Átadták a Nagyberegi Tulipán Tanoda épületét

Az ünnepség december 6-án délután három órakor vette kezdetét.

A meghívott vendégek köszöntése után dr. Orosz Ildikó a KMPSZ és a II.RFKMF elnöke nyitotta meg az eseményt. Beszédében elmondta, hogy a főiskola azért hozta létre a Tulipán Tanodákat, hogy a gyerekeknek lehetőségük legyen intézményes szinten a tartalmas szórakozásra, játékra, kézműves foglalkozásokra, ahol többek között megtanulhatnak kötni, horgolni, tésztát gyúrni. Hangsúlyozta, hogy a tanodában népi zenét, táncot is oktatnak majd, ami azért fontos, mert egyre kevesebb a zeneiskola. Ezekből az okokból a főiskola elnöke fontosnak tartja, hogy minden kistérségben működjön legalább egy ilyen tanoda, ami az imént felsoroltakkal foglalkozik és ezáltal hasznos időtöltést nyújt az érdeklődő gyerekeknek. Ezután kiemelte, nagy öröm számára, hogy éppen Mikuláskor sikerült az épületet átadni, így a Tulipán Tanoda lett a főiskola mikulási ajándéka a nagyberegieknek. Beszéde végén sok sikert és jó kedvet kívánt a tanodában zajló munkához.

A továbbiakban Kiss Julianna a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója szólt az egybegyűltekhez. Megköszönte az alapítónak, a II. RFKMF-nak és Magyarország Kormányának, hogy lehetővé tették a Tulipán Tanoda bővülését, és most már Nagyberegen is tarthatnak foglalkozásokat. Beszámolt a tanodák munkájáról, elmondta, hogy a meglévő nagydobronyi, beregszászi és tiszapéterfalvi tanodák mellé, idén ősszel három ugocsai helyszínen, Tiszaújhelyen, Mátyfalván és Fancsikán is sikerült megnyitni az intézményt. A Tulipán Tanodákban foglalkozásokat szerveznek kisiskolások és óvodások számára, melynek célja nem csupán a magyar népi hagyományok ápolása, hanem annál inkább azok továbbadása. A tanodák kézműves foglalkozásokkal is bővültek, így a népzene és a néptánc mellett már a különböző évszakokhoz és naptári ünnepekhez köthető kézműves tevékenykedésre is van lehetőség. Elmondta, hogy Nagyberegen ezek a foglalkozások hetente fognak megvalósulni Derceni Lévai Irén vezetésével, hasonlóképpen a táncfoglalkozásokhoz, amit Rádik Krisztián fog koordinálni. Végül azt kívánta, hogy a Nagyberegi Tulipán Tanoda meleg otthona legyen a második anyanyelvünknek, a magyar népzenének, a magyar kultúrának.

Zárásként a Kígyósi Szederinda néptáncegyüttes előadását láthatták a jelenlévők, akik Rádik Krisztián vezetésével szilágysági, bukovinai és kalotaszegi táncokat adtak elő.

Seres Johanna

Kárpátalja.ma