Ukrán vizsga a hivatalnokoknak: idiotizmus vagy csak politika?

Miközben az ország gazdasága pang, a valutatartalék egyre apad, a Legfelsőbb Tanács pedig a régi-új „srácok” ökölharcaitól hangos, a nyelvkérdés változatlanul alkalmas arra, hogy politikusaink a nemzet- és államépítés látszatával hergeljék a lakosságot.

Most éppen az a módosító indítvány borzolja a kedélyeket, amelyet három kárpátaljai képviselő nyújtott be Az állami nyelvpolitika alapjai címet viselő, tavaly nyáron elfogadott jogszabályhoz, melyet a közvélemény és a sajtó egyszerűen csak új nyelvtörvényként emleget.

A három szóban forgó képviselő nem más, mint Viktor Baloga, az Egységes Centrum (JeC) párt vezére, aki a Munkács központú egyéni választókerületben szerzett mandátumot, s jelenleg független képviselőként van jelen a parlamentben; továbbá öccse, Pavlo Baloga, aki a Huszt központú választókerületben lett képviselő bátyja pártjának támogatásával, majd a parlamentben mindjárt beállt egy rövid időre a Régiók Pártja (PR) frakciójába; valamint unokatestvérük, Vaszil Petyovka, aki zsinórban másodszor lett (egyelőre független) képviselő, ezúttal a Técső központú egyéni választókerületben.

Mint arról a Kárpátalja.ma is beszámolt már, a honatyák azt szeretnék elérni indítványukkal, hogy a nyelvtörvény ne csak kötelezővé tegye az államnyelv, azaz az ukrán ismeretét bizonyos állami hivatalok betöltésénél, hanem hathatós mechanizmust írjon elő a nyelvtudás ellenőrzésére. Az állások betöltésére pályázóknak szerintük vizsgát kellene tenniük ukránból.

Vaszil Petyovka elmondta, a módosítást az egyértelmű jogszabályi normák hiánya teszi szükségessé. „Jelenleg a különböző törvényekben valóban jelen van az ukrán nyelv ismeretének szükségességére vonatkozó norma, azonban az deklaratív. És például Az ügyészségről törvényben egyáltalán nincs ilyen követelmény” – idézi a politikust a Kommerszant Ukraina napilap internetes kiadása.

Viktor Baloga álláspontja még radikálisabb. Facebook-oldalán a politikus kijelentette, hogy a miniszterelnök és a többi magas beosztású személy köteles mindenütt az államnyelven beszélni.

Ugyanakkor a törvénymódosítás szerzői nem állapítanak meg konkrét kritériumokat a nyelvismeret értékelésére. „Mi csak a koncepcióra teszünk javaslatot, magukat a teszteket vagy a hivatalnokok vizsgáinak rendjét az Oktatási minisztériumban kell kidolgozni. A fő, hogy állami tisztségekre ne tartsanak igényt emberek, akik képtelenek két összefüggő szót elmondani ukrán nyelven, mint például Azarov miniszterelnök” – jelentette ki a Kommerszant Ukrainának Petyovka.

Vagyim Kolesznyicsenko, Az állami nyelvpolitika alapjai című jogszabály társszerzője ugyanakkor rendkívül elutasítóan fogadta a szóban forgó kezdeményezést. „Idiótának kell lenni ahhoz, hogy valaki ilyesmit javasoljon. Elsősorban az ember professzionalizmusát kell értékelni, azt a képességét, hogy irányítsa a gazdaságot, és hasznot hajtson az államnak, s nem azt, hogy milyen nyelven beszél – fakadt ki a politikus a Kommerszant Ukraina szerint. – Nincs olyan sok szakember vezetőnk, hogy alkalmazzuk esetükben a nyelvismeret kritériumát, meg hát a gyakorlatban is lehetetlen lesz megvalósítani, mivel nem érthető, ki fogja ellenőrizni a nyelv ismeretét, és mennyi időt és forrást kell majd fordítani erre”.

Hát igen, helyben vagyunk: az elképzelést ugyanis ki kell dolgozni és -vitelezni, az efféle szakmai ismereteket követelő aprómunkával azonban Ukrajnában rendszerint mindig baj van. Lám, egy elegáns fordulattal a Baloga-testvérek is a minisztériumra, a hivatalnokokra hárítanák a „piszkos munkát”. Holott a tét nem csekély, mert nem csak egy szál miniszterelnököt kellene rávenni, hogy tanuljon meg végre ukránul. Kárpátalján például több száz magyar nemzetiségű állami hivatalnokot érintene a rendelkezés, ha bevezetnék. Számukra a módosító indítvány elfogadása esetén a szó szoros értelmében vett létkérdés volna, hogy ki, és milyen szempontok alapján döntené el, tudnak-e eléggé ukránul ahhoz, hogy betölthessék a hivatalukat.

Márpedig az ukrajnai bürokraták nem ismernek tréfát – ha a kezükbe adják a fejszét, nem nézik, hogy hová csapnak vele. Elegendő egyetlen példa erre: máig nyögjük a következményeit annak, hogy az államnyelvből emelt szintű érettségi vizsgát vezettek be a független értékelési központokban. Éppen a szóban forgó módosító indítvány kapcsán felemlített Oktatási minisztérium tisztviselői voltak azok, akik néhány éve az ukrán iskolák tanterveiből kiindulva állapították meg az érettségi vizsgakövetelményeket az államnyelvből, miközben a magyar iskolák végzősei kisebb óraszámban, nemegyszer tankönyvek és szótárak nélkül, s eleve más program szerint tanulják ezt a számukra idegen nyelvet. A „szakértők” tehát úgy hajtották végre a rájuk bízott feladatot, hogy annak eredményeként több száz kárpátaljai magyar fiatal nem kezdhette meg felsőoktatási tanulmányait, illetve volt kénytelen magyarországi egyetemekre vagy főiskolákra beiratkozni, mert szülőföldjükön önhibájukon kívül még az érettségi vizsgát sem tehették le! Képzelhető, micsoda Armageddonra számíthatunk a közigazgatásban, ha a bürokraták és a politikusok rászabadulnak a közszolgák megválogatásának nálunk amúgy is túlpolitizált kérdésére. A magyarul beszélő állami hivatalnok már így is fehér hollónak számít, s ha most még vizsgáztatgatni kezdik őket, attól csak még kevesebben lesznek.

Aki felróná e sorok írójának, hogy eleve elfogultságot és rosszindulatot feltételez az illetékesek részéről, s lehetőséget sem ad nekik a bizonyításra, annak javasolnám, hogy lapozza át az elmúlt évek sajtóját, hogy megtapasztalja, miként pattantak vissza rendre a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek javaslatai és kezdeményezései az ukrán bürokrácia és politikum ellenállásának faláról, amikor megpróbáltak fellépni az ukrán érettségi irreális követelményeinek enyhítéséért. Ha ez nem volna elég meggyőző, következzék egy szakértői vélemény, melyet szintén a Kommerszant Ukraina idéz a témával kapcsolatos összeállításában. Szerhij Kvit, a Kijevi-Mohiljanszki Akadémia elnöke ezeket mondta a vizsgával kapcsolatban: „Lényegében ez egy egyszerű vizsga lehet, amilyet az iskolások vagy a diákok tesznek, úgyhogy ebben nincs semmi bonyolult. Érthető, hogy a hivatalnoknak a nyelvet nem egyszerűen értenie kell, hanem professzionálisan használni azt. (kiemelés tőlünk – a szerk.) Megállapítani a nyelvben való jártasság szintjét nem jelent nehézséget.” Kérdés azonban, hogy ki és milyen kritériumok szerint állapítja majd meg, melyik hivatalnok használja kellően „professzionálisan” az ukrán nyelvet?

Talán felesleges említeni, Kárpátalján sokakat meglepett, hogy éppen Balogáék álltak elő egy olyan módosító indítvánnyal, amilyet inkább a nacionalistáktól, a parlamentbe beszabadult Szvobodától vártunk volna. Az ember azt hinné, hasonló helyzetben legalább a kárpátaljai politikusok odafigyelnek, hogy ne fogadhassanak el olyan jogszabályt a törvényhozók, amely nincs tekintettel a kisebbségekre – dohognak sokan. S valóban: eleddig egyetlen híradás sem szólt arról, hogy a módosító indítvány valamiképpen figyelembe venné a magyarság speciális helyzetét a nyelvhasználatot illetően.

Értelmetlen volna az örök optimisták és jóhiszeműek szemére vetni, hogy ha figyelnek, már jóval korábban észrevehették volna az egyértelmű jeleket, amelyek arra utaltak, hogy a szóban forgó munkácsi politikusok fokozatosan közelednek az ukrán nemzeti beállítottságú ellenzékhez, s még a radikális nacionalistákkal is szóba álltak a tavalyi parlamenti választások előtt, holott korábban a kárpátaljai identitás, a regionalizmus és a nemzetiségek békés egymás mellett élésének lelkes hívei voltak. Nem ártana azonban, ha ezt a mostani pillanatot jól megjegyeznénk – akár elfogadják Balogáék módosító indítványát a parlamentben, akár nem –, hogy amikor legközelebb magyar szavazatokért kopogtatnak majd, feltétlenül eszünkbe jusson, miként „feledkeztek meg” rólunk a kijevi politikai csatározások közepette.