetlen

A XX. század sok szörnyűséget is zúdított a magyarságra: két világháborút, vörös terrort, fehér terrort, náci diktatúrát, egy 130 napig és egy 40 évig tartó kommunista zsarnokságot, német megszállást, szovjet megszállást – s mindezeken felül, és mindezekkel összefüggésben Trianont, az ezeréves történelmi Magyarország szétdarabolását, több millió magyar határon túlivá válását. Ki lehet-e gyógyulnunk az országcsonkítás sokkjából, megmaradhatnak-e a kisebbségi sorba taszított magyar nemzetrészek? Június 15-én e kérdésekről, s mindezeket megelőzően a Trianonhoz vezető útról és a gyalázatos békediktátum megszületésének körülményeiről tartott érdekfeszítő és a kérdéskört jól megvilágító előadást a Salánki Mikes Kelemen Körben Braun László, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történésze.

Miután Lajos Mihály, a kör elnöke köszöntötte az előadót és a helyi református parókia gyülekezeti termét szépen megtöltő közönséget, Braun László rávilágított arra a két okra, melyek szerencsétlen összjátéka elvezetett a történelmi Magyarország részekre szaggatásához. A török kiűzése, majd a Rákóczi-szabadságharc bukása után a Magyarországot is uralmuk alá hajtó Habsburgok nagyarányú betelepítéseket hajtottak végre a török kor harcai során néptelenné vált vagy alig lakott területek benépesítésére, s ennek során drámai módon átalakult Magyarország etnikai térképe.

Braun László rávilágított, hogy egy soknemzetiségű ország részekre szakítása nem szükségszerű, a nemzetiségi kérdést lehet kezelni, és az adott ország politikusai megoldást találhatnak a felmerülő problémákra. Magyarország és az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlásához mindenképpen hozzájárult az I. világháború.

A Monarchia nemzetiségeinek képviselői, illetve a szerb és román politikusok kezdettől a Monarchia és benne a történelmi Magyarország felbomlását akarták elérni, ám a nagyhatalmak egészen 1918 tavaszáig csak a Monarchia föderalizálását akarták. Az oroszországi bolsevik hatalomátvétel, majd az 1918 tavaszi német–szovjet–orosz különbéke megkötése után azonban azt szerették volna, hogy Németország hátában német- és bolsevikellenes országok jöjjenek létre, melyekre szövetségesekként számíthatnak, így most már támogatták a cseh és szlovák, román, szerb követeléseket Csehszlovákia, Nagy-Románia és a délszláv állam, a leendő Jugoszlávia létrehozására. Magyarország helyzetét rontotta az antant jóindulatára számító, a magyar haderőt feloszlató Károlyi Mihály-féle vezetés dilettáns politikája, valamint a Tanácsköztársaság kikiáltása, melynek vezetőit az antant meg sem hívta a világháború utáni békekonferenciára. Így miután a kommunista hatalmat – jórészt a román hadsereg révén – leverték, s a Horthy-kormányzat küldöttséget menesztett a Versailles-i békekonferenciára, már nagyon rosszak voltak a magyar esélyek. 1920. június 4-én pedig a Nagy Trianon-palotában aláírták a hírhedt békeszerződést…

A traumából való felépülésre reményt ad, hogy mára alaposan megváltozott a közép-európai helyzet. Magyarország már nem nagy államok közé zárt kis ország, hiszen kettészakadt Csehszlovákia, felbomlott Jugoszlávia, így az anyaországunk már nem is számít olyan kicsinek megannyi, ugyancsak kis területű közép-és délkelet-európai ország mellett, nemzetpolitikája megújult, stratégiai jelentőségre tehet szert, s Magyarországnak, valamint kishitűségtől remélhetőleg megszabaduló magyarországi és határon túli magyarságnak van keresnivalója a jövő Európájában. E reménykeltő gondolatok zárták a tanulságos előadást.