Az ember alkotásra született! – Beszélgetés Hegedűs Gáborral a projektpedagógiáról

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet nemrég konferenciát szervezett, melyen a projektpedagógiával és annak helyével, alkalmazásával ismerkedhettek meg a jelenlévők.
Ennek kapcsán Hegedűs Gáborral, a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Karának oktatójával, a Magyar Projektpedagógiai Társaság elnökével beszélgettünk.

– Mit takar a projektpedagógia fogalma?

– A projektpedagógia úgy próbálja megszervezni az oktatást és a nevelést, hogy a gyermekek előzetes tapasztalataihoz, tudásához kapcsolódjon az új ismeret, melyet el kell sajátítania. A gyerekek azonban különböző előzetes tudással rendelkeznek, ezért ennek megszervezése nehéz feladat, új stratégiákat igényel. A projektnél maga a diák választja ki azt az ismeretanyagot, amely érdekli, amelyből több tudást szeretne szerezni. Ez az érdeklődés-központúság jelenik meg például a hobbiknál is. A hobbi ebben az értelemben egy-egy hosszú távú projektként értelmezhető. A projekt egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy általa a tudás önmagát építi a konstruktív ismeretelméletnek megfelelően.
Ha röviden szeretném meghatározni a projektpedagógiát: a gyermekek egyénileg vagy csoportban egy feladat, probléma megoldására szövetkeznek, s ezen a feladaton dolgoznak.
Projektet a mindennapi életben mindenki használ. Az oktatásba úgy került be, hogy az Egyesült Államokban és Olaszországban pályázatokat tettek közzé, melynek kapcsán versenyfeladatokat hirdettek a műszaki és az építészeti iskolákon belül, amelyekre a legeredményesebb diákok jelentkezhettek. Ezzel egy időben a kreatív és nyitott tanárok rájöttek, hogy nemcsak a jó, hanem a gyengébb képességű gyermeknek is lehet ilyen projekteket hirdetni. Ez aktivizálja őket. A pszichológia, genetika és agykutatás azt kezdi igazolni, hogy később az aktív gyerek sokkal hatékonyabban szerez ismeretet, mint az, aki az órán csak ül és szemlél. A szemléltetés önmagában nem hatékony, a tevékenység az, ami igazán fejleszt. Ez is a projekthez tartozik, hogy mozgósítjuk a gyerekben meglévő tevékenység iránti vágyat, tartalékokat, s miközben tevékenykedik, akaratlanul is ismeretekhez jut. Kálmán Lajos, a kecskeméti híres zenepedagógus azt mondta, hogy az ember alkotásra született, tehát alkotunk.

– Minek a hatására kezdett foglalkozni ezzel a témával?

– Még főiskolásként hallottam a projekt kifejezést. Akkor nagyon megfogott a tény, hogy a gyerekek maguk tevékenykednek, szervezik az életüket. Általános iskolásként én sok ilyen projektben vettem részt, s ezekre jobban emlékszem, mint a tanórai tevékenységekre. Mi elmentünk az osztállyal a helyi sintértelepre megnézni az ott élő kutyákat, tarajos gőtét gyűjtöttünk, amely mai napig a kedvenc kétéltűem, irodalmi színpadosként szerepeltünk. Máig emlékszem arra, hogy a sintértelep megtekintése mennyire különböző érzelmi hatást fejtett ki bennünk. A színpadi szerepléseknél nem kényszerítettek bennünket próbára, egyszerűen csak nem szerettünk volna felsülni az osztály, az iskola előtt, ezért több délutánunkat áldoztuk gyakorlásra.
1992-ben, mikor elkezdtem a projektekkel foglalkozni, még a fogalmat sem nagyon ismerték a pedagógusok. Ma viszont nincs olyan tanár, aki ne alkalmazott volna már valamilyen projektet.

– Milyen tantárgyak esetében alkalmazható a projektoktatás?

– Bármilyen tananyaghoz, tantárgyhoz hozzárendelhető. Én nemrég specializálódtam matematika és természetismeret oktatási projektekre. Sokan meglepődnek, hogy ezeket a tantárgyakat is lehet projektekkel tanítani, pedig tele vannak kísérletezéssel, modellezéssel. Úgy gondolom, ha kisgyermekkortól projekteznénk, akkor kevesebb matekot nem szerető gyermek és felnőtt lenne. Én elfogadom azt, ha valaki nem érti, nem tudja a matematikát. Matematika szakosként azt tartom a hivatásomnak, hogy megmutassam ezeknek a gyerekeknek is, hogy a matematika nekik is szép és érdekes tud lenni. A matematika nem algebra vagy geometria, hanem egy olyan gondolkodás, amelyet a mindennapi életben is használunk. A térlátást nem lehet számokkal megtanítani, csak ha foglalkoztatjuk a gyereket. Megtanulhatja a szorzótáblát, de nem fogja értelmezni azt egy terület kiszámításánál. A matematikát nemcsak az azt értőknek kell szeretniük. A projektpedagógia által megmutathatjuk a matematika élvezetes oldalát is. Hiszen Galilei is azt mondta, hogy a természet leírható a matematika nyelvén.
Ugyanakkor a történelem is projektek sorozata. Kecskeméten például egy általános iskolában projekt keretében felvetették azt a témát, hogy Hunyadi János valószínűleg Zsigmond király törvénytelen fia. A gyerekeknek kérdezősködniük és kutatniuk kellett, hogy igazolják, vagy cáfolják ezt a kijelentést.
Japánban, ha verset tanítanak, nem azt mondják, hogy Ady Endre A grófi szérűn című versét megtanuljuk és elemezzük, hanem a japán tanár bevisz tizenhat Ady-kötetet, s azt mondja a gyerekeknek, hogy keressenek olyan verseket a kötetekből, amelyek tetszenek nekik, s utána indokolják meg, hogy miért választották az adott verset. Ez egy projekt, mert a gyerek maga választja ki a verseket.
Egy iskolai ünnepség megszervezése szintén egyfajta projekt. A kérdés az, hogy kiket vonunk be, csak a jókat – általában ez a szokás –, vagy lehetőséget adunk a gyengébbeknek is.
Nekem a leginkább tetsző projekt a diákigazgató-választás. A megválasztott diákigazgató az osztálytársaival közösen két napig meghatározhatja az iskola programját. A gyerekek, az osztályok előtte politikai választáshoz hasonlóan saját programjaikkal versenyeznek egymással.

– Ön a Magyar Projektpedagógiai Társaság elnöke. Mit érdemes tudni erről az egyesületről?

– 1998-ban alakultunk. Célunk a projektpedagógia népszerűsítése. Emellett igazolni szeretnénk azt, hogy a projektpedagógiának van létjogosultsága, csak sajnos a tankönyvorientált oktatás nehezen akarja beengedni az oktatásba. Előadásokat, továbbképzéseket, konferenciákat tartunk. Vannak akkreditált továbbképzéseink is. Én személy szerint rengeteg olyan foglalkozást tartok, ahol közvetlenül a gyerekekkel számukra és számomra is érdekes projekteket dolgozunk fel. Hiszem, hogy ez az oktatás nincs korosztályhoz kötve. Társaságunk egyik eszmeisége, hogy ne felülnézetből akarjunk másokat okítani, hanem összegyűjtve és összegezve a tapasztalatokat, már a szintetizált ismeretet közvetítsük. Ez egy csigavonalú, önmagába visszatérő folyamat.

– Hogy látja, milyen akadályai vannak a projektpedagógia nagyobb térhódításának az oktatás területén?

– Az oktatásirányítás sajnos nem akarja elfogadni, marad a tankönyvorientált oktatás mellett.
Pedig érdemes időt fordítani rá, hiszen a finnek igazolták, hogy ennek van értelme, és nem a kizárólagos tankönyvoktatásnak. Mikor Finnország liberalizálta az oktatását, az nem a sok pénztől vált jobbá, hanem attól, hogy nem csak előírt tananyagot oktattak. Hangsúlyozom, hogy nem vagyok tankönyvoktatás-ellenes, a kettő együttes, kiegyensúlyozott alkalmazásában hiszek. A tankönyv nálam másodlagosan bár, de fontos szerepet kap.
Többször vettem részt finn tanórán. Ott, ha a gyerekek meguntak egy órát, előfordult, hogy megkérték a tanárt, menjenek ki az erdőbe. Láttam finn nyelvtanórát, amely olyan volt, akár egy komplex technika és vizuális tanóra. Ott unatkozó gyereket nem láttam. Ezért hiszek abban, hogy fejlesztően hat, ha a gyerek nem unatkozik az órán.
A legnagyobb harcunk mégis abból adódik, hogy maguk a szülők sem akarják elfogadni a módszerünket. Otthon azt kérdezik a gyerektől, hol tart a tankönyvben, mit tud a tankönyvből? A norvégoknál például nincs ilyen. Ott hetedikig nem is osztályozzák a gyerekeket, s a szülő nem kérdezheti meg, hogy hol tart a gyermeke az adott tantárgyból, mert nem ez a fontos, hanem az, hogy mennyire tud együttműködni, mennyire nyitott az életre. S noha nem tananyag-, hanem viselkedés- és tevékenységközpontú az oktatásuk, mégis meg kell nézni, hol tart a norvég oktatás.
Nagyon nehéz a szülőket meggyőzni arról, hogy az oktatásban nemcsak lehetőségek vannak, hanem korlátok is. A gyerekeknek megvannak a maguk biológiai és értelmi korlátai, nekünk ezek elfogadásával kell nevelnünk őket. Ha nem így teszünk, a gyereknek árthatunk vele – amit sokszor észre sem veszünk –, mert közben mindenfajta ismeretet, a tanulást emiatt kezdi elutasítani.