Kallas: Volodimir Zelenszkijnek kellene találkoznia Vlagyimir Putyinnal
„Az én kívánságom az lett volna, hogy (Volodimir) Zelenszkij (ukrán) elnök találkozzon (Vlagyimir) Putyin orosz elnökkel, mert tulajdonképpen nekik kell megegyezniük” – jelentette ki Kaja Kallas, a kül-és biztonságpolitikáért felelős európai uniós főképviselő hétfőn Luxembourgban arra az újságírói kérdésre válaszolva, „nem gondolja-e, hogy arculcsapás, hogy (az amerikai elnök, Donald) Trump Budapesten találkozik Putyinnal, európaiak pedig nem lesznek ott”.
Az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozására érkezve Kallas azt mondta: „Az lenne a helyes, ha Zelenszkij és Putyin tárgyalnának, hiszen végső soron nekik kell megegyezniük„.
A főképviselő ugyanakkor elismerte, hogy minden békekezdeményezést üdvözölnek, köztük Donald Trump erőfeszítéseit is.
„Jelenleg még nem látjuk ezt a nyomást, ezért arról is tárgyalunk, mit tehetünk még” Ukrajna támogatása érdekében – tette hozzá Kallas.
A főképviselő megerősítette, hogy az Európai Unió a héten várhatóan elfogadja a 19. szankciós csomagot Oroszországgal szemben. Bár a döntés hétfőn még nem születik meg, az uniós tagországok állam- és kormányfőinek csütörtöki találkozóján is napirenden lesz a kérdés – mondta.
Az uniós főképviselő reagált a Financial Times című brit napilap egyik cikkére is, amely szerint Donald Trump felszólította Zelenszkijt, hogy fogadja el Putyin feltételeit, különben Oroszország „megsemmisíti Ukrajnát„. Kallas ezt határozottan visszautasította, mondván: „az ukránok rendkívül kitartóak, a szabadságukért, függetlenségükért és hazájukért harcolnak, nem adhatják fel„.
Kallas szerint Ukrajna megadásra kényszerítése nemcsak az ország számára lenne tragikus, hanem az egész nemzetközi rendre is negatív hatással járna.
Forrás: MTI
