Az „osztrák” Mária Terézia és az ukrán külügyminiszter

Nehéz volna olyan újságolvasó, híradónéző embert találni Kárpátalján, aki ne értesült volna arról, hogy Ungváron emlékparkot létesítettek a görögkatolikus székesegyházzal szemközt, ahol hétfőn felavatták Mária Terézia egész alakos szobrát.
Sajtóbeszámolók szerint az eseményen részt vett többek között Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, s meghívott vendégként jelen volt Bacskai József ungvári magyar főkonzul is. Az MTI azt írja, az Ungvárra magánemberként ellátogató tárcavezető beszédében hangsúlyozta Ukrajna európai elkötelezettségét, példaként említve Kárpátalját, ahol évszázadok óta élnek békében és egyetértésben különböző nemzetiségek és felekezetek.
„Az ukrán és magyar nyelven tartott rendezvényen a miniszter hangsúlyozta: az ukrán állam vezetése arra törekszik, hogy a kárpátaljai tolerancia általánossá váljon egész Ukrajnában, és Kárpátalja, az ország legnyugatibb megyéje legyen az európai integráció éllovasa.
Pavlo Klimkin hangsúlyozta, Kijev eltökélt szándéka, hogy eltűnjenek a határok Ukrajna és az Európai Unió között, és visszaálljon a népek egykor volt közép-európai közössége, és a visegrádi négyek tömörülés hamarosan visegrádi ötökké bővüljön Ukrajna csatlakozásával” – írja az MTI.
A szoboravatást sajtótájékoztató követte, ahol Klimkin újságírói kérdésre válaszolva – ugyancsak az MTI tudósítása nyomán – kifejtette: hamarosan véget vetnek a kettős állampolgárság gyakorlatának. Hangsúlyozta, Ukrajna alkotmánya világosan leszögezi, „nem lehet szó kettős állampolgárságról, pont!”
„Mindenkinek tiszteletben kell tartania az ukrán törvényeket, minden kettős állampolgárnak tudnia kell, hogy le fogják leplezni, és meg fogják büntetni” – tette hozzá Klimkin, megjegyezve, hogy hamarosan közös vámellenőrzést vezetnek be az ukrán–magyar határon, ami „lehetetlenné teszi, hogy az ukrán vámellenőrzésnél az állampolgár egyik ország útlevelét, az európai oldalon pedig egy másikét mutassa fel”.
Bizonyára maga a külügyminiszter sem számított rá, hogy kijelentése ekkora felzúdulást vált ki.

Miért pont Mária Terézia?

Hogy miért éppen Mária Terézia kapott szobrot a kárpátaljai megyeszékhelyen a világ uralkodói közül? Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni az origo.hu portálon a szoboravatásról közölt beszámolót, amely arra helyezi a hangsúlyt, hogy Trianon óta az elcsatolt területek közül elsőként Kárpátalján avattak szobrot Mária Terézia „magyar királynő” tiszteletére.
„Mária Terézia kultusza különösen élénk a kárpátaljai ruszinság körében. A magyar királynő oktatási reformja nyomán vehette kezdetét ugyanis Kárpátalján a ruszin nyelvű közoktatás, de az úrbéri pátens elrendelése és a vidék iparosításának megkezdése is jelentős fejlődést eredményezett az addig mélyszegénységben élő helyi jobbágyság életében” – olvasható a cikkben.
A szobor talapzatán viszont mindössze ennyi áll cirill betűkkel: Mária Terézia. Nincs utalás arra, hogy az uralkodó magyar királynő lett volna, s ez így is van rendjén, hiszen Magyarország csupán egyike volt a Habsburg Birodalom számos országának és tartományának. Ráadásul a trónörököst II. Mária néven koronázták magyar királynővé 1758-ban, míg Mária Terézia Magyarország, Horvátország, Szlavónia, Dalmácia királya, Csehország királya, Ausztria főhercegnője, Erdély fejedelme, Erdély nagyfejedelme, Karintia, Krajna, Stájerország, Brabant, Limburg, Luxemburg, Alsó-Lotaringia és Milánó hercegnője, Flandria, Hennegau (Hainaut), Burgundia (Franche-Comté) és Tirol grófnője volt – elnézést, ha valami kimaradt volna a címek közül. A „Habsburg–Lotaringiai-ház ősanyja” 1740-től 1758-ig anélkül kormányozta Magyarországot, hogy megkoronázták volna, ami szintén sokat elárul „magyarságáról” és az akkori politikai helyzetről. Talán nem vétünk túl nagyot az igazság ellen, ha azt állítjuk, hogy Mária Terézia mindenekelőtt „osztrák” uralkodó volt (elnézést a pontatlan és talán történelmietlen terminusért).
Nem tisztem és célom vitába szállni az Origo ungvári tudósítójának értékelésével, de talán nem árt némileg kiegészíteni a „magyar királynőre” vonatkozó sorait. Itt van mindjárt a Mária Terézia által 1754-ben bevezetett kettős vámrendszer, ami a birodalom egészét illetően kétségbevonhatatlan pozitívumai ellenére egyes történészek szerint inkább visszavetette a magyar ipar fejlődését, semmint előmozdította, mivel elsősorban az osztrák és a cseh tartományoknak kedvezett. Ily módon a Magyar Királyságban élő ruszinok számára sem lehetett egyértelműen előnyös az intézkedés.
Ami a cikk által is említett úrbéri pátenst illeti, arra nem annyira a felvilágosultsága vezette rá az uralkodónőt, mint inkább a sorozatos magyarországi jobbágyfelkelések, s a kényszer, hogy az adók növelése céljából megőrizze, illetve javítsa a jobbágyok adózóképességét a földesurak terhére. Aligha lehetett tehát tudatosan megfogalmazott szándék részéről, hogy kifejezetten a ruszinság helyzetén javítson.
Oktatásügyi reformja valóban jelentős hatásúnak mondható, ám az legalább annyira betudható a Habsburgok uniformizáló, az egymástól erősen különböző birtokokból egységes birodalmat kovácsolni igyekvő politikájának, mint a korszakot jellemző felvilágosodásnak, vagyis ismét csak nehéz az intézkedés mögött a ruszinság irányában gyakorolt önzetlen gesztust feltételezni. Jegyezzük meg azt is, valószínűleg nem véletlen, hogy az uralkodó szobrát a görögkatolikus székesegyház elé állították, hiszen annak épületét éppen a császárnő adományozta a görögkatolikusoknak a mellette álló rendházzal egyetemben, melyet később püspöki palotává alakítottak át. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy az adakozás egy fillérjébe sem került az uralkodónak, hiszen az ingatlanok azelőtt az 1773-ban feloszlatott jezsuita rend tulajdonát képezték.
Ha ezek után figyelembe vesszük a királynő szinte állandó küzdelmét a magyar rendekkel, s azt az intenzív betelepítési politikát, amelynek eredményeként több ezer német telepes érkezett a majdani Kárpátalja területére is uralkodásának (1740–1780) évei alatt, nem maradhat kétségünk afelől, hogy amennyiben Mária Terézia egyáltalán gondolt a ruszinokkal, inkább csak eszközként tekinthetett rájuk a magyarokkal szembeni politikai csatározásaiban, ahogyan a későbbiekben az utódai is megtették ugyanezt nem egy alkalommal a Magyar Királyság más nemzetiségeivel.

Miért éppen most?

A tágabb régió történetének ismeretében az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés, ugyan miért kellene a ruszinoknak különösebb szimpátiát érezniük a Habsburgok iránt. Jusson eszünkbe, hogy Mária Terézia valamennyi rendelete sem volt képes alapvetően változtatni a „mélyszegénységben élő” ruszinság helyzetén, s utódai idején sem vált Kárpátalja – amelynek jelentős része pedig birodalmi főurak birtokába került a vizsgált XVIII. században – holmi kapitalista paradicsommá, például amolyan Kárpátokbeli Stájerországgá. A XIX. század végén és a XX. század elején emiatt több tízezren hagyták el otthonukat, és kerestek új hazát zömében Amerikában, amiképpen az Osztrák–Magyar Monarchia „osztrák” részéhez tartozó Galíciából vagy Bukovinából is tömegek vándoroltak ki akkoriban.
Ugyancsak fura, hogy miközben az ukrán történetírás egyik meghatározó motívuma az ukrán értelmiségnek a XIX. században a nemzeti ébredésért és a függetlenségért vívott harca a Monarchia, tehát a Habsburgok ellen, most váratlanul azt olvassuk, hogy Mária Terézia „kultusza különösen élénk a kárpátaljai ruszinság körében”. Talán felmérés, tanulmány készült e kérdésről? Esetleg a szoboravatón hangzott el? Nem tudhatjuk. S vajon azt jelenti-e mindez, hogy a Habsburgok mégsem voltak olyan gonosz elnyomók, ahogyan az ukrán történelemkönyvek időnként lefestik, vagy azt, hogy a ruszinok nem ugyanolyan ukránok, mint a galíciaiak? Talán a később Kárpátaljaként emlegetett, a Monarchián belül a Magyar Királysághoz tartozó területeken nem volt ukrán nemzeti ébredés? Esetleg az „osztrák” Mária Terézia ma elfogadhatóbb történelmi figura egyesek számára Ukrajnában, mint a korábbi, valóban magyar királyok, aki ráadásul amolyan jótevőként tüntethető fel a „kizsákmányoló” magyar urakkal szemben? Amikor Pavlo Klimkin Ungváron arról beszélt Mária Terézia szobra előtt, hogy „Kijev eltökélt szándéka, hogy eltűnjenek a határok Ukrajna és az Európai Unió között, és visszaálljon a népek egykor volt közép-európai közössége”, netán arra gondolt, hogy a németesítő, a nemzetiségek önrendelkezésétől betegesen rettegő Habsburg Birodalom lehetne Ukrajna mintaképe az egységes ukrán állam és az egységes Európa megteremtésében?

A politika

Nyilván az olvasó is érzékeli, hogy morfondírozás közben a politika ingoványos talajára tévedtem. Nem tudom, létezik-e még korunkban olyan történelmi kérdés, amelynek ne lenne politikai vetülete. Magam nem hiszek ebben, mióta lányom az iskolában az ukrán ősemberről tanult. Tény, hogy Pavlo Klimkin külügyminiszter Ungváron előbb az Európa-barát politikus szerepében tetszelgett, majd kiütközött a bizánci neveltetése: szoboravató beszédében még a kárpátaljai toleranciát méltatta, röviddel később viszont leplezetlenül megfenyegette az itt élőket a kettős állampolgárság miatt. Mi ez, ha nem vegytiszta ukrán politika?
Ami a magánember-külügyminiszter ominózus ungvári kijelentéseinek tartalmát illeti, azzal kapcsolatban Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke az MTI-nek nyilatkozva minden lényegeset elmondott.
„A KMKSZ elnöke hangsúlyozta, »az ukrán külügyminiszter magánlátogatáson tartózkodott Ungváron, ezért is volt meglepő számunkra a kijelentése a kettős állampolgársággal kapcsolatban, hiszen a kérdésről megoszlanak a vélemények Ukrajnában. Mi, a KMKSZ-en belül – és sokan mások az országban – nem értünk egyet a külügyi tárcavezető álláspontjával, mert szerintünk sem az ukrán alkotmány, sem a törvények nem tiltják, ezért nem is szankcionálják a kettős állampolgárságot«.
Hozzátette: kétségtelenül vitás kérdésről van szó, ám a kettős állampolgárság Ukrajnában már gyakorlat, amit az is jelez, hogy Ihor Kolomojszkij, Dnyipropetrovszk megye befolyásos kormányzója nemrég tévékamerák előtt jelentette ki, hogy az ukrán mellett még két állampolgársága van, és semmilyen eljárás nem indult ellene. Ráadásul az elcsatolt Krímben több mint kétmillió ukrán állampolgárral vetették fel az orosz állampolgárságot, miközben nem mondtak le az ukránról – fűzte hozzá Brenzovics, megjegyezve: jelenleg Ukrajnában nem olyan a helyzet, hogy a kettős állampolgársággal kellene elsősorban foglalkozni.
A közös ukrán–magyar határellenőrzésről, amelynek a bevezetéséről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is tárgyalt tavaly decemberi kijevi látogatása során, Brenzovics kifejtette: annak célja nem a kettős állampolgárok kiszűrése, hanem a határátlépés felgyorsítása, ami pozitív intézkedés.”
Idézném e helyt Gyöngyösi Mártonnak, a Jobbik frakcióvezető-helyettesének az MTI-hez eljuttatott közleményét is, melyben a politikus pártja nevében felszólította az ukrán kormányt, hogy „hagyjon fel a képmutatással, és ne követelje olyan előírások betartását, melynek saját miniszterei sem tesznek eleget, valamint fejezze be a kárpátaljai magyar közösség megfélemlítését.
Hangsúlyozza, hogy Natalia Ann Jaresko ukrán pénzügyminiszter amerikai, Aivaras Abromavicius kereskedelmi miniszter litván, Alexander Kvitashvili egészségügyi miniszter grúz állampolgársággal rendelkezik. Hozzáteszi, hogy Eka Zguladze belügyminisztériumi államtitkár grúz, míg Ronald W. Glensor, az ukrán rendőrség egyik vezetője amerikai állampolgársággal is rendelkezik, de Zurab Adeishvili, az ukrán korrupcióellenes bizottság elnöke is grúz-ukrán kettős állampolgár. Köztudott továbbá, hogy Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnöknek, Vitalij Klicsko, kijevi polgármesternek és Valeria Gontareva, az ukrán nemzeti bank elnökének is kettős állampolgársága van” – áll egyebek mellett az MTI-hez eljuttatott közleményben. Nem tudhatjuk, vajon a fenti idézet minden állítása megfelel-e valóságnak, mindenesetre sokatmondó, hogy az ukrán külügy nem tiltakozott ellenük.
Az olvasó joggal kérdezheti mindezek után, hogy mi értelme és célja volt Klimkin ungvári kirohanásának. A külügyminiszter fejébe e sorok írója se lát bele, felhívnám azonban a figyelmet egy tényre, amelyet akár az eset tanulságaként is felfoghatunk: az ukrán politika Janus-arcú. Miközben az ország vezetői nyugati politikusokkal tárgyalva nap mint nap hitet tesznek a demokratikus értékek, a jogállamiság mellett, a belpolitikát gyakorta ugyanaz az agresszív, otromba, félelemkeltésen alapuló és uszító nyomásgyakorlási technika jellemzi, amely az előző ukrán kormányoknak is a sajátja volt a rendszerváltás óta. Izgatottan várjuk, megérjük-e még, hogy az ukrán politikusok szavai egybevágjanak a tetteikkel.

Hét