Választási körkép a mezőkaszonyi kistérségben
Önkormányzati választásra készülnek a nemrégiben alakult kistérségben december 22-én. Az érintett falvak polgárai megválasztják a 26 főből álló képviselőtestületet és a kistérség tanácselnökét. A választók saját községükben, az erre kijelölt választási helyszínen két szavazólapot kapnak, melyek egyikén az adott körzetben induló képviselőjelöltekre voksolhatnak, míg a másikon a tanácselnök személyéről dönthetnek. Ez utóbbi poszt betöltésére három jelölt száll harcba: Bakó László (független jelölt), Barta Szabolcs (KMKSZ-UMDSZ) és Tóth Sándor (Nép Szolgája párt), Kaszony jelenlegi polgármestere.
A kaszonyi Bakó László (szül. 1959) villamosmérnök, az 1950-es évek közepétől fődiszpécserként dolgozik. Folyékonyan beszél magyarul, oroszul és ukránul. Véleménye szerint ugyan kell foglalkozni a turizmus fejlesztésével, de elsődleges cél azoknak a feltételeknek a megteremtése, melynek eredményeként a családapák nem kényszerülnének külföldi munkavégzésre, hanem itthon maradva tudnának gondoskodni szeretteikről. Ennek megvalósításához munkalehetőségek megteremtésére van szükség. Bakó László emellett a szőlő- és gyümölcstermesztésben is lát eddig még kiaknázatlan lehetőséget, továbbá számára az életkörülmények javítása is fontos – olvashatjuk a jelölt szórólapján.
A beregsomi Barta Szabolcs (szül. 1985) közgazdász végzettséget szerzett, majd dolgozott a banki szférában könyvelőként, később közgazdászként, egy vendéglátó egység üzletvezetőjeként. Emellett ért a mezőgazdasághoz és az állattenyésztéshez. 2017-től saját vállalkozást vezet Kaszonyban. Tervei között szerepel a közutak állapotának javítása, az oktatási és egészségügyi intézmények fejlesztése, egy térségi tűzoltóállomás létrehozása, a turisztikai lehetőségek szélesítése, új vállalkozások beindítása, melynek révén az embereknek nem kellene külföldön munkát vállalni – olvasható a KMKSZ közösségi oldalán.
A harmadik jelölt Tóth Sándor (szül. 1971), aki korábban kisvállalkozóként tevékenykedett, 2010-től pedig Kaszony polgármestere. Programjában új munkahelyek teremtése mellett az úthálózat javítása, környezetvédelmi intézkedések, a körzet kulturális életének fellendítése, sportközpont és játszóterek kialakítása, központi vízellátás és csatornarendszer kiépítése szerepel. Továbbá a közvilágítás korszerűsítését és a kistérség videokamerával való felszerelését is céljának tekinti.
A kistérséget 26 körzetre osztották, melyekben a következő emberek számítanak a szavazók bizalmára:
| Körzetszám | Jelöltek neve |
| Mezőkaszony | |
| 1. | Sass Róbert |
| 2. |
Pataki Zoltán Maticsin Mihály |
| 3. | Sztegura Viktória |
| 4. |
Pataki Gábor Péter István |
| 5. | Gubinec Ágnes |
| 6. | Baraté Dénes |
| 7. |
Hatalovics Sándor Szimcsera Szilvia |
| Csonkapapi | |
| 8. |
Káli Adalbert Sütő Gábor |
| 9. |
Halász László Baksa Eleonóra |
| 10. |
Kiss Pál Nagy Mária Nemes István |
| Hetyen | |
| 11. |
Barkaszi József Tóth Erika |
| 12. |
Kovács Etel Tóth Viktor |
| Kispapi | |
| 13. |
Galgóci Sándor Baksa Erzsébet |
| Beregsom | |
| 14. | Horváth Éva |
| 15. |
Barta Ferenc Tóth Lajos |
| 16. |
Farkas Ernő Demeter Róbert Popovics László |
| Kastanovo | |
| 17. |
Ruszin Mihály Kapuszta Tetjana |
| Rafajna | |
| 18. | Demeter Tamás |
| 19. |
Antal József Cseh Márk |
| 20. |
Demeter Júlia Kozarenko Volodimir |
| Zápszony | |
| 21. | Csernáti László |
| 22. |
Tóth Zsolt Mester Menyhért |
| 23. | Dávid Valéria |
| 24. |
Tóth Miklós Orosz Adelina |
| 25. | Szofilkánics Katalin |
| 26. |
Dávid Lívia Buda Ferenc |
Bics Katalin
Kárpátalja.ma
