„Biztos, hogy a következő tanévben is indul magyar 1. osztály”

Amikor szűk egy évvel ezelőtt felkerestem a magyar és ukrán tagozatos Tiszaújhelyi Általános Iskolát, megdöbbentett az asszimiláció előrehaladottsága, sok magyar szülőnek az anyanyelvű tagozat iránti közönye, az a döbbenetes példa, hogy akad olyan, ukrán osztályba járó magyar gyermek, aki már a füzetet is csak zositként ismeri. De ugyanakkor megismerkedtem a magyar oktatást szívügyüknek tartó pedagógusokkal és szülőkkel is. És bár akkor még csak remélték, hogy több esztendei kihagyás után ismét lesz magyar 1. osztály, azóta a remény valóra vált, s ma hét magyar elsős kisdiák szívja itt magába anyanyelvén a tudás alapjait, valamint olyan kulturális és történelmi ismereteket, melyek nélkül nem magyar a magyar.

„Vedd el a nemzet nyelvét, s a nemzet megszűnt az lenni, ami volt: nyom nélkül elenyészik, beleolvad, belehal az őt környező népek tengerébe” – olvasható a jeles magyar nyelvész, irodalomtörténész, Tolnai Vilmos megszívlelendő üzenete a tiszaújhelyi magyar 1. osztály ajtaja mellett kitett fali táblán. S nem messze tőle, ugyancsak az iskolai folyosón ötlik szemembe az ukrán író, Panasz Mirnij idézete, melynek magyar fordítása így hangzik: „Minden nép számára a legnagyobb és legdrágább dolog – a saját nyelve.” Nos, ezt a gondolatot azok az ukrán soviniszták is megszívlelhetnék, akik a közelmúltban kétnyelvű falunévtáblák magyar feliratait rondították össze. Mert ahogy az ő számukra drága az anyanyelvük, a mi számunkra éppolyan drága a sajátunk…
Visszatérve a tiszaújhelyi magyar 1. osztályhoz, a tanterembe belépve, kellemes meglepetésként ér, hogy a falakat milyen gazdagon borítják a szemléltetőeszközök. A fiatal és agilis elsős tanítónő, a Tiszakeresztúrból bejáró Kamugya Éva elmondja: a szemléltetők felét a nagyszőlősi Ugocsa és a beregszászi Bereg Könyvüzletben vásárolta meg, felüket pedig ő maga készítette, s helyhiány miatt nem is tudták felhelyezni az eszközök mindegyikét.
– A tanév elején ajándékcsomagot kaptunk a KMPSZ-től, benne füzeteket, köztük magyar nyelvű matematika-munkafüzeteket, melyeket belföldi üzletekben nem lehet beszerezni, itthon ugyanis csak ukrán nyelvűek kaphatók (vajon miért? – L. M.), emellett írás-, illetve ének-munkafüzeteket, valamint írószereket, melyekre nagy szükségünk volt a tanév megkezdéséhez – magyarázza a tanítónő. – A gyerekeknek jól megy a tanulás, átlagosan a középső és a felső szint között mozognak, egyesek kicsit jobbak, mások kissé gyengébbek, akárcsak más osztályokban. Magam is azt vallom, hogy „minden nemzet a maga nyelvén lesz tudóssá, másén soha”, s az iskolások valóban csak az anyanyelvükön képesek jól tanulni. Emellett a magyar osztályba járva is elsajátíthatják – el is kell, hogy sajátítsák – az államnyelvet, és az elsőseim nemcsak az írásban, az olvasásban, valamint a számolásban, hanem az ukrán nyelv megismerésében is szépen haladnak. Megértik, amit az ukrántanárnőjük kérdez tőlük, és válaszolni is tudnak rá. A nevelői órákon pedig a hagyományainkról, az egyházi ünnepekhez kapcsolódó népszokásainkról is elbeszélgetek velük. A gyerekek kis versekkel, énekekkel fel is léptek a magyar tagozat karácsonyi ünnepi műsorán, akárcsak a március 15-i ünnepségen, illetve az október 6-i megemlékezésen. S természetesen – az ő szintjüknek megfelelően – megismertetem velük, mit jelentenek számunkra a nemzeti ünnepek.
– Látok itt a falon magyar huszárokat ábrázoló rajzokat is. Ezeket a gyermekek készítették? – érdeklődöm.
– Az alakokat én rajzoltam meg, de ők festették ki.
– A falra függesztett egyik pannón Himnuszunk első versszakát olvasom. Az elsősök ezt is megtanulták?
– Igen – kapom a választ, s azzal a jó érzéssel távozom az osztályból, hogy ezek a kis nebulók jó kezekbe kerültek…
– Úgy néz ki, hogy a következő tanévben is indul magyar 1. osztály – fejti ki Margitics Mária magyartanárnő. – Bár a kérvényekre csak május végétől lehet számítani, akkortól kezdik benyújtani azokat, de biztosan lesz 5-6 gyermek, akiket a szüleik a magyar 1. osztályba fognak beíratni. Ha reményeink szerint újabb magyar 1. osztály indul, természetesen új magyar alsós pedagógust is fel kell vennie az iskolának, mert amikor évekig nem voltak anyanyelvű elemi osztályaink, az alsós tanítónőink elmentek a tanintézetből, hogy más oktatási intézményekben álljanak munkába.
Jelenleg négy gyermek tanul a magyar tagozat 7. ugyanennyi a 8., három diák pedig a 9. osztályában. Ballagóink valószínűleg szakközépiskolákban folytatják majd tanulmányaikat – folytatja beszélgetőtársam. – Odafigyelünk, hogy diákjaink a hagyományainkat is ismerjék. Azok a szülők pedig, akik egykor betlehemeztek, átadják ezt a kedves népszokást a gyermekeiknek, akik – amellett, hogy a falut is járják a betlehemmel – a karácsonyi iskolai ünnepségünkön is fellépnek.
Mint már korábban szó esett róla, ugyancsak megemlékeznek március 15-ről és október 6-ról. Margitics Mária elmondása szerint a magyar pedagógusok igyekeznek átadni a diákoknak nemzeti ünnepeink üzenetét, s ők ezt meg is értik. A tanárok a műsorokra való felkészítés során bőven elmagyarázzák, mi is történt 1848. március 15-én, illetve 1849. október 6-án, így a gyermekekbe berögzülnek a történelmi események, és átérzik, mit jelentenek számunkra a nemzeti ünnepek, mindezek révén pedig erősödik a nemzeti öntudatuk…
Tiszaújhelyen a lakosság kétharmada magyar, ám mivel korábban hosszú ideig csak ukrán iskola működött a településen, sok magyarban meggyengült az a gyökér – a nemzeti kultúra, a nemzeti történelem ismerete – mely gyökérnek táplálnia kell minden egészséges nemzeti közösséget. Ezért szükséges a magyar iskolai tagozat „öntözgetése”, gondozása, ápolása, támogatása, hogy erős fává terebélyesedjen. És minden bizonytalankodó magyar szülőnek meg kell értenie – nemcsak Tiszaújhelyen –, hogy egyrészt a magyarság jogaiért küzdő, ha kellett, vérüket is hullató őseik emlékének is tartoznak azzal, hogy magyar iskolába járatják gyermekeiket. Másrészt saját gyermekeiknek is tartoznak ezzel, hiszen a gyermek számára gyötrelem végigülni úgy a tanórákat, hogy nem is értik vagy alig értik, miről is van szó, s vagy gyökértelenül sodródó felnőttek válnak belőlük, vagy lélekben feladják magyarságukat, amitől sírjukban is megfordulnak magyar felmenőik. Nekünk ezeregyszáz éves otthonunk ez a vidék, mi itt itthon vagyunk. Jogunk és kötelességünk magyaroknak maradni…

Lajos Mihály