A kárpátaljai magyarság képviselőivel találkozott Volodimir Zelenszkij

Kárpátaljára látogatott Volodimir Zelenszkij ukrán államfő április 9-én. Programja során a helyi magyar közösség tagjaival is találkozott: önkormányzati képviselőkkel, egyházi és civilszervezeti vezetőkkel, katonákkal.

Az eseményről videófelvételt közöltek az elnök Facebook-oldalán.

„Sok fontos témát megvitattunk és átbeszéltünk. Szó esett elsősorban a következő télre való felkészülésről, a vállalkozások relokációjáról, a helyi önkormányzatok szerepéről a költségvetés teljesítésében, az ukránok külföldről való hazatéréséről, valamint a katonák és veteránok rehabilitációjáról”

– olvasható a bejegyzésben.

A felvételen látható többek közt Zubánics László történész, az UMDSZ elnöke, aki a magyar nyelvű oktatás problémáira, a községi kultúrházak és könyvtárak hiányára, az értelmiség elvándorlásának kérdésére hívta fel az elnök figyelmét.

Volodimir Zelenszkij válaszában úgy fogalmazott, nem tudott róla, hogy létezik ilyesfajta nehézség a helyi magyarok életében, és hozzátette, nem látja akadályát a probléma megoldásának. Példaként említette az ukrajnai román nemzeti közösség oktatási és művelődési helyzetét, amit szavai szerint a közelmúltban sikeresen rendeztek.

Felszólalt továbbá Babják Zoltán, Beregszász polgármestere. Mint megjegyezte, városa jelentős termálvízkészlettel rendelkezik, melynek jelenleg csupán 5-7 százalékát használják ki. Ez a potenciál a polgármester szerint jó lehetőséget biztosít rehabilitációs központok létrehozására.

Volodimir Zelenszkij a találkozó végeztével kitüntetéseket adott át. Az államfő katonáknak nyújtott át elismerést, illetve „Az érdemekért” Érdemrend III. osztályát (posztumusz) adta át Barta József, a KMKSZ egykori alelnöke özvegyének.

Kárpátalja.ma