Velünk van a Tenkes kapitánya! – interjú a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel

Beregszászban október 15-én mutatta be a Magyar Nemzeti Táncegyüttes A Tenkes kapitánya című nagy sikerű táncjátékát. A darab Rákóczi idejébe kalauzolja el a nézőket, megidézve a kuruc-labanc ellentétet korhű zenével és viselettel.

Az előadás kapcsán Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas, Kiváló Művészt, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetőjét, A Tenkes kapitánya rendezőjét, Rab Edinát, a táncegyüttes tánckari asszisztensét, táncos szólistáját, Veronika megelevenítőjét, valamint Barka Dávidot, a főhős megszemélyesítőjét kérdeztük.

– Az együttes most először van itt Kárpátalján?

Zsuráfszky Zoltán: Ungváron voltunk egy pár évvel ezelőtt, a Monarchia című műsoromat adtuk elő. Nekem ez nagyon fontos, én is északkelet magyarországi születésű vagyok, nagyapám Lembergben, Galíciában volt katona az első világháborúban, édesapám a Don-kanyarban harcolt. Nem azért vagyok a Honvéd Együttes igazgatója, mert a szüleim katonáskodtak, hanem azért, hogy amit tanultam, magamba gyűjtöttem a magyar történelemről, irodalomról, táncokból, azt visszaadjam a közönségnek. Nagy dolog, hogy most végre már Beregszászra is eljöttünk. Mi nagyon szorosan együtt dolgozunk Vidnyánszky Attilával a Nemzeti Színházban, három futó darabunk is van: a Körhinta, a Passió és az Egri csillagok. Remélem, hogy majd Attilával közösen is eljövünk.

– A darabot direkt a Rákóczi-emlékévhez hangolták hozzá, vagy ezt már régen be akarták vinni a repertoárba?

Zsuráfszky Zoltán: Évek óta kész van a darab, szerettük volna, ha ebből tudunk táncjátékot csinálni. A Nemzetpolitikai Államtitkárság volt az, ami fölfigyelt erre a művünkre. Nagyon kevés ilyan Rákóczi-történet van a kuruc korból, a kuruc-labanc csetepatékról, pedig ez egy fontos része a magyar történelemnek, ami megelőzi a ’48-as szabadságharcot és forradalmat, a nemzetté válást, de mi már – pláne ezen a vidéken – a magunkénak érezzük ezt a történetet. Lehet, hogy ez most a baranyai Tenkes-hegynél játszódik, de Esze Tamás, a tarpai jobbágyból lett vezér és társai, Vak Bottyán János, Rákóczi mind-mind olyan történelmi szereplők, akikkel nagyon izgalmas egy-egy darabot fölvillantani. A magyar táncok erre alkalmasak, az ugrós, legényes, páros táncok, amelyek ebből a korból származnak. A Csínom Palkó-téma, ami mindenkinek a fülében cseng, megjelenik a darabban. Az ifjúság boldog, verjük a labancokat, úgyis mi fogunk győzni – a sok vesztett forradalmunkkal és háborúink után miért ne karikíroznánk ki ezt a korszakot?! Szinte jó érzés, hogy ilyen boldogan, egy-egy névhez kötődően megőrizzük a magyar történelemnek a fontos epizódjait.

– Milyen helyszínekre vitték még el a darabot?

Zsuráfszky Zoltán: Az együttesemnek nagyon fontos a Kárpát-medencében való jelenlét, ezért örülünk az itteni bemutatkozásnak. A Vajdaságban Zentán voltunk egy sportcsarnokban, ahová 1 800 embert vártunk, és 2 200-an nézték meg a programot. Lendván voltunk, Szlavóniában, Bécsbe is eljutottunk. Ez nem azért különleges, mert nyugatra ment az együttesem, hanem azért, mert az ausztriai kulturális élet nem annyira átjárt mostanában. Virágkorát éli a darab, mindenütt állva tapsolnak. Játékos, humoros mű, szeretik az emberek, végig tudják gondolni, együtt gondolkodnak velünk. Azok a szereplők mind-mind megjelennek, akik a filmben is szerepeltek. Az emlékezetes részek, mint például amikor a Tenkes kapitánya hátrakötött kézzel megissza a borát, azt minden középiskolás megpróbálja. Ha egy tóparton vagyunk, ahol van egy kis mocsár vagy agyag, rögtön mindenki elkezdi masszírozni a jobb vállát a bal kezével – ezek mind-mind emblematikus részletek a filmből. Kedvenceink a labancok, akiken jót lehet mulatni.

– Ha a közeljövőben visszatérnének, melyik darabbal térnének vissza?

Zsuráfszky Zoltán: Népszokásdarabokat szívesen hozunk, a nemzetiségi népszokásokat szoktuk bemutatni. Ifjúsági előadásaink között vagy nagy történelmi tablóinkból, vagy híres történelmi-irodalmi alakjaink közül válogatunk:ól Benyovszky, Dózsa, Drakula, a kiegyezés, az első világháború, 1956, az Arany-balladák – a felsoroltakból csináltunk már műsort. Komoly mesedarabjaink is vannak, most készült el a Mátyás-évben a Mátyás című darabunk. Akár ezeket is szívesen elhozzuk. Amikor hívnak és megszervezik, bármikor jövünk, mert fontos számomra és az együttesem számára, hogy ne csak Felvidékre, Erdélybe, Vajdaságba, hanem ide, Kárpátaljára is jöjjön a Magyar Nemzeti Táncegyüttes.

– Milyen érzésekkel táncoljátok ezt a darabot?

Rab Edina: Nagyon jó érzéssel táncoljuk, ez egy fantasztikusan felemelő darab. Kicsit vicces, kicsit komikus, de nagyon szeretjük ezt a művet, ami autentikus táncmotívumokból építkezik.

Nagyon örülünk, hogy ennyi helyre eljuthatunk A Tenkes kapitánya című produkcióval. A kinti, külföldön élő magyarságnak nagy szeretettel táncolunk, ugyanis az a szeretet, pozitív visszajelzés, amit mi kapunk a nézőktől, attól mi is ugyanúgy töltődünk, mint ahogy a nézők töltődnek attól, amit látnak.

– Mióta foglalkozol tánccal, és mióta táncolod a Tenkes kapitányát?

Barka Dávid: Gyerekkoromban találkoztam először a néptánccal. Utána felvételt nyertem a Magyar Táncművészeti Főiskolára, ahol az utolsó évben ösztöndíjjal táncolhattam az együttesben, melynek azóta is tagja vagyok. Esze Tamást, a Tenkes kapitányát körülbelül három-négy éve én játszom.

– A kedvenc szerepeid közé tartozik?

Barka Dávid: Igen, az egyik legjobb szerepem.

– Hogyan fogadtak titeket Kárpát-medence szerte?

Barka Dávid: Itt hatalmas tapsot kaptunk, eddig is, hál’Istennek, álló vastapssal köszönte meg a közönség az előadásunkat, és mindenhol mindenkinek tetszett.

– Hogyan látod, mi különbség van, ha Magyarországon adtok elő, vagy ha határon túli területen?

Barka Dávid: Talán itt valamivel nagyobb sikere van, mert ide ritkán tudunk sajnos kijutni, de reménykedünk, hogy ez változni fog. Magyarországon is igyekszünk mindenhová eljutni és előadásokat tartani, ott is nagyon tetszik a közönségnek, de oda többet tudunk menni, s talán egy picit megszokottabb.

– A Tenkes kapitányát hol fogjátok legközelebb bemutatni?

Barka Dávid: Legközelebb Székelyudvarhelyen, utána Komáromban, és végül Kolozsváron.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma